Hungarikum kifejezés
A málenkij robot kifejezést sehol máshol nem értik, csak nálunk, hiába hangzik idegenül a jelzős szerkezet mindkét szava, egyben meg pláne. Azt jelenti röviden, hogy kényszermunka, bővebben és pontosabban pedig annak egy speciális formájára utal, amikor a II. világháború és a kommunista hatalomátvétel után a másként gondolkodó elemeket, a rendszer és az állam, vagyis a (dolgozó) nép – papíron – legnagyobb ellenségeit és elárulóit bevagonírozták és a Szovjetunióba szállították, hogy ott embertelen körülmények között halálra dolgoztassák őket. Az eredeti, orosz kifejezés (маленькая работа, magyarul ′kicsi munka′) második szavát lecserélték a cseh robotra, ami ′kényszermunkát′ jelent, az elsőt viszont, utalva ezzel a szovjetekre, megtartották, csak a szó hímnemű végződést kapott.
A szovjetek kényszermunkatábor-hálózatában kétféle tábor létezett: a Gulag végeredményben egy (politikai) büntetőláger volt, melynek rabjait egyenként, személyre szóló (és persze általában koholt) vádak alapján ítélték és hurcolták el, a GUPVI-lágerekbe viszont tömegesen szállították az embereket (hadifoglyokat, bizonyos etnikai csoporthoz tartozókat, például a német kisebbséget), és ők mind lényegtelennek tartott, másodrendű személynek számítottak. Magyarországról 700 ezer ember került a szovjet lágerekbe, akár hosszú évekre, és nagyjából 300 ezren soha nem tértek vissza. Ők nagy valószínűséggel meghaltak, viszont nagy részükről nem sikerült megállapítani, hogy pontosan hol, mikor és hogyan.
Az emlékezés helyszíne
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékezünk 2012 óta minden november 25-én. Ferencvárosban, a Könyves Kálmán körút mentén, valahol félúton a Lurdy Ház és a Népliget autóbusz-állomás (vagy ha úgy jobban tetszik: a Fradi-stadion) között magasodik 2017 februárja óta a Málenkij Robot Emlékhely, ami távolról egy orbitális betontömbnek látszik – és közelről is.
Az építményt vasúti kocsikkal „díszítették″ körbe, de nem azért, mert egyébként közvetlenül a ferencvárosi vonatállomás mellett áll, hanem azért, mert ahogy pár évvel korábban a zsidó embereket vagonokba zsúfolva szállították a náci haláltáborokba, úgy a málenkij robot áldozatainak esetében is ezt a szállítási eszközt találták a leghatékonyabbnak. Budapestről a német és a magyar hadifoglyokon kívül 90 ezer polgári személyt vittek el, de az akkor még nem a fővároshoz tartozó Csepel, Pesthidegkút, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákoscsaba, Sashalom és Újpest sem maradt ki a razziákból, ahogy Érd és Gyömrő sem.
Az emlékhely nyomasztóan, szinte ólomsúllyal borul a szemlélőjére, és ez az érzés halványan talán vissza is adja, amit az egykori elhurcoltak érezhettek a munkalágerekben. A látvány – még ha hatásvadász is, de – működik. Mire körbesétálja az ember, lélekben már a Gulagon jár. És ha beljebb lép, az építmény belsejében várja őt A pokol bugyrai... „Málenkij robot” – Kényszermunka a Szovjetunióban címet viselő kiállítás, ami egyébként a Magyar Nemzeti Múzeum állandó tárlata. Mindennap nyitva van, akár hétfőn is, amikor egyébként a múzeumok zárva vannak. Ám ennek az engedménynek ára van: előzetes telefonos vagy e-mailes bejelentkezéssel lehet csak látogatni a kiállítást, elsősorban csoportosan, de persze egyénileg is megoldható. A tárlat kialakítása – ha lehet ilyet mondani – lágerhangulatú. Csak hogy biztosan átérezzük a kor és a munkatáborélmény nyomasztó hangulatát. Fényképek, plakátok, visszaemlékezések és a túlélőktől származó tárgyak mesélnek a II. világháború végnapjairól, a kényszermunkatáborokról, az ottani mindennapokról, és aztán arról is, hogy mennyire keserédes volt a hazatérés.
„Gulag-mese”
Pár évvel ezelőtt a Málenkij Robot Emlékhelyen is (előtte pedig a Trafóban) bemutatták a Bálsój szerelem a Málenkij robot idején című kétszemélyes darabot, ami Hárs Anna színházi dramaturg és Schermann Márta rendező közös alkotása. Most a Radnóti Színház is a műsorára tűzte (november 25-én, az emléknapon volt a bemutató), új szereposztásban. Az elhurcolt férfit Pál András, az itthon maradt feleségét Sodró Eliza játssza.
Levéldarab, vagyis a mű két kitalált-tipizált figura, egy házaspár szenvedélyes hangvételű, intim, hol szép, hol elborzasztó levelezése, amit a színészek felolvasnak, elmondanak nekünk és egymásnak. A darab elején a férfit elhurcolják, a végén hazatér, a kettő között pedig hosszú évek telnek el. A valóságban persze nem ment ilyen könnyen a levelezés, sőt, inkább nem ment, mint igen, de az alkotók ezt a kis csalást nem történelemferdítési céllal vállalták be, hanem azért, hogy a drámai történések, amiket mi szerencsére már csak hallomásból ismertünk meg, kellőképpen átélhetők legyenek.
(Borítókép: Hartyányi Norbert - We Love Budapest)
