A világ harmadik Vasarely-múzeumát az óbudai Szentlélek téren találjuk, egy 18. századi Zichy-kastélyban. Az itt kiállított gyűjteményt maga Victor Vasarely adományozta szülőhazája fővárosának, akinek Budapesten kívül Pécsett és Franciaországban ismerkedhetünk meg az alkotásaival. Miután a múzeum nyitása óta közel 30 év telt el, időszerű volt egy külső-belső megújulás, aminek a keretében a látogatói terek is korszerűbbé váltak. Ami nagyon jó dolog, hogy 2017 nyara óta még több Vasarely művel találkozhatunk a budapesti múzeumban, olyanokból, amiket a hatvanas évek óta nem láthatott a magyar közönség. Plusz élményelem, hogy 3D-s szemüveges "kiállításon" is részt vehetünk.
Tipp: Míg a múzeum kerületi lakosként és nemzeti ünnepeken látogatható ingyenesen (március 15., augusztus 20., október 23.) , addig a kastélyhoz tartozó kert bármikor szabadon felkereshető.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
