Lassan két évtizede van Budapestnek Mandragórája, ez idő alatt pedig már a család második generációja gondozza a barátságos budai éttermet. 2020 óta a hagyományokat tisztelve, de kívül-belül megújulva, modernebb bisztró formában kínálják a magyaros és nemzetközi fogásokat. A terasz kihagyhatatlan tartozéka a budai nyaraknak, az ebédmenük üdítően hatnak bármilyen munkanapra, a kreatív, hetente változó fogások pedig kozmopolita életérzést hoznak a Kacsa utcába.

Az I. és II. kerület határán, a Kacsa utcában már 19 éve térhetünk be a Mandragórába. Az étterem így fiatal felnőtt korára kávéházból finomhangolt bisztróvá alakult át, magyaros jelleggel de francia és nemzetközi vonásokkal. 2020-ban az étlap, a konyhatechnológia és az arculat is felfrissült, és érkeztek sikkes kerámiák, de a szerethető és családias légkör és a csupaszív vendéglátás semmit sem változott.


Kreatív magyar és nemzetközi konyha

Ahogy a névadó gyógynövény természetes lelőhelye a Földközi-tenger partvidékétől Kis-Ázsiáig terjed, úgy az étterem kínálata is határokon átívelő. A magyar klasszikus rántott csirke vagy cigánypecsenye mellett olyan országok sejlenek fel az étlapon mint Japán (marha gyoza), Spanyolország (spárgakrémleves, serrano sonka, fürjtojás), Törökország (gránátalmával, édesburgonyával és földimogyóróval tálalt BBQ karfiol) vagy Kína (kacsa consommé, üvegtészta, kacsamell, pak choi). Ez az izgalmas bábeli sokszínűség pedig bárkiből könnyen előhozza az ínyencet.

Szezonális fogások

A fent felsorolt fogásokat azonban leginkább csak kedvcsinálónak szánjuk. A Mandragórában ugyanis olyannyira nagy hangsúly kerül a szezonális (és a hazai) alapanyagokra, hogy a a chef ajánlata hetente, az esti étlap pedig 1-2 havonta cserélődik. És akkor még nem is említettük a hétköznaponként elérhető üzleti ebédmenüt, ami szintén hetente újul meg. Így annak is érdemes időről időre visszatérnie, aki már azt hitte, hogy nem érhetik meglepetések.

A séf kreativitását jól mutatják az olyan fogások (és ismét csak példákat hozunk), mint a hortobágyi palacsinta bergamottal vagy a rántott csirke jalapenós aiolival. A változatos ételeket esténként laza bisztróhangulatban vagy épp a terasz romantikájában lehet megkóstolni.

Izgalmas italkínálat

Érdemes melléjük italt is választani, ami a Mandragórában nem is olyan könnyű feladat. Az itallap ugyanis tele van különlegességekkel és mellé olyan terebélyes, hogy csak az új borlap több mint 100 tételt kínál. Ezek kétharmada magyar, de jó néhány izgalmas palack erejéig (mint például az argentin Escorihuela Gascon Malbec Pequeñas Producciones 2019 Mendoza, az új-zélandi Greywake Sauvignon Blanc 2021 Marlborough, az olasz Azienda Fidora Prosecco vagy a Champagne borvidéki Drappier Cuvée Charles de Gaulle) átszelik az országhatárokat. A rövidital-felhozatal is hasonlóan bőséges: 80-féle párlatból választhatunk, köztük olyanokkal, amelyekkel itthon csak a Mandragórában találkozhatunk. 

Ezek az italok a signature koktélokban is visszaköszönnek, kérhetünk például gin-tonikot angol Cotswolds Dry ginnel. Ha újdonságra vágyunk, rendeljünk egy újhullámos Vermouth alapú spriccet vagy tonikot, ami egyes jóslatok szerint a nyár slágeritala lesz. Ha nem vagyunk benne biztosak, mi illik legjobban a művészi kompozícióba rendezett fogásunkhoz, bátran kérjünk segítséget a készséges és hozzáértő személyzettől. Itt mindenki találhat magának kedves tételt, ez pedig a Mandragórát a magas kategóriás ebédmenük, romantikus vagy baráti vacsorák mellett nyár esti borozások, koktélozások vagy családi ünneplések ideális színterévé is teszi.

Címkék

Elérhetőségek

Mandragóra Étterem 1027 Budapest, Kacsa utca 22. Facebook-oldal Weboldal