Amikor Undi Mariska 1877. január 31-én megszületett Győrben, akkor még Springholz Máriának hívták. A nevét csak később, 1904-ben változtatta meg Undira, ami az anyai nagyanyja vezetékneve volt. Az Undi Mariska lett az ún. művészneve, ezen állított ki és publikált a korszak feminista lapjába, A nő és a társadalom hasábjain. Előtte minden munkáját az S. M. monogrammal látta el. A névváltoztatás mellett pedig valószínűleg azért döntött, mert az 1903-as év meghozta számára az első sikert: az Iparművészeti Múzeumban kiállított gyerekszoba bútora nagy feltűnést keltett. Az Undi Mariska pedig csak jobban csengett, mint egy monogram vagy a Springholz Mária név.
Mariska családja 1893-ban költözött Budapestre, miután bebizonyosodott, hogy a lányuk kimagasló tehetség, akit megfelelő oktatásban kell részesíteni. Az ifjú Mária a Magyar Képzőművészeti Egyetem elődjének számító Magyar Királyi Országos Mintarajziskolában tanult, ahol nem kisebb személyiség, mint Székely Bertalan növendéke volt. Ő volt az első festőnő, aki kitüntetéssel diplomázott. Legnagyobb hazai példaképe abban az időben a festő, szobrász és iparművész Körösfői-Kriesch Aladár volt, testvére, Kriesch Laura pedig a legjobb barátnője. Ő vezette be az akkoriban aktív gödöllői művésztelepre, és ismertette meg az ott dolgozó festőkkel. A diploma megszerzése után előbb Londonban, majd Párizsban képezte tovább magát, a szecesszió mellett az Arts and Crafts mozgalom alkotói gyakorolták rá a legnagyobb hatást. Egy németországi (München) és egy svájci kitérő után hazatért, és belevetette magát a művészeti élet sűrűjébe.
Saját műtermét Budán nyitotta meg Magna Ungaria néven, és közben sorra kapta a komolyabbnál komolyabb munkákat. 1908-ban elkészítette a Fehérkereszt Gyermekkórház betegszobáinak és fogadótermeinek monumentális freskóit, majd ezt követően egy még nagyobb falat következett, az 1912-ben megnyitott Népszálló. Érdeklődése ekkoriban fordult a népművészet irányába, különösen lenyűgözték a székely motívumok, és ez tetten is érhető a Népszálló enteriőrjének festészeti munkáin. Festményei az előcsarnokot, az ebédlőt és a dohányzószobát díszítették.
Emellett bútorokat, ruhákat is tervezett, és mese- meg tankönyv-illusztrációkat készített, a műtermében pedig közben egymásnak adták a kilincset a kor neves művészei és közéleti szereplői, Izabella főhercegnőtől kezdve Schulek Jánoson és Kismarty-Lechner Jenőn át Vikár Béláig vagy a magyar–japán kapcsolatok népszerűsítésében élen járt Imaoka Dzsúicsiróig. Mindezt a saját szemünkkel is megnézhetjük, ugyanis a Gödöllői Városi Múzeum jelentős Undi Mariska-gyűjteménnyel bír, beleértve a sokoldalú művésznő műtermének vendégkönyvét is. De népművészeti alkotások komoly gyűjtőjeként is számontartották.
Undi Mariska mindössze egyszer ment férjhez: 1913 és 1917 között Boér Jenő filozófus felesége volt. A képzőművésznő azonban sosem szorult a férfiak támogatására. Egész életében eltartotta önmagát a munkáival, ami mindenképpen nagy teljesítménynek számított abban a korban egy nőtől. De egész életében szembement a régi korok nőfelfogásával, és az akkoriban modernnek számító, önálló nő ideáját testesítette meg. Az emancipációs mozgalom lelkes híve volt, rendszeresen publikált a már említett A nő és a társadalom című feminista lapba, és a feminizmus jelentős hazai alakjaival barátkozott, például az első doktori címet szerzett tudósnővel, Dienes Valériával és Jászai Mari színésznővel.
Elutasította az akkori kor női divatját, esküdt ellensége volt a fűzőnek, ami szinte kötelező viselet volt. A nők számára ildomos ruhadarabok helyett saját tervezésű, lezser szabású ruhákban járt. Határozott jellemű nő volt, ezt a műterme is kifejezte: a falakat saját festményei és róla készült fotók díszítették, a helyiségeket pedig saját tervezésű bútorokkal rendezte be. Nem véletlenül volt a Budapesten 1959-ben elhunyt Undi Mariska a független, szabad nő egyik első szimbóluma.
Külön köszönet Baldavári Eszter művészettörténésznek.
(Borítókép: Vasárnapi Újság)
