A X. kerület legrégebbi látnivalója Conti Antal kőfaragó nevéhez köthető, aki 1739-ben egy barokk kápolnát építtetett hálából, hogy családjával túlélte a kolerajárványt.
Kétségtelen, hogy az egyik legkülönösebb kerületünk Kőbánya, ami ugyan már jó régen levetkőzte az ipari és a munkás jelzőket, de csak az elmúlt pár évben kezdték el igazán felfedezni a környéket. Aki ellátogat ebbe a már majdnem külkerületbe, az elég jó kulturális és gasztrolehetőségeket talál magának: itt van az Eiffel Műhelyház, a Kertem és a Chinatown pezsgése, de számtalan rejtett szecessziós épület és néhány Lechner Ödön-alkotás is. Ám a belvárosiak számára a X. kerület felfedezése nem annyira új keletű: a 18. század végén már használták amolyan rekreációs és kirándulós célokra, ennek emléke például a Conti-kápolna.
Az 1700-as években a pesti polgárok elég gyakran elzarándokoltak Óhegyre légfürdőt venni – különösen járványok idején, ugyanis itt volt Pest első búcsújáró helye. Pontosabban a Kápolna tér környékén lehetett egy barlang, melynek vizének gyógyító erőt tulajdonítottak a pestiek, bár ez jellemző volt a Mária-kegyhelyekre is. A gyógyító erő miatt nem is olyan meglepő, hogy
Kőbánya valamikori búcsújáró helyén ma egy fogadalmi kápolna áll, amit segítő Szűz Mária tiszteletére emeltek.
Azért a helyválasztásba az is belejátszik, hogy ezen a helyen volt az építtető, Conti Antal szőlőföldje is. Az olasz kőfaragómester és felesége 1739-ben építtette fel ezt a kis barokk kápolnát, annak emlékére, hogy családjával túlélték a kolerajárványt.
A Kápolna utca 3. szám alatt álló épület belső terét maga a kőfaragó, Conti Antal készítette el, az oltárt egyetlen kőtömbből faragta ki. Ezt négy csavart kőoszlop, valamint Szent Sebestyén és Szent Rókus szobra díszíti, középen pedig az innsbrucki Madonna-festmény másolata látható.
Megnyitásakor az akkori belvárosi plébános még azt is kieszközölte, hogy évente (Havas Boldogasszony napján) búcsújáró menet jöjjön a Duna-parti Nagyboldogasszony Főplébánia templomtól egészen az óhegyi kápolnáig, és ahogy azt több feljegyzés is megjegyzi, „gyalogszerrel, igen fáradtságos úton, azon igen sokan vettek részt”.
A kerület legrégebbi műemléke
a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett, így a homlokzat barokk díszítőelemei, valamint a homlokzaton lévő Szűz Mária szüleinek kőszobrai megsemmisültek, holott egykor még azt az időszakot is átvészelte, amikor II. József egy rendelettel az összes fogadalmi kápolnát le akarta bontatni. A rendelet idején a család összeköttetései révén megmentette az épületet, így az 1800-as évek elejétől ismét tarthattak itt istentiszteleteket, végül pedig ez lett Kőbánya első plébániája.
Látva a kápolna méretét, meglepődhet és gondolkodóba eshet az ember, mert hát mégis hogy fértek be a hívek egy ilyen pici helyre? Talán tértágító bűbájt használtak, mint Hermione Granger a Harry Potterben? A válasz – sajnos – nem a varázslatban rejlik, de nem is olyan bonyolult: a 19. század végén a kápolnát megnagyobbították egy ideiglenes hajóval, de ez ma már nincs meg, ráadásul a Szent László-templom felépítése után valamennyire vesztett is a jelentőségéből. Érdekesség az is, hogy az épület körül alakult ki a korabeli városközpont, holott ma inkább egy kis, idilli, csendes sziget az egész, főleg a fasorral szegélyezett kis út miatt, ami a bejáratig vezet. A 285 éves kis kápolnát 1947-ben állították helyre, ekkor került a görögkatolikus hívekhez, akik azóta is használják.
