Budapest legnagyobb méretű kerülete a XVII.: körülbelül 90 ezer ember él itt, összesen kilenc városrészre oszlik, melyek között több a kifejezetten kertvárosi övezet. Minden indokolná, hogy a rengeteg benzinkúton, élelmiszerüzlet-láncon, netán kozmetikán és borbélyságon, franchise-gyorséttermen túl klassz éttermekből se legyen hiány. Mégis sajnos elenyésző az a hely, amit a kerületiek rendszeresen, örömmel látogatnak. Jómagam 30 éve élek itt, és számos szomorú bezárásnak voltam tanúja, de az új nyitások bizony elmaradoznak nálunk.
Nehezen értjük meg a kerületi ismerősökkel, barátokkal, hogy miért ennyire bajos kedvenc Tizenhetünk. Gondolatban már sokszor összeírtuk, hogy mi lehet az oka az elhanyagoltságnak, és vannak is sejtéseink, de nagyon várjuk a pionírokat, akik végre nem a Bartók Béla útban vagy a Dohány utcában látják meg a lehetőséget, hanem a Flamingó utcában, a Kucorgóban, a Ferihegyi útban. Tényleg nonszensz, hogy a kerületieknek okvetlenül el kell hagyni a XVII. kerületet, ha beülnének-kiülnének, és nem egy amerikai gyorsétterem „festői” teraszán tennék meg mindezt, vagy esetleg a maréknyi lehetőség egyikében. Amiket már esetleg unnak, nem a pénztárcájukra van igazítva, vagy egyszerűen nem is kedvelik.
Mi itt lemaradtunk a burgerforradalommal, ázsiai fúziókról sem tudunk beszámolni, pizzériák szintjén is vannak elmaradások. És akkor térjünk is a tárgyra, mert ez pontosan 2023 nyaráig volt így, ugyanis megérkezett egy új és figyelemre méltó szereplő, ami remek pizzát süt. Az említett Ferihegyi úton, tenyérnyi kis helyen, egyelőre házhoz szállítva és elvitelre készülnek a Toro Rosso pizzái. Hosszú kelesztéssel, a Nápoly melletti Pieffe gyártó mutatós mozaikos-búbos pizzakemencéjében sülnek készre. Már elkaptunk olyan pletykákat, hogy hamarosan egy kis teraszon helyben is fogyaszthatunk, de egyelőre marad az otthoni, amennyiben a kerületben, Pécelen vagy Ecseren lakunk.
A helyben rendelést és néhány perces várakozást szoktuk választani, május óta pedig már 3-4 alkalommal jártunk náluk. Mindig klassz pizzákat ettünk, szívélyes és segítő a Toro Rosso csapata. Összesen 19-féle pizzát sütnek, ami pedig látszik a menülapról: azoknak is kedvére szeretnének tenni, akik az autentikus nápolyi fajtákat szeretik (pl: Marinara, Margherita), de gondolnak mindenkire, aki megszokta a pizzáján a kukoricát vagy éppen a lila hagymát. Próbáltuk már az előbbieket, és az utóbbiakból is finoman válogattunk, de a kifejezett „trattoriás” Capricciosa vagy a hely nevén futó Toro Rosso is lecsúszott már, csípős alappal, tüzes kolbásszal és peperoncini paprikákkal.
Szinte már kötelező árulni az olasz gasztronómiát képviselő helyeken a citrusos olasz üdítőket is, ezekből sincs hiány. Sőt, tiramisut és cannolót is rendelhetünk, de mi eddig még annyira el voltunk ragadtatva már egyáltalán a lehetőségtől is (hogy pizzázhatunk), hogy ez eddig elmaradt.
Széles mosollyal várjuk odakint a készülő pizzákat, a városközpont közvetlen közelében, a srácok pedig folyamatosan pörögnek, csinálják a házhoz szállítandó pizzákat, és ilyenkor a mi gyorsan felkapott darabjainkat is.
Nehéz hazafelé az ötperces úton nem beleenni a gazdag feltétekkel rakott pizzákba, de azért meg tudjuk állni a dézsmálást. Ha már ennyit tudtunk várni arra, hogy végre-valahára elérkezzen a mi időnk, és jöjjön egy ilyen hely, mint a Toro Rosso, akkor már a hazaszaladást is kibírjuk!
