Noha a nyaralóépítési láz a 20. század elején robbant be igazán, az arisztokrácia és a gazdag polgárság már az 1800-as években felfedezte magának a csendes erdőkben, jó levegőben és nyugalomban bővelkedő budai hegyeket. Elvétve, de már ekkor megjelent néhány nyári lak, ahol a nagyváros állandó nyüzsgésétől megfáradt idegeket pihentette az úri nép – ilyen az 1844-ben épült Hild-villa is, amit az ország legfoglalkoztatottabb építésze tervezett magának és családjának, és amelyben ma a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete működik.
Korinthoszi oszlopokkal tagolt, szimmetrikus és elegáns vagy éppen alpesi nyaralókat idéző villákat fedezünk fel, ha egy egészen más útvonalon járjuk be a budai vidéket. Annyira más úton, hogy a megszokott Gellért-hegy helyett most mi is inkább a Hegyvidék felé indultunk, már csak azért is, mert itt egészen más hangulatú villákat találunk, köztük Hild József pár éve helyreállított, klasszicista stílusban épült nyaralóját is.
A budai hegyvidék egészen a 19. század elejéig őrizte bájos, kis hegyi falu jellegét, ahol leginkább erdők, legelők és szőlészetek voltak. Ebbe a sorba néha beleépült egy-egy kisebb fogadó, ahol a megfáradt vándor vagy a messzi tájakról érkező és továbbutazó uraságok éjszakai szállást kérhettek. A nyugalmas vidéki életet végül az 1831-es pesti kolerajárvány pörgette fel: hirtelen mindenki rájött, hogy a vidéki levegő, a növényekkel teli környezet sokkal jobban hat az egészségre és még tisztább is, mint a sűrűn lakott Pest – ismerős, nem? – , amit egyáltalán nem lehetett a higiénia ragyogó példájának nevezni.
A legeltetés miatt a környék erdeiben viszonylag sok kár keletkezett, így a városvezetőség a terület felparcellázása mellett döntött, így nem meglepő, hogy a városból menekülő gazdag társadalmi réteg sorra vette meg a telkeket. A Zugliget, a Sváb-hegy és az erdővel szegélyezett Budakeszi (ország)út mentén megjelentek a kereskedők, a gyárosok, a földbirtokosok és a vagyonosabb értelmiség, akik késő tavasztól kora őszig élvezték a hegyektől körülölelt idillt. A vidéki kis kastélyokat idéző épületekben mi is szívesen időztünk volna: az angolpark, a közeli hegyek és a csodás panoráma valószínűleg regények és versek ihletője lett volna.
Az ország legjobb építészének számító Hild József feleségével 1827-ben vásárolta meg a Budakeszi úti telket, ahová 17 évig nem épített semmit. Érdekes, hogy a rétként nyilvántartott területet egy árverésen szerezték meg, mert annak korábbi tulajdonosa annyi adósságot halmozott fel, hogy minden vagyonát zár alá helyezték, ingóságait és ingatlanait pedig elárverezték – és Hildékre pár évvel később ugyanez a sors várt.
Hild kedvelte az antik görög és római, valamint az itáliai reneszánsz művészetet, ami erre az 1844-re elkészült elegáns, klasszicista épületre is erősen hatott, sőt a példaképe, Andrea Palladio által tervezett velencei palota elemei is meghatározták a homlokzatot. Az angolparkkal körülvett épület a 19. században a budai villák típusává vált.
„...szemet és kedélyt kellemesen gyönyörködtetöleg mosolyg a látogató elé Hild ur' gyönyörü kis villácskája izléssel rendezett parkjának közepette. Illatos virágcsoportok, árnyékos erdőcskék, tisztán tartott sétautakkal, a legkellemesb nyárlakok' egyikévé egészítik ki a nem kevesb kényelem, mint csín s építészi izléssel épített lakot, mellyet e jó rend s karban tartott csinos kert körülölel” – olvasható a Honderü szépirodalmi, művészeti és divatlap 1845-ös számában.
„...szemet és kedélyt kellemesen gyönyörködtetöleg mosolyg a látogató elé Hild ur' gyönyörü kis villácskája izléssel rendezett parkjának közepette. Illatos virágcsoportok, árnyékos erdőcskék, tisztán tartott sétautakkal, a legkellemesb nyárlakok' egyikévé egészítik ki a nem kevesb kényelem, mint csín s építészi izléssel épített lakot, mellyet e jó rend s karban tartott csinos kert körülölel” – olvasható a Honderü szépirodalmi, művészeti és divatlap 1845-ös számában.
Az épület azonban nem maradt sokáig Hildék tulajdonában, mert fia nem tudott meglenni a kártyaszenvedélye nélkül, így lényegében apjának kellett kifizetnie az országokon átívelő adósságát. És ha ez nem lett volna elég, akadt még pár rokon, akik szintén segítségre szorultak. Azért, hogy ezeket az adósságokat rendezni tudja, Hild József megvált a nyaralótól és a telektől. Innentől kezdve pedig kézről kézre vándorolt a villa kilincse, az új tulajdonosok pedig mindig magukra szabták és kedvük szerint alakították az épületet. Felépült egy pluszszárny itt, befalaztak egy erkélyt ott, áthelyeztek egy lépcsőfeljárót amott.
A sok kisebb-nagyobb átalakítás után az 1880-as években történt jelentősebb beavatkozás a Hild-villa életében, ekkor került Kleiner Ármin gyáriparos tulajdonába, aki egy szintén elég menőnek számító építésszel, Pucher Józseffel építtette át. A 2016-os felújítás során is a Hild- és a Pucher-féle terveket egybevetve újították fel az épületet. Azt viszont senki sem gondolta volna, hogy nagynevű építészek ide vagy oda, a kivitelezés egyenesen borzalmasnak volt mondható. A felújítás során kiderült, hogy a villának nem volt alapozása, a falakban pedig nemcsak hogy nem sorba rakták le a téglákat, de mindent belepakoltak, amit csak találtak.
Az államosítás során a villát több kisebb állami bérlakásra osztották fel, de az állapotával egyáltalán nem foglalkoztak. A 90-es években átesett egy állagmegóváson, de egészen a 2000-es évekig üresen álldogált elhagyatottságban és összevisszaságban, ami a lakatlan épületekre jellemző. A Budakeszi út gesztenyefái mögött ma a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete működik, hatalmas kertjében pedig elszórva, egyfajta lapidáriumként az egykori villaépület eredeti lépcsőzete és a régi kerítés maradványai, építészeti töredékek vannak elszórva.
