A 80-as évek slágeritalán, a Bedeco „insztant” kakaón generációk nőttek fel, reklámjára pedig még mindig emlékszünk. Augusztus 7-től megújult formában, egészségtudatos, light verzióban tért vissza a polcokra. A márka hosszú utat járt be, míg a 80-as évek slágeréből évekig tartó mellőzöttség, majd megszűnés után most újra kedvenc lehet. Ennek kapcsán foglaltuk össze a történetét.

1985-ben kezdték meg a Bedeco gyártását a Bakony Termelőszövetkezet és a Délker összefogásának köszönhetően. A termék elnevezése is erre utal, a Bakony Délker Cooperáció rövidítése. A tsz zirci gyárában egy különleges, az országban először használt, magyar szabadalom alapján létrehozott készüléket is munkába állítottak. A fluidizációs berendezés segítségével gyártották az instant kakaót, amit

nem kellett főzni, elég volt a port hideg vagy meleg tejbe keverni.

Bár a valóság az ilyen eszközök esetében sokszor az volt, hogy nyugatról ismerős gépeket próbáltak a helyi lehetőségeknek megfelelően újraalkotni, ez nem változtat azon, hogy a Bedeco a korábbinál szélesebb réteg számára tette elérhetővé a kakaózást. A világ első instant kakaóját, az 1948-ban az USA-ban megjelent Nesquiket ugyan ekkor már Magyarországon csomagolták, ám ehhez drágábban lehetett hozzájutni, a holland kakaó pedig exporttermékként nemcsak aranyárban volt, de nem is mindig lehetett kapni. 

A licencvásárlással és exporthelyettesítéssel is foglalkozó Délker, ami olyan rendszerváltás-korabeli slágertermékek terjesztésében is közreműködött, mint – mondjuk – a Campari és a Martini, az egyik legfontosabb alapanyag, a holland kakaópor (valójában egy eljárás) megvásárlásában nyújtott segítséget a Bakony Termelőszövetkezet számára, míg a termék másik fontos alapanyaga, a cukor a Sárvári Cukorgyárból érkezett.

Az pedig sajátos ízzel tölti meg a történetet, hogy a szocializmus végnapjait élő országban 1987-ben azért kellett pereskednie a Bedecónak, mert az első csomagolás nagyon hasonlított egy osztrák vállalat kakaójának a dobozára, állítólag teljesen véletlenül. Ennek következtében változtatni kellett a csomagoláson, ami 10 hónapos termeléskiesést jelentett a jól menő cégnek. További érdekesség, hogy a dobozok sokáig abban a kenesei üzemben készültek, ahol egy másik slágertermék, a vödörben kapható ruszli műanyag tartálya is.

Mi az, amit iszol? Bedeco!”

A termék reklámja elég sokunk fülében visszhangzik még most is, és meg is tette a hatását, hiszen a legtöbben a szülők kosarába csempésztünk egy-egy dobozzal a finomságból. Így lehetséges, hogy a zirci gyárban egyre bővülhetett a termékpaletta, Safari néven instant kávét, a kakaó mellett pedig banános és epres italport is lehetett már kapni. Nálunk otthon a banános volt a kedvenc, azonban ezt csak módjával fogyaszthattam, egy bögrécskével, a reggeli vajas kenyérhez.

A rendszerváltás aztán ennek a gyárnak a sorsát is megpecsételte, a Bedeco nem tudta tartani piaci helyzetét, többszöri koncepciófrissítést és tulajdonosváltást követően 2016-ban megszűnt. Megmaradt azonban a zirci gyár és a szakemberek, akik az egészséges életmód térnyerését látva a fitneszipar, étrend-kiegészítők piaca felé mozdultak. Így született meg a Nutriversum, ami mára Magyarország meghatározó étrendkiegészítő-márkájává nőtte ki magát, a zirci gyár pedig 9 tonna por, 1500 liter folyadék, 2 millió db tabletta, 40.000 db csokoládészelet és napi akár félmillió darab kapszula gyártására alkalmas.

Most pedig visszatér a Bedeco is,

ami új, korszerűbb, cukormentes összetevőkkel készült, a jól ismert ízt pedig nemcsak kakaó, de fehérjepor és kollagén formájában is kipróbálhatjuk. A csomagolás és az íz azonban maradt a régi.

Forrás:

  • Mit iszol…? Bedecót…!, Veszprémi Napló, 1987. december 19.  
  • Vida András: Reggelire Bedeco, Veszprémi Napló, 1985. augusztus 5. 
  • Reklamált az osztrák cég, Új dobozban a Bedeco, Déli Hírlap, 1987. március 23.
  • Napi Történelmi Forrás

(Borítókép: Bedeco – Nutriversum)

Címkék