Józsefvárosban a tervek szerint öt mikropark készül el még idén ősszel, melyek a jövőben a nyári forróságokban szolgálnak majd enyhítésül a betondzsungel közepén. Elsőként a Lehetőségek tere előtt, a Molnár Ferenc park sarkán készült el a kerület új mikroparkja.
Budapesten újdonságként hatnak a mikroparkok,
Budapesten újdonságként hatnak a mikroparkok,
amik valójában már 2005-ben meghódították a világot – legalábbis Amerikát –, nemrégiben viszont a fővárosban is megjelentek ezek a parkolóhelynyi zöldfelületek. Az ötlet egy San Franciscó-i dizájnstúdiótól indult, amely egy szép őszi nap úgy döntött, hogy padokkal, cserepes növényekkel és egy pici füves résszel kitelepül pár órára egy parkolóba dolgozni. Ez annyira megtetszett a környékbelieknek, hogy egyre több helyen jöttek létre hasonló parkocskák – parkletek –, a csúcs viszont a Covid alatt volt, ugyanis a lezárt várost elkezdték máshogy használni az emberek. Visszahódították azokat a tereket, amelyeket alapesetben elzártak előlük, jobban mondva autók foglaltak el.
Bár a mikroparkok nem helyettesítik a hagyományos zöldfelületeket, mégis visszaadnak nekünk egy apró területet a városból, ami segít elviselhetőbbé tenni a változékony időjárási viszonyokat. Ezek a járdarész kiterjesztésével megvalósított kis zöld szigetek, ahol a járókelők megállhatnak pihenni, társalogni, feltöltődni. A fákkal és növényekkel benőtt utcákon, tereken érezhetően hűvösebb van, aki ezt nem hiszi, annak ezt különféle statisztikák, cikkek és tanulmányok is alátámasztják, úgyhogy nyáron a mikroparkoknak is nagy szerepük lesz a hűsítésben, másrészt az emberek kedvét is feldobja, ha a megszokott autók és beton helyett növényeket és virágokat, valamint kis padokat látnak majd.
A józsefvárosi mikroparkok ötlete a 2022-es kerületi közösségi költségvetésben merült fel. A tervek szerint a Magdolna utcában, a Nap utcában, a Szigetvári utcában és a Népszínház utcában lesznek ilyen parkok, akit viszont érdekel, hogy élőben ezek hogyan is nézhetnek ki, annak érdemes elsétálnia a Molnár Ferenc térre. Itt készült el nemrég a Lehetőségek tere előtti mikropark, egy zöldített köztér, ahol minden növényt és a parkocska kinézetét is a környékbeliekkel közösen tervezte meg a Lehetőségek tere és a Rév8.
A park beton- és változtatható anyagú panelelemekből áll, amiket Lőrincz Áron formatervező tervezett és fejlesztett, a növényeket pedig Árva Judit és Gosztola Kitti koncepciója alapján választották ki. Olyan növényeket találunk a ládákban, amiket a hétköznapokban hajlamosak vagyunk gaznak hívni, mert a város olyan helyein nőnek, ahol általában nem örülünk nekik. Így többek között van itt borostyán, csalán, pitypang, vadszőlő és galagonya is, a hűsítés mellett pedig az edukációra is figyeltek a szervezők, ugyanis a növények tulajdonságait leíró humoros szövegeket is olvashatunk itt.
Azt érdemes tudni, hogy a józsefvárosi mikroparkokat mindig a környékbeliekkel közösen alakítják ki, és a helyszín kiválasztásánál is fontos szempont volt, hogy legyen egy olyan közösség, amelyik a későbbiekben gondozza majd a parkokat. Mivel ezek közterek, így bárki használhatja őket. Az elmúlt időszakban azonban nemcsak a józsefvárosi mikroparkokkal gazdagodott a város, de a Kazinczy és a Székely Mihály utcában is találkozhattunk már parkletekkel.