Hosszas előkészítést követően, 30 évvel ezelőtt, 1993. június 27-én, a szovjet csapatok kivonulásának második évfordulóján nyitotta meg kapuit a Memento Park a XXII. kerületben, a Tétényi-fennsíkon. A rendszerváltás és a II. világháború közti kommunista-szocialista időszak 40 évének kurzusszobrai monumentális alkotások, melyek célja a rendszer nagyságának kifejezése volt, de csak a kisszerűségére világítottak rá. Budapest egykori „ékei” napjainkban egy hatalmas, nyitott térben néznek farkasszemet egymással, mi pedig felkerestük a parkot, hogy újra megnézzük Lenint, Osztyapenkót, Kun Bélát meg Sztálin csizmacsonkját.
A Memento Parkhoz hasonló hely nincs még egy, itthon biztos nincs, ez pedig mindenki számára, aki először látogat el a XXII. kerületi parkba, szavatolja a nagy hűhaélményt.
A Memento Parkhoz hasonló hely nincs még egy, itthon biztos nincs, ez pedig mindenki számára, aki először látogat el a XXII. kerületi parkba, szavatolja a nagy hűhaélményt.
A Szoborparkot kertes házak és egy természetvédelmi terület öleli körbe, és a zöldbe, a természetbe kihelyezett szobrok és az egész hely hangulata különös, egyedi és témája ellenére otthonos, éppen ezért pedig vonzó. Miután mindent megnéztünk, nehéz is volt visszaindulni a város belsejébe, olyan jólesett ücsörögni még kicsit az árnyas fák alatt és a Tanácsköztársaságról olvasgatni. Itt biztos jó lehet dolgozni, merül fel az emberben, bár egyetlen dolog mégis elbizonytalanítja kicsit: a megállás nélkül szóló mozgalmi és úttörődalok. Mexikói utazásom jutott eszembe, ahol volt szerencsém belelátni egy helyi esküvőbe, 48 órán keresztül szünet nélkül szólt a mariachi, az volt hasonló élmény. De vissza Sztálinhoz és a többiekhez!
Semmiféle vonzalmat nem érzek ahhoz a hatalomhoz és politikai berendezkedéshez, amely a Memento Park szobrait a világra segítette. Mégis, amikor az óriási tér közepén megálltam és körbenéztem, örültem, hogy megmaradtak az utókor számára. Bronzba öntve vagy kőbe vésve, de ott van bennük a Szovjetunió csatlósaként és a KGST legvidámabb barakkjaként eltöltött 40 év minden tapasztalata és emléke. Van, akit megijeszt, mást elborzaszt, és talán még keresztet is vet, és olyan is biztos akad, aki megmosolyogja ezeket a gyakran irdatlan méretű szobormonstrumokat, amiket nemcsak mementóságuk miatt őriztünk meg, hanem azért is, mert
a nagy részüket tehetséges, nemzetközileg is ismert szobrászok (például Kisfaludi Strobl Zsigmond) készítették.
a nagy részüket tehetséges, nemzetközileg is ismert szobrászok (például Kisfaludi Strobl Zsigmond) készítették.
Senki sem vitatja, hogy a szobrokat propagandisztikus céllal készítették, hogy fontosabb volt az ideologikus üzenet, mint az esztétikai szempontok. De a szobrok között mégis találunk olyat, ami magával ragadó, amelynél átüt az alkotó tehetsége a propaganda mázán. A spanyolországi nemzetközi brigádok magyar harcosainak bronz emlékművét, a görög származású magyar szobrász, Makrisz Agamemnon 1968-as munkáját például kimondottan bírtam, nem beszélve Varga Imre igazán monumentális és összetett Kun Béla-emlékművéről. Kiss István (a Szoborpark egyik nagy visszatérő alkotója) Dózsa György úton állt Tanácsköztársaság-emlékműve pedig szinte agyonnyomja az embert, amikor mellé áll.
Legalább annyira kicsinek érzi magát, mint akkor, amikor lát egy képet a galaxisunkról, benne a pont méretű Földdel.
Legalább annyira kicsinek érzi magát, mint akkor, amikor lát egy képet a galaxisunkról, benne a pont méretű Földdel.
A Memento Park a város szélén fekszik, és bár mehetünk autóval, a közösségi közlekedés is jó megoldás lehet: a Kelenföldi pályaudvartól és Újbuda városközpontból több autóbuszjárat is arra közlekedik. Bár az Eleőd Ákos építész által megálmodott park külsőre követi az eredeti tervet, nem minden úgy valósult meg, ahogy megálmodója szerette volna. A pénzhiány miatt nem ment minden elsőre, majd úgy, ahogy a park honlapján is látható a koncepció látványrajzain, viszont ami helyette lett, az legalább annyira passzol a képbe, a retró kommunista tematikába. A bejárattal szemközti térbe terveztek két nagyobbacska épületet is, részben kiállítóteremnek, végül két barakkszerű – Recskre meg a Gulagra utaló – épület lett belőle.
Az egész évben nyitva lévő Szoborparkban nincs megállás, mindennap nyitva vannak 10 és 17 óra között. Bár az ember magától is teheti bent a köröket, vezetett parkmúzeum-látogatás is létezik, ahol nyilván sok-sok érdekes információ is elhangzik a szobrok letaglózó látványa mellé. A történelmi mellett a park jól kihasználja a témában rejlő retrópotenciált is. Van Trabant-transzfer, amikor egy korabeli modell szállítja otthonából a Szoborparkba a látogatót. De a Trabanttal a parkon túl, a városba vezető tematikus városi túrák is teljesíthetők, például az Ecseri piacra vagy az 1956-os forradalom emlékhelyszíneire, és van ún. Munkásmozgalmi Trabant túra is, ami a Fiumei úti sírkert témába vágó, nevezetes síremlékeit (például Munkásmozgalmi Pantheon, Kádár János sírja) és egy hamisítatlan szocreál lakótelepet érint.
Ebből is látszik, hogy a park igyekszik több lenni, mint hogy egy helyre összegyűjtötték Lenin, Marx, Engels, Osztyapenkó és Steinmetz kapitány meg a magyar elvtársak bronzmásait. A már említett trabantos túrák mellett lehet a parkban csapatot építeni is, sőt az egyik barakkban van egy fotókiállítás is a park történetéről meg 1956-ról, a vetítőteremben pedig megnézhetjük Papp Gábor Zsigmond 2004-es, roppant szórakoztató, Az ügynök élete című dokumentumfilmjét. És még mindig nincs vége: a Szoborparkba időnként olyan különleges eseményeket is szerveznek, mint most hétvégén (május 5–7. között) a Monuments című kiállítás a Secret Mapping Experiment csapatával a főszerepben, akik vizuális varázslatot követnek majd el, egyedi és színes „fényruhákba” öltöztetik a szobrokat. Ezek után mondja azt valaki, hogy a kommunista diktatúra emléke és emlékei nem adhatnak inspirációkat az eleven, kísérletező, bátor és szellemes fantáziával megáldott embereknek.
