Szent Péter és Szent János
A Széna tér viszonylag fiatal terünk, amely 1879-ben kapta meg a mai elnevezését, ami azonban átvett név volt, eredetileg a Kálvin tér viselte. Ezt megelőzően a budai terecske az ott állt régi Szent János Kórház miatt Johannes Platz (János tér) néven volt ismert. Mint sok más fővárosi és környéki település vagy településrész kapcsán, a Széna tér esetében is beszélhetünk egy török előtti korszakról meg egy török utániról. A középkorban egy Szentpéter nevű település volt itt, ami fontos közlekedési csomópontként funkcionált: itt haladt keresztül az országút Óbudáról a Dunántúl irányába. A virágzó életnek aztán hosszú időre a törökök megjelenése vetett véget.
A török időkben a budai alsóvárost városfal védte, melynek egy szakasza ezen a részen, a mai Széna téren állt (kisebb részek itt-ott még a mai napig láthatók). A törökök kiűzését követően a városfalra már nem volt szükség, így lebontották. A helyén, akárcsak a szomszédos Széll Kálmán téren, téglaégetők kezdtek dolgozni, akik a felszabadított Pest és Buda számára szállították a téglamuníciót. Ebben az időben a terület nagy részét még a hadsereg használta, ez az állapot pedig a XVIII. század végéig tartott, majd a földet telkekre parcellázták és elkezdték értékesíteni. Ezután sorra nőttek ki a területen a földből a lakóházak.
Lövés és gyógyítás
A XVIII. és XIX. század folyamán két épület határozta meg a tér történetét: a Lövőház és a Régi Szent János Kórház. Előbbit az 1696-ban alapított Budai Lövészegylet építtette, és azon túl, hogy a város védelméből oroszlánrészt vállalni köteles céhtagok itt gyakorolták a lövészetet, a hely az itt élők társas érintkezésének is fontos porondja volt. Az 1700-as évek második felében már kocsma és kuglizó is tartozott a lövészklubhoz, és tartottak itt mulatságokat, bálokat is. Bár az 1820-as években az épületet bővíteni kellett, 50 évvel később már épp ellenkező előjelű lépések történtek, és épületrészt vettek el a Lövőháztól, amit végül az 1930-as években zártak be végleg, az épületet pedig le is bontották.
A pestisjárványok miatt 1710-ben nyílt meg a kórház, bár csak ideiglenes jelleggel, karanténként. A szükségkórház már 1713-ban megkapta az állandó intézményi státuszt, szegény- és közkórházat alakítottak ki belőle. Amikor 1777-ben az ország akkor legrégebbi oktatási felsőintézménye, a nagyszombati egyetem a budai Várba költözött, az orvostanhallgatók itt kapták meg a gyakorlati képzésüket, így a kórház jelentősége megnőtt. 1820-ban kapott egy új, 100 ágyas épületet, ami a Polgári Városi Kórház nevet kapta, amit aztán megváltoztattak: 1846-tól Szent János Kórháznak hívtak.
1898-ban megnyílt az új, vagyis a ma ismert Szent János Kórház, így egy darabig kettő is működött e néven, mígnem a régi nevét ki nem egészítették azzal, hogy Régi. Innentől kezdve lejtmenetről beszélhetünk az intézménnyel kapcsolatban: előbb szükségkórház volt, majd a szifiliszes női betegeket, elsősorban a prostituáltakat gyógyították a falai mögött, akik azonban itt is folytatták a tevékenységüket – el lehet képzelni, milyen állapotok uralkodtak az egykor szebb napokat látott kórházban. 1932-ben szeretetotthon lett belőle, viszont a II. világháború végnapjaiban, Budapest ostroma során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 1949-ben elbontották. Helyére buszpályaudvar került, mellé pedig egy kis parkos rész.
A múlt sötét árnyai
A tér közvetlen szomszédságában, részben a mai Széllkapu Park területén épült fel 1895-ben egy laktanya, amit rövidesen fogházzá alakítottak. Bezárásáig szinte az összes addig hatalomra került elnyomó, uralkodó rendszer sötét dolgokra, kínzásokra és kivégzésekre használta, mind a vörös-, mind a fehérterror kedvelt vesztőhelye volt. A nyilasok itt kivégzett áldozatainak (köztük például Szenes Hanna) emlékére nevezték át a Margit körutat Mártírok útjává 1945-ben. A háború után az épületbe a budapesti 1. honvéd kerületi parancsnokság költözött, 1948-ban a Katonapolitikai Osztály vette át. Ekkoriban a katonai fogház mellett itt működött a Budapesti Központi Katonai Ügyészség és a Katonai Bíróság is. 1951. január 1-jén a Margit körúti fogházat bezárták, az épületet pedig megkapta a Ganz-gyár és a Munkaügyi Minisztérium 27. számú ipari tanintézete, majd, miután 1971-ben végleg elbontották az egykori laktanyát és fogházat, a Kohó- és Gépipari Minisztérium központi épületét építették fel a helyette, ami ugyan sokáig csúfította a környéket, de 2020-ban a Széllkapu Park került a helyére.
Az ember talán bele sem gondol, amikor keresztülsétál vagy -bicajozik a téren, esetleg ott száll le a villamosról, hogy betérjen valamelyik Mammutba vagy csak ücsörögjön a parkban, esetleg a szélén található nor/ma grand pékségben, hogy ez a szerény terecske, amibe belefut a Margit körút, micsoda véres-mocskos események színhelye volt, és most nem a fogház imént említett borzalmaira gondolunk, és még csak nem is a nyilasok tombolására, ami a közelben zajlott. A II. világháború végén súlyos harcok zajlottak itt, a Várból kitörő – részben német, részben magyar – katonákat a környező házakból lőtték sűrű halomba a szovjetek.
Szintén a szovjetek bő 10 évvel később már az 1956-os forradalmárokkal, Szabó bácsival és csapatával csaptak össze ugyanitt. Aztán szerencsére megszakadt a szörnyű események sora, és azóta, amennyire csak lehet, de azért teljesen el nem feledve a rossz dolgokat, inkább a szépre és a jóra emlékezünk, azt is teremtünk. Ha úgy vesszük, a mai napig folyamatban lévő és a teret is érintő Margit-negyed projekt is ebbe az irányba mutat.
(Borítókép: Mikó Vencel - We Love Budapest)
