A budai Várnegyed egyik legszebb utcája a Bécsi kapu tér és a Hess András tér között kanyarog, és már csak azért is érdemes végigsétálni rajta, mert a magyar történelem számos eseménye kötődik hozzá, a kora középkortól az 1848–49-es forradalom és szabadságharcon át a II. világháborúig.
Táncsics Mihály nevét viseli, de lehetne akár Szemtanú utca is
A mai Táncsics Mihály utca évszázadok során, lassan nyerte el mai formáját, de az biztos, hogy már a 13. században létezett egy szakasza, amit az akkoriban ott állt Szent Miklós domonkos kolostorról neveztek el. A 14. században Szent Márton utcaként említik, a Szent Márton tiszteletére itt felépített királyi és királynői kápolnák után. Szintén e század közepén a korábban Budáról kitelepített zsidókat ide költöztették vissza, ekkor kapta a Zsidó utca (platea Judeorum, később Juden Gasse) nevet. Ők egészen a török hódoltság végéig laktak a környéken, de mivel a magyarok ellenében inkább az Oszmán Birodalmat támogatták, Buda 1686-os visszafoglalása meg a török kiűzése után egy részük a korábbi hódítókkal Keletre tartott, akik pedig maradtak, őket jórészt lemészárolták, de volt, aki megúszta foglyul ejtéssel.
A Zsidó utca elnevezés azonban egy darabig még megmaradt, és csak a 18. században változtatták meg a St. Josephi Bastion (az Erdélyi bástyát nevezték így egy ideig) után Josephi Gasséra. A 19. században viszonylag sűrűn változott az utca neve, több elnevezés is ismert ebből az időből: Consilium Gasse, Kammer Gasse, Todten Gasse, Wiener Gasse és Wiener Thor Gasse. 1848-ban (egy rövid időre) Kossuth Lajos nevét viselte, majd 1849 és 1874 között visszakapta a Wiener Thor Gasse nevet. Ezt követően, egészen 1948-ig Werbőczy utcának hívták, majd ekkor kapta meg a ma is használatban lévő Táncsics Mihály utca nevet. Ez az utca pedig sok mindent látott, szinte az egész magyar történelem ott van a levegőjében és a házak falaiban.
A páros oldal
A Táncsics Mihály utcai sétánkat kezdjük a páros oldalon, növekvő számsorrendben haladva házról házra, a Hess András tér felől indulva. Rögtön az utca elején áll az ún. Vörös Sün Ház, ami a főváros legrégebbi ma is használatban lévő épülete, ami nemcsak régi, de hatalmas is: a szomszédos Fortuna utcából éppúgy van bejárata (és számozása), mint a térről, valamint a Táncsics Mihály utcából. A sarkon álló, tér felőli épületet az 1260-as években építették, majd – mint arról a ház falára 1866-ban kihelyezett emléktábla is tanúskodik – a Pálffy család ősatyjának számító Konth Miklós nádor birtokába került, akinek halála után az özvegye a pálosoknak ajándékozta az épületet.
A ház onnan kapta a nevét, hogy 1696-ban fogadó nyílt benne, ami egészen 1805-ig tartott nyitva. Közben báltermeket is kialakítottak benne, mulatságokra használták a belső udvarát, az egyik szobájában pedig még fogorvosi rendelő is üzemelt, de tartottak itt színielőadásokat is, sőt itt működött az első magyar gyerekszínház, a Vermer Színház is. Mai formáját akkor nyerte el, amikor a 18. században a mellette álló lakóházakkal egyesítették. A 20. század első felében kabaré működött benne, amit később bordélyházzá alakítottak. Manapság a Táncsics Mihály utcai részén az egykori mulató nevét viselő népművészeti boltot találunk.
A 16. szám alatti lakóházig sorakozó épületek mind középkori alapokon nyugvó, mai formájukat később elnyert épületek, melyek közül kettő emelkedik ki igazán: a 4. számú a középkori kapu fölötti kardos-oroszlános címer, a 10. számú pedig a homlokzatán látható kagylós faliszobor és ornamentikus díszítés miatt. A 12. számú házban pedig egy hangulatos kávézó, a Walzer Café található.
A 16-os számú az egyik legkülönlegesebb lakóház az utcában, amit egy Hans Hueber nevű kádármester építtetett a 17. század végén. Később egy adószedő tulajdonába került. A ház nagy túlélő, mert megúszta az 1723-as nagy tűzvészt, és a II. világháborút is átvészelte jelentős sérülés nélkül. Az 1860-as években a Hauszmann család birtokába került az épület, melyre átalakítási engedélyt kaptak, és a munkálatok 1890-ben kezdődtek el, Ybl Miklós vezetésével, ám ő egy évvel később elhunyt, így Hauszmann Alajos fejezte be a munkát 1904-re. A házat később többször restaurálták, ma is lakóházként funkcionál. Két éke az ablakok előtti neobarokk rácsok, valamint a Krisztust és Szűz Máriát a szentekkel ábrázoló barokk falfestmény.
Az utca további részén szebbnél szebb és jó állapotú lakóházak sorakoznak, illetve köztük az egyetlen, a 20-as számú, amin látszik, hogy újabb építésű, ennek ellenére szépen belesimul a régi épületek sorába. Szemrevaló apró díszítőelem a 24-es számú ház falán a török időszakra utaló, kapu fölötti fej. A 26-os számú épület szintén egy időszakra utal, csak részben korábbra, mert a környék zsidó múltjáról árulkodik: a középkorban imaház állt a helyén.
Eredetileg lakóháznak épült a 14. században, majd később szakrális célú épületté alakították át, erre viszont csak jóval később, már a II. világháború során derült fény, amikor a komolyabb sérüléseket szenvedett épületet elkezdték rendbe hozni, és megtalálták az imaház nyomait (elsősorban falfestményeket). A Budapesti Történeti Múzeum gondozásába került épületben kiállítóhely működött 2018-ig, amióta is az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség használja azt. És ha már a zsidóságnál járunk, az utca végében áll – már a Bécsi kapu téren – a Budavári evangélikus templom, melynek falán a zsidó gyerekeket mentő Sztehlo Gábor előtt tisztelgő emléktábla látható. Többek között itt is szolgált a háború után, mint segédlelkész.
A páratlan oldal
Amint kiérünk a Bécsi kapu térre, a páratlan oldalon elindulhatunk visszafelé a Hess András tér irányába, a 27-es számtól az 1-esig. A Táncsics Mihály utca tér felőli bejáratánál álló házban (27.) született és egy darabig élt a ma már kissé megkopott emlékű Martin Lajos, akiről Jókai Mór mintázta A jövő század regénye című műve főhősét (Tatrangi Dávid). A matematikus-feltaláló a repülés megszállottja volt, készített is egy kerékpár-meghajtású, helikopterszerű szerkezetet, ami a Kolozsvári Történeti Múzeumban látható, ugyanis Martin élete utolsó két és fél évtizedét az egyetem matematika tanszékén töltötte: volt sima oktató, négy alkalommal dékán, sőt rektor is.
A 25. szám alatti lakóház kicsi – ám feldobja egy falba süllyesztett királyfejszobor, amit egyszerre lehet bizarrnak vagy cukinak látni –, mellette azonban egy hatalmas, egyemeletes barokk épületmonstrum húzódik, ami három, középkori eredetű ház összeépítéséből született a 18. század közepén, ami Horányi Gábor Pest-Pilis-Solt vármegyei alispán és királyi tanácsos nevéhez fűződik. Az épület később Almásy Antal tanácsos tulajdonába került, aki bővítési és átalakítási munkálatokat végeztetett el az épületen. Az 1800-as évek második felében a Zichy család szerezte meg a palotát, ami egészen a háború végéig az övék volt. Az 1960-as évek közepén fedezték fel, hogy az épület alatt a késő középkori zsidó negyed romjai nyugszanak. A kéthajós, gótikus zsinagóga maradványait ekkor tárták fel.
A Táncsics Mihály utca 17. szám alatti épület a benne élt család miatt a két világháborúhoz szorosan köthető. 1904-től 1933-ban bekövetkezett haláláig itt élt gróf Apponyi Albert, aki a magyar tudományos és politikai élet fontos alakja volt a kiegyezéstől az 1930-as évek elejéig. A Magyar Tudományos Akadémia tagjaként többször jelölték Nobel-díjra – eredménytelenül. Deák Ferenc mellett kezdett el politizálni, volt ellenzéki és kormánypárti politikus, kortársai pedig a legnagyobb élő magyarnak nevezték. Mégis arról vált híressé, hogy ő vezette magyar részről a trianoni delegációt. Fia, György folytatta az atyai hagyományt, a hazai németbarát politika ellenzője volt, szabadelvű politikus, akit 1944-ben a Táncsics Mihály utcai házból vitt el a Gestapo, és meg sem álltak vele a mauthauseni koncentrációs táborig. Bár a megpróbáltatásokat túlélte, kiszabadult, arisztokrata származása miatt sosem tért vissza Magyarországra.
A visszafogott küllemű, 15-ös számú ház mellett álló, 13-as számú is hasonlóan szerény lakóépület, melyben 1918-tól 1928-ban bekövetkezett haláláig élt Tóth Árpád költő. Költészete ekkoriban fordult igazán szomorú irányba, részben a Tanácsköztársaság bukása miatt, de anyagi helyzete sem volt rózsás. De aztán megszületett a lánya, Eszter, Az Est munkatársa lett, és megjelent Öröm illan című verseskötete is, ami talán hozott némi enyhet a kínok között, amik igazán akkor fokozódtak, amikor (az 1920-as évek közepén) kiújult a tüdőbetegsége. Abba is halt bele Táncsics Mihály utcai lakásban.
A török hódításig a Táncsics utca 7., 9. és 11. számú épületek Kammerhof (vagy Magna Curia Regis) néven egy hatalmas épületegyüttest képeztek, ami valószínűleg IV. Béla nevéhez fűződik. Hogy ez pontosan mi volt, arról megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint pénzverde volt, mások szerint viszont ez volt a királyi palota. Egyetlen dologban egyeztek meg: királyi tulajdonban volt. Aztán attól függően, hogyan állt az aktuális uralkodó anyagilag, hol eladományozta, hol pedig visszavette. Végül az 1541-es ostrom idején olyan súlyos károkat szenvedett, hogy gyakorlatilag az épület pusztulásáról beszélhetünk. Miután a törökök kiűzettek Budáról, a terület megosztottsága megmaradt.
A Táncsics Mihály utca 9. alatt eredetileg nem az az épület állt, mint most, sőt nem is egy, hanem kettő. Valamikor az 1800-as évek első felében azonban felépítettek ott egy katonai létesítményt, amit a korabeli iratok József-laktanyaként, majd pedig a Térparancsnokság épületeként emlegetnek. Börtön is működött benne, a kiemelt, fontos foglyok számára. Táncsics Mihály kétszer is a vendége volt (1847–48-ban, valamint 1860 és 1867 között), de Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós és Batthyány Lajos ült itt hosszabb-rövidebb ideig. Később a Pénzügyminisztériumhoz került az épület, majd a II. világháborút követően jóvátételként az Amerikai Nagykövetség kapta meg, mígnem 2007-ben a magyar állam visszaszerezte egy csereügylet révén.
Buda visszavételét követően a Táncsics Mihály utca 7. alá tartozó, jelentős méretű területet egy olasz kőfaragó és szobrász szerezte meg, majd 1743-ban gróf Erdődy György kamarai elnök, aki Nepauer Máté tervei alapján egy monumentális palotát építtetett fel. Egészen 1912-ig volt a családja birtokában a telek és rajta az épület, ami szinte semmit nem is változott. Ám amikor a 20. század elején Hatvany József cukorgyáros megvette, ő már végeztetett rajta kimondottan komoly módosításokat Behr József tervei alapján, egyedül a főhomlokzat maradt érintetlen. A II. világháború után, amit szerencsésen átvészelt, egy rövid ideig iskola működött a palota falai között, majd ásatások folytak a területen. Végül a Zenetudományi Intézet, a Zenetörténeti Múzeum, a Bartók Archívum és a Dohnányi Ernő Archívum költözött be.
Az utca utolsó három háza, az 5., a 3. és az 1. számú a középkorban megépült lakóházak maradványain, épületrészeinek felhasználásával készült el. Előbbi kettő szerényebb ház, míg a Hess András tér sarkán álló jóval díszesebb, késő barokk palota, végső formáját 1774-ben nyerte el, amikor Szlatiny Ferenc városbíró lett a telek tulajdonosa. Az 1920-as évek elején rövid időre ez a palota is a Hatvany család birtokába került, majd a II. világháború végéig az Angol Nagykövetségnek szolgált otthonául. Komoly károkat szenvedett, amiket 1970-ben hoztak helyre, jelenleg a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal működik benne, korábban pedig a jogelődje, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal otthona volt.
