Nyilas Misitől az ABBA-ig
A kollégiumi élettel sokan Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének lapjain találkoznak először. Rideg, szigorú világot ismerhetünk meg, ahol a diákoknak nemcsak a tanárokkal, de egymással is meg kell küzdeniük. Pedig Nyilas Misi történetének komorsága sokkal inkább fakad Móricz személyes megpróbáltatásaiból, mint átlagos kollégiumi élményekből. Legalábbis saját tapasztalataim és az első lakásom melletti Lengyel Gyula Kollégiumból átszűrődő élet alapján erre következtetek. Bár időnként előfordult hangoskodás, egy beöltözős buliból pedig átintegetett a konyhámba egy robot, alapvetően szerethető szomszédok voltak a diákok.
Bár a legtöbb intézmény ma sem kívánkozik Ikea-katalógusba, és kevés a férőhely is, a századelő kaszárnyaszerű, zsúfolt szobáihoz képest mutatkozik némi javulás a fotók szerint. Míg régebben a kötött napirend, a sokágyas hálótermek és a folyamatos ellenőrzés volt a kollégiumi élet része, ma jóval szabadabb az élet, és a környezet is jobban tükrözi a diákok ízlését: Mao Ce-tung helyett a 70-es években már a német nyelvű BRAVO-ból kivágott ABBA képe tűnik fel a falakon.
A korai Kádár-korszak Budapestjének igazán izgalmas epizódját jelentik az Afrikából, Ázsiából érkezett kollégisták, hiszen korábban a bezárkózott országban nemhogy más kontinensről származó külföldit, még svédet vagy hollandot is csak ritkán lehetett látni. A 60-as, 70-es években azonban a Szovjetunió igyekezett Afrikában is növelni a befolyását, ennek köszönhető, hogy elsősorban a műszaki, orvosi egyetemekre sok afrikai diák érkezett, míg a különböző KGST-megállapodások és a háborús szolidaritás révén több ezer ázsiai diák – köztük észak-koreai hadiárvák és a háború elől menekülő vietnámi fiatalok – élvezte a fővárosi kollégiumok vendégszeretetét. Bár a hivatalos állami ideológia a nemzetközi szolidaritást ünnepelte, a valóságban a diákok sorsa meglehetősen kettős volt. Anyagilag a magyar átlagnál sokszor több zsebpénzt vagy segélyt kaptak és pezsgő közösségi életet éltek a budapesti campusokon, ám a zárt szocialista mindennapokba való beilleszkedésüket nyelvi korlátok és a rejtett hétköznapi rasszizmus is nehezítette.
A kollégiumok ekkor nemcsak lakóhelyként, hanem fontos kulturális színtérként is működtek, ahol a fiatalok a szocializmus évtizedeiben valamivel szabadabban szórakozhattak és kísérletezhettek. Több intézmény saját klubot működtetett, ahol koncerteket, filmvetítéseket, kiállításokat és beszélgetéseket rendeztek. A legismertebbek közé tartozott a Műegyetem Bercsényi utcai építészkollégiuma, amely a 70-es, 80-as években a budapesti underground egyik fontos központjává vált. Itt lépett fel többek között a Balaton, a Bizottság és a Kontroll Csoport, de Erdély Miklós és Hajas Tibor is bemutatta munkáit az épület falai között.
A rántott hússá vált fiú
A régi kollégiumi fényképek között megjelennek a békés olvasgatás képei, de néhol már sejthető, hogy a diákok rengeteg energiát fektettek a tanulás elkerülésébe. Bár előfordul, hogy egyesek túllőnek a célon, egy-egy jól sikerült buli, különös verseny évtizedekkel később is a kollégium történetének része marad. Az ELTE Ajtósi Dürer sori, kilencemeletes kollégiumában például évente toronyfutást rendeztek, amelyen minden szint egy versenyzőt indított. A feladat egyszerű volt: a földszintről a kilencedikre kellett felfutni, méghozzá úgy, hogy minden lépcsőfordulóban meg kellett inni egy felest. Stopperrel mérték, ki ér fel a leggyorsabban, a versenynek pedig a beszámoló szerint meglehetősen kellemetlen utóhatásai voltak. Hasonló futást állítólag a Schönherz Kollégiumban is tartottak, bár más szabályokkal.
A kollégium olyan hely, ahol egyvalaki mindig éhes, egyvalaki sosem fürdik, más állandóan potyázik, minden este bulizik vagy remek kapcsolatot ápol a másik nemmel.
Mindenütt akadt egy fura arc, akiről nem lehetETT eldönteni, hogy később Nobel-díjat vagy húsz év letöltendőt kap majd.
A különböző kollégiumi karakterekkel Dunát lehetne rekeszteni, ugyanilyen változatosak a hozzájuk kapcsolódó történetek is. A Redditről idéznénk néhány szalonképesebbet:
Egyik barátom mesélte, hogy részegen nem tudta, hol van a koliban, csak azt tudta, melyik szobában lakik. Felment az emeletre és bement egy szobába, befeküdt az ágyba, kiküldték, hogy nem itt lakik, feljebb ment egy emeletet és ott is bement a szobába, onnan is kiküldték, ezt addig csinálta, amíg meg nem találta a saját szobáját.
Épp a konyhában voltam, amikor mesélték az újak, hogy egyszer valaki felgyújtotta a konyhát. Néztem, hogy wow, komolyan? Én voltam, aki felgyújtotta a konyhát. (Ottfelejtettem az olajat a tűzön és nem volt tűzjelző meg ilyesmi a koliban, csak az ima ereje.)
Volt egy srác, aki részegen(/egyébben) kihajított egy kanapét valahogy az első emeleti szobája ablakán. Hogy mi vitte erre, arról nem szól a fáma, de a fegyelmi tárgyaláson felmentették, állítólag azt a sztorit adta be, hogy azt hitte, van ott még egy szoba (mármint az ablakon túl).
Hozzábilincseltük magunkat a zuhanyhoz fürdőnadrágban, a csajok meg dobáltak minket liszttel, tojással és zsemlemorzsával, miközben azt kiabáltuk, hogy »nem akarunk rántott húsok lenni«.
A dallaszozás legendája
A kollégiumi szórakozás egyik legendás, bár korántsem magyar találmánya a dallaszozás. A hazai szájhagyomány előszeretettel köti a műegyetemistákhoz, ahol még 2012-ből, a sorozat befejezése után másfél évtizeddel is van nyoma a játéknak. A Dallas a texasi olajüzletből meggazdagodott Ewing család életét mutatta be, így a miliőnek nem sok köze volt a hazai kollégiumok rögvalóságához, egy közös pont azonban akadt: a szereplők is meglehetősen gyakran nyúltak a pohárhoz, bár a trafikos pálinka helyett inkább a bourbont preferálták. A sorozat ráadásul péntek esténként került képernyőre, így a játék alapozáshoz is tökéletes volt, akár koliban, akár sima házibuliban a társaságok a Dallas közben egyszerre ittak a film szereplőivel. Hogy mennyire lettek a végére pityókásak, az persze nagyban függött attól, melyik epizód került sorra: Egy házibulizó például így számolt be a saját tapasztalatairól:
...első alkalommal a sorozatnak pont azt az epizódját fogtuk ki, amikor a farmon túszul ejtették az Ewing család néhány tagját – ebben a helyzetben pedig nem nagyon piált senki. A többi részben viszont sűrűn csorgott a whisky a kristálypalackból, így elég tisztességesen be lehetett rúgni...
Kollégiumi cimborákból kormánypárt
A bulikban persze nem mindenki vett részt, a vad történeteket hallva azonban meglepőnek tűnhet, hogy sokan elvégezték az egyetemet, az egykori ivócimborákból pedig közös vállalatokat irányító üzletemberek lettek. Elég csak arra gondolni, hogy a Fidesz is az ELTE Bibó István Szakkollégiumának közegéből nőtt ki, majd lett 16 éven át az ország politikai életének meghatározó szereplője.
Persze nem kell miniszterelnöknek vagy vállalkozónak lenni ahhoz, hogy a kollégiumi évek meghatározóak legyenek. Laci, aki egy vidéki nagyváros egyházi kollégiumában töltötte a középiskolás éveit, például ma is élete egyik legfontosabb időszakaként emlékszik vissza ezekre az évekre:
Számomra nagyon meghatározó volt a kollégium, itt kötöttem a legmélyebb barátságaimat. Én gimis koromban egy vidéki nagyvárosban voltam kollégista, azt tudni kell, hogy egyházi kollégiumról van szó, emiatt szigorú értékrendet tartattak be a diákokkal. Nyilván megtaláltuk a módját annak, hogy ebben a szigorban mégis jól szórakozzunk. Ha bárkinek mesélek erről az időszakról, mindig megborzonganak, hogy milyen szivatások kísérték a mindennapjainkat, holott visszagondolva, ezek tették igazán élvezetessé, emlékezetessé a kollégiumi létet, hiszen a teljes évfolyamot összekovácsolták. Vitt minket a betyárbecsület, tartottuk a hátunkat a másikért. Ezek között a szivatások között olyanok voltak, mint hogy addig nem hagyhattuk el a tanulószobát, amíg egyesével végig nem lapoztuk a Bibliát úgy, hogy nem zörren meg a lap, ha ez nem jött össze, akkor elölről kellett kezdeni. Nekem az egyik kedvencem a vadvízi evezés volt, ilyenkor négyen-öten egymás mögé ültünk törökülésben a zuhanyzóban, seprűnyéllel eveztünk, miközben vödrökből öntötték ránk a vizet, mintha felcsapnának a hullámok... Persze megvoltak a szabályszegés-jellegű dolgaink is: 4 után nem lehetett elhagyni a kollégiumot, természetesen a tizenéves fiúkat ez nem állította meg, a mai napig emlékszem, hogy összekötöttük a lepedőket és lemásztunk az utcára, hogy május 1-jén májusfát állítsunk a lányoknak vagy egy-egy szórakozóhelyet meglátogassunk. A gimis kolis lét abból a szempontból is meghatározó, hogy utána az egyetemen és az életben már könnyebben talpon marad az ember, hiszen már 14-15 évesen megálljuk a helyünket és képesek vagyunk önállóan felelni a tetteinkért.
(Borítókép: Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
