A VII. kerületben, a Keleti pályaudvar mellett kezdődő Thököly út a XIV. kerületben végződik, a Bosnyák térnél. A tér utáni folytatása a Csömöri út, és ez volt a Thököly út neve is a múlt század elejéig. Zugló főútjának vannak szép és kevésbé szép szakaszai, de itt találjuk például a férjét váró asszony szobrát, illetve a főváros egyik legszebb szecessziós lakóházát is. Fotók sorával elevenítjük fel a Thököly út elmúlt több mint 100 évét.

A Csömöri út eredetileg jóval hosszabb volt, mint most, ugyanis az is a része volt, amit ma Thököly út néven ismerünk. Ám 1906-ban hazahozták Törökországból Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc és Thököly Imre földi maradványait, és a három díszes koporsót szállító vonatszerelvény a Keleti pályaudvarra futott be. Az esemény tiszteletére lecsíptek egy egész nagy szakaszt az akkor még a Keletiig érő Csömöri útból, és elnevezték Thökölyről. 

Amikor megszületett a Thököly út, akkor már javában volt tömegközlekedés, ami mindig is sűrű volt – persze mindig a kornak megfelelően. A Thököly út az egyik legfontosabb közúti, vasúti tengely a városban. Még az sem tudta ebből a pozíciójából kimozdítani, amikor megszűnt itt a villamosforgalom, aminek a mai napig látszanak a nyomai: itt-ott látszanak a sínek, és áll még egy villamosmegálló is a helyén.

A Thököly útnak több híres lakója is volt. 

A Thököly útnak több híres lakója is volt. 

A 85-ös számú házban két íróember is élt: Szép Ernő és Sarkadi Imre. A Thökölyn lakott a tragikusan fiatalon elhunyt autóversenyző, Kesjár Csaba is. Lányi Dezső szobrászművésznek a 71-es szám alatt volt a műterme. És állítólag Karinthy Frigyes is megfordult rövid időre a 95-ös szám alatt.

Szép épületekből sincs hiány a Thököly út mentén. 

Szép épületekből sincs hiány a Thököly út mentén. 

Ott van mindjárt az 1884-ben átadott Keleti pályaudvar, melynek főépületét Rochlitz Gyula tervezte. A 46. szám alatti Szenes-ház a hazai szecesszió egyik legszebb épülete, ami 1905-ben, egy évvel a Thököly út születése előtt épült, Lechner Ödön tanítványa, ifj. Nagy István tervei alapján. Az 56-os szám alatt magasodik a neogótikus stílusú, római katolikus Rózsafüzér Királynője-templom, a 83-as alatt pedig egy másik vallási épületet, a zuglói zsinagógát találjuk.

A Thököly út első felében áll a Récsei Center, ami most bevásárlóközpont vagy inkább egy minipláza. De a Hültl Dezső és Mihailich Győző által tervezett, 1930-ra felépült Récsei eredetileg nem az, hanem buszgarázs volt. Gasztronómiai legenda is található a Thököly mentén: a 121. szám alatt több mint 60 éve várja a vendégeket az Aranyhal Vendéglő magyaros és halételekkel. És ha már a gasztrónál tartunk: a Thököly és a Stefánia sarkán állt évtizedeken át a Thököly Vendéglő, a környék egykor talán legmenőbb helye, ami pár éve lehúzta a rolót, a helyén pedig egy új hely nyílt, a Szaletly.

A Thököly út 61. befalazott erkélyén különös szobor áll. Mindenféle legenda keringett róla, hogy ki lehet a távolt fürkésző asszony, de nincs mögötte semmi rejtély, a sztori csak annyi, hogy amikor Ybl Lajos tervezte még az I. világháború előtt (1912) Pápai Manó varrógép-kereskedő számára a házat, eszébe jutott az egyik franciaországi tanulmányútján látott szoborpár, amelyik egy erkélyről az utcát fürkészte. Mivel jó ötletnek tartotta, barátjával, a városligeti Anonymus-szobrot készítő Ligeti Miklóssal kifaragtatott egy távolba néző szobrot erre a házra is.

Címkék