Bár a Széll Kálmán tér mellett jóval szerényebben húzódik meg, kevés terünknek van olyan izgalmas története, mint a Széna térnek. Első fotónk is innen származik, és a régi Szent János Közkórházat ábrázolja, amelynek építéséről az 1710-es pestisjárvány után döntöttek, helyét pedig egészségügyi okokból a városfalon kívül jelölték ki. A fal egy darabja ma is látható.
A csodás villái és kiváló ellátottsága miatt csak Gazdagisztánnak csúfolt kerület tehát egykor nemhogy elegáns nem volt, de még a városhoz sem tartozott. A 19. században fedezték fel maguknak a természetbe vágyó romantikusok, később pedig, ahogy a sportolás és a természetjárás is egyre kedveltebb elfoglaltság lett, nőni kezdett a népszerűsége. Nem a város változott először, hanem a városlakók szokásai.
A Széll Kálmán tér környéke hasonlóan változatos múltra tekint vissza, érdemes ennek is utánaolvasni, volt itt például agyagbánya, aminek vízzel teli gödre télen befagyott, így lett egyre kedveltebb korcsolyaközpont, majd teniszpálya is működött a környéken. A Margit híd megépülése átalakította a környék közlekedését, a Széll Kálmán tér így lett végül a város egyik legfontosabb csomópontja, ma már buszok, metrók és villamosok haladnak át rajta. Emellett azonban – még Moszkva tér néven – a város egyik legfontosabb találkozóhelye is volt, ma már a Kiscelli Múzeumban pihenő órája alól generációk indultak bulizni vagy romantikus sétára.
A környék életéhez, a jó ellátáshoz hozzátartozott a Budapest-közeli településekről érkező kiváló minőségű élelmiszer, a fontos piacéletnek tehát komoly hagyományai vannak, amiket hűen őriz a Fény utcai piac, de a hegyek és a jó levegő vonzotta a sportolni és a gyógyulni vágyókat is, télen és nyáron, földön, vízen és levegőben egyaránt. Nem véletlen, hogy sok híresség élt a II. kerületben. Hűvösvölgyben, sőt már a Szilágyi Erzsébet fasor környékén is sorra nyíltak a kisvendéglők, amelyeket könnyű volt lóvasúttal, hamarosan pedig villamossal is megközelíteni. Az élet pedig zajlott, itt indult például Korda György karrierje is, a Budagyöngye nevű helyen.
Persze nem lett volna az igazi a II. kerület a hatalmas kertekkel és lenyűgöző kilátással hódító villák nélkül, ahol egyszerre volt jelen a luxus és a természet közelsége. A Napraforgó utca házai, a pasaréti és a rózsadombi villák sajnos nem mindig bizonyultak jó ómennek az ott lakó családok számára, nem egy esetben még egy évtized sem kellett ahhoz, hogy a fáradságos munkával felépített otthonok először a nácik, majd a szocializmus alatt az ország új urainak céljait szolgálják. Akadt olyan, amit államosítottak és közcélokra használtak, mint például a Járitz-villát, ami egy időben a Szent János Kórházhoz tartozott, itt kezelték a járványos gyermekbénulás áldozatait még a 80-as években is. Ettől csak bő negyedóra sétára, egy Cserje utcai villában viszont már Kádár János egykori otthonát találtuk volna.
A természetjárást ekkortájt olyan eszközök segítették, mint a Gyermekvasút, ekkor még Úttörővasút. A Hűvösvölgyről készült fotókat látva pedig meg vagyunk róla győződve, hogy ami ott nem történt meg a városban, az nem létezett. A sok fura aktivitás közül mi egy tenyérjóslós képet választottunk.
Szerencsére újra nyugalmasabb és igazságosabb világ köszöntött a környékre. Ami, azzal együtt, hogy egyre jobban beépül, őrzi természetközeli hangulatát, a Millenáris és a Széllkapu pedig modern szolgáltatásokkal vonzza nem csak a környékbelieket.
