„Hossza már nem is hossz” – Fotógalériánkkal a miniszoknya közelmúltban elhunyt tervezőjére emlékezünk

Jóllehet a maga korában botrányt keltő ruhadarabnak számos elődje van a divat történetében, Josephine Baker híres fellépőruhájától kezdve a képregények világáig, a miniszoknyát Mary Quanthoz kötjük, később pedig olyan ruhadarabok is általa lettek népszerűek, mint a forrónadrág, a színes harisnya, de vízálló sminket is tervezett. Szülei tanácsa ellenére lett divattervező, majd később megnyitotta első boltját, a Bazaart Londonban, a King’s Roadon. Első miniszoknyáit 1964-ben alkotta meg, a ruhadarab pedig szinte azonnal hihetetlen népszerűségre tett szert a fiatalok körében.

Magyarországra néhány évvel később érkezett meg a miniőrület, aminek terjedésében nagy szerepet játszott a televízió is. Az 1967-es Táncdalfesztiválon a legtöbb fiatal énekesnő, Zalatnay Sarolta, Kovács Kati és Koncz Zsuzsa is miniben jelentek már meg, ez pedig könnyűszerrel írhatta felül a szülői tiltást az átlag iskoláslányok esetében.

Ma már kissé megmosolyogtató a miniszoknya útját a világ minden táján, így Magyarországon is kísérő felháborodás. A korabeli lapok panaszkodnak arra, hogy „hossza már alig hossz”, egy kis színes pedig egészen odáig merészkedik, hogy összefüggést feltételez Japánban a megnövekedett számú szexuális bűncselekmény és a szigetországba betörő miniszoknyadivat között, miközben – teljesen sikertelenül – törekszenek a magyarosabb „aligszoknya” elnevezés meghonosítására. (A mini elnevezés eredetileg Mary Quint kedvenc autójára, a szintén aprócska Minire utal.)

Az egykori modell, napjainkban filmproducer története nem egyedülálló, nem ő volt az egyetlen, aki beírást, intőt kapott a tanároktól a szoknyahossz miatt. Ez azért is lehetett így, mert sokan a rövid iskolaköpenyt viselték miniruhaként, de a hosszabb darabok is alig lógtak ki a tanítás alatt viselt nejlonszörny alól. Ha pedig az iskolának vége volt, a szórakozóhelyek egy részében is figyelték a megfelelő szoknyahosszt.

Persze nem volt mindegy, mennyire rövid egy-egy ruhadarab. A hatvanas évei végén járó Zsuzsának például modernnek számító édesanyja varrt két, combközépig érő szoknyát, ezek közül az egyiket viselte, mikor későbbi férjével megismerkedett. A miniszoknya – ahogy egyébként Nyugaton is – magával hozta számtalan egyéb kiegészítő átalakulását, népszerűvé válását is, a színes harisnyanadrágok, a megfelelő cipők szintén hozzátartoztak a divatos megjelenéshez. Ezeket persze nem volt egyszerű beszerezni Budapesten. Zsuzsa kedvenc, a miniszoknyához tökéletesen passzoló, hosszú szárú csizmáját például a szomszédban lakó „maszek” cipészmester készítette.

A csinos és furfangos fiatal hölgyeknek a tél miatt sem kellett aggódniuk, a hetvenes évektől ugyanis a rövidke szoknyákhoz extra hosszú kabát és csizma dukált, amely a hidegtől is védett.

A későbbiekben a miniszoknya mellett a maxi és midi hosszok is kedveltté váltak. A szexis ruhadarab pedig egészen a nyolcvanas évek közepéig különböző hosszúságokban élt tovább. Majd rövid tetszhalál után, a kilencvenes években ultrarövid változatban folytatta tovább menetelését még néhány éven keresztül.

Cikkünk végén pedig egy örök érvényű klasszikussal, Bacsó Péter A tanú című filmjének emblematikus jelenetével emlékeztetnénk mindenkit arra, hogy voltaképp mennyire relatív, hogy kinek mi a mini.