Kincsem, a négylábú bajnok
Kezdjük a gödi hírességek sorát egy, a szabályt erősítő kivétellel. Kincsem ugyanis nem ember, viszont híres, nevét szinte minden magyar ismeri, sőt a határon túl is szépen cseng. Elneveztek róla aszteroidát, a budapesti lóversenypálya az ő nevét viseli, életéről és teljesítményéről népszerű kosztümös, mozis romkomot forgattak 2017-ben. Ha valaki híres, hát Kincsem biztosan az. A méltán népszerű versenyló 1874-ben született Kisbéren – tulajdonosa Blaskovich Ernő lótenyésztő volt –, ahonnan egy tápiószentmártoni tanyára került át az ijfú patás. Egy adásvétel során úgy alakult, hogy az összes Kincsem-korú csikót megvette két báró, ám a későbbi versenyló nem tetszett nekik, úgyhogy őt nem vitték. Kincsem ekkor került át Gödre.
Kincsem trénere egy angol lett, bizonyos Robert Hesp, aki eredetileg vadászkopókat trenírozott, ám a lovakhoz is értett, mert a kezei alatt Kincsemből rövidesen igazi csúcsló lett. 1876-tól kezdett versenyezni, bejárta Európát, Magyarországot és a Monarchiát, és sorra nyerte a derbiket. A maga korában hírességnek számított az egész kontinensen,
Göd pedig a lósport egyik európai központja lett,
ahova sorra érkeztek a lósport hazájának számító Angliából a tudósítók. Szegény Kincsem azonban hiába nyerte meg még a legutolsó futamát is, az ízületei gyengék voltak, így 1880 tavaszán abba kellett hagynia a versenyzést. Visszaköltözött Kisbérre, ahol tenyészkancaként folytatta életét egészen 1887-ig. Távozása után a gödi istálló még nagyjából egy évtizeden át tartotta magát mint a nemzetközi lósport egyik fontos központja.
Mayerffy József és Ferenc, akik Gödöt a térképre tették
Az alcímben van némi túlzás. Göd és környéke már régóta lakott vidék volt, amiről egy sor régészeti emlék is árulkodik. De amit manapság Gödnek hívunk, annak a településnek a magjait jelentős részben mégiscsak Mayerffy József és családja szórta el. Ez a környék, beleértve a mai Gödöt is, a Grassalkovich család tulajdonában állt, tőlük bérelte ki a gödi birtokrészt egy bajor sörmester, Franz Mayer. Miután ő elhunyt, a fiai, József és Ferenc vették át a bérleményt, és jelentős mértékben elkezdték azt fejleszteni, kiépíteni. Menet közben aztán megvásárolták a településsé egyre inkább átalakuló birtokot, így amit felvirágoztattak, az már a sajátjuk volt. Ekkoriban kaptak nemesi rangot és lett a Mayer névből Mayerffy.
A Mayerffyk alatt Göd gyors fejlődésnek indult. Az sem véletlen, hogy a lósport központja lett a település. A Lovaregylet egyik alapítója Mayerffy Ferenc volt, akinek egyik legjobb barátja ráadásul az a Széchenyi István volt, aki a magyar lósport fontosságáról még könyvet is írt (Lovakrul). 1846-ban megépült az első hazai vasútvonal Pest és Vác között, amit nemsokára további állomások vonalba kapcsolása követett, az egyik első pont Göd volt. A szabadságharc megtépázta a vidéket, ami a bukás után újabb és újabb tulajdonosokhoz került. A Mayerffyk eltűntek a képből, de elindítottak egy fejlődési folyamatot, aminek eredményeként Göd megmaradt és nélkülük is tovább gyarapodott; sőt a mai napig létező város.
Huzella Tivadar, aki Gödre vitte a tudományt
Aki Gödön és környékén kirándul, biztosan felkeresi a Huzella Kertet, ami az ELTE Füvészkert telephelye, természetvédelmi terület, vadregényes kirándulóhely. Egykor azonban komoly tudományos munka folyt a közel 6 hektáros területen. A jómódú kereskedőcsaládból származó, Nagyváradon született orvos, biológus, rák- és szövettankutató Huzella Tivadar pályája fényesen ívelt felfelé, aminek egyik fontos állomása volt, hogy Alsógödön 1930-ban biológiai kutatóállomást létesített. Kutatásait részben tudományos társaságok, alapítványok, valamint cégek, részben pedig ő maga finanszírozta. Nemcsak Huzella és a családja lakott a birtokon, hanem a munkatársai is, egyetemisták és kutatók, utóbbiak közül olyan neves személyek is megfordultak Gödön, mint például a Nobel-díjas német fizikus, Max Planck.
Bár Huzella nevéhez olyan fontos tudományos eredmények kötődnek többek között, mint a mikrokinematográfia alapjainak lerakása – magyarul: ő vette elsőként mozgófilmre a sejtek szaporodását –, az 1940-es évek elején mégis egyre inkább elszigetelődött. Ennek oka egyfelől az volt, hogy a hivatalos magyar tudományos élet vezetőivel sok kérdésben – nemcsak tudományosban, hanem politikaiban is – nem értett egyet, másfelől pedig az egészségi állapota is egyre romlott. 1950-ben hunyt el a gödi állomáson, a sírja – és a családtagjaié is – ott található. A kutatótelepet az ELTE-re hagyta, az egyetem később a Füvészkert telephelyévé tette. Felújítás alatt áll, de besétálható, és van egy varázslatos, ódon, vadregényes bája.
Tost Gyula és Károly, a nyaralótelep kulcsfigurái
Az alsógödi rész egykor nyaralótelep volt, melynek megalapításában vagy inkább létrejöttében fontos szerepet töltött be a már említett Huzella Tivadar és családja, de nem ők voltak a legfontosabbak, hanem a Tost család két tagja, Gyula, valamint testvére, Károly. Előbbi jogász és országgyűlési képviselő volt, rövid ideig a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot is betöltötte. Persze nem ez volt az összes posztja, mert még miniszteri tanácsosként és közalapítványok vezetőjeként is tevékenykedett.
Az, hogy Alsógödön született egy nyaralótelep, az jórészt a Tost család érdeme. Bár Tost Gyula – mint már részleteztük – felettébb elfoglalt ember volt, így a gödi nyaralótelepen épülő villájuk, valamint a többi telepes ügyeinek intézését inkább a testvére vitte: Tost Károly nyugalmazott ezredes volt, mondhatni, katonásan oldott meg minden problémát és feladatot. A nyaralótelep első villája, a Tost családé 1982–1983-ban épült fel.
Wigner Jenő és a boldog ifjúság
A Nobel-díjas fizikus a Terézvárosban született, egy viszonylag jobb módú zsidó család sarjaként. Apja eredetileg kereskedő volt, majd bőrgyárat alapított, és 1917-ben megvásárolta a Tost család alsógödi villáját. Ekkor Jenő 14 éves volt. Az egyetemi évekig rengeteg időt töltött a gödi paradicsomban, aztán később – egészen az 1930-as évek első feléig, amikor is az USA-ba költözött –, bár sokat utazott, ha tehette, meg sem állt a dunakanyari településen álló villáig. Később, már középkorú meg idős tudósként is szívesen emlékezett vissza azokra az évekre, mint amolyan idilli korszakra az életéből. Napjainkban a Piarista Szakiskola működik a Tost–Wigner-villában, de egy emléktábla azért beszámol arról, mi volt ott korábban, kik lakták a villát.
Bernáth Aurél, aki a hétvégéket Gödön töltötte
A magyar festőművész 1956 tavaszán vásárolta meg a Duna-parti házát Gödön, ami egészen a haláláig a családja tulajdonában volt. Bernáth számára szinte létfontosságú volt, hogy mindig legyen víz a közelében: Pesten is a Duna-parton volt lakásuk, a Balatonnál pedig szintén a víz közelében állt a víkendház. Úgyhogy logikus, hogy a gödi ház is a folyóparton állt. Bár a festő gyakran a hétköznapokat is Gödön töltötte, és elég hamar teljesen lakhatóvá, komfortossá építették át a nyaralót, mégis mindig hazatért Pestre, a hétvégéit viszont állandóan ott töltötte. És közben megállás nélkül festett meg rajzolt. Számos műve Gödön született, a települést és környékét ábrázolja.
Németh László és a nyugalom szigete
A felsőgödi házat még az író édesapja vásárolta meg az 1920-as évek második felében, ami aztán a fia számára lett több okból is menedék. Németh László tüdőbeteg volt, aminek nem tett jót a nagyvárosi, budapesti környezet, a szmog, a koszos ipari levegő. Így amikor tiszta és gyógyító levegőre volt szüksége, Göd felé vette az irányt. Konfliktusos, nehéz ember volt, akinek gyakran támadt gondja a többi emberrel, ám Gödön előlük is el tudott bújni. De akkor is ide menekült, amikor 1944-ben a németek bevonultak Magyarországra, majd átadták a hatalmat a nyilasoknak. Végül, de nem utolsósorban írni is itt tudott a legjobban. Napjainkban általános iskola viseli Németh László nevét Gödön.
Latabár Kálmán pihenőpályán
Minden idők egyik legnépszerűbb magyar komikusa sem volt mindig tipp-topp és energikus, olykor ő is elfáradt annyira, hogy valahova vissza kellett vonulnia, hogy pihenjen egyet. Latabár Kálmán, barátoknak és tisztelőknek csak Latyi, az 1930-as években fedezte fel magának a felsőgödi Duna-partot – mint oly sokan a budapesti művészek és tehetős polgárok, értelmiségiek közül –, ahol gyorsan vett is magának egy házat, ahova időről időre visszavonult megpihenni.
A gödi mindennapok részévé vált színészről a halála után teret és utcát is elneveztek, sőt a villa még ma is áll és a nevét viseli, bár már rég nincs a család tulajdonában. Hogy megelőzze az államosítást, Latabár 1947-ben Göd községnek ajánlotta fel a nyaralóját, hogy ott szegényebb sorból származó munkásgyerekek nyaralhassanak. Végül az 1950-es években mégis államosították a villát, ami a Budapesti Szerszámgépgyár tulajdona lett.
Kóczán Mór, az olimpikon lelkész
Talán az ő nevét ismerik a legkevesebben az itt felsoroltak közül. Pedig Kóczán Mór olimpiai érmesünk. 1900-tól a Budapest Torna Club, majd 1910-től a Ferencváros atlétája volt, súlylökésben, diszkoszvetésben és gerelyhajításban jeleskedett. Utóbbiban bronzérmet szerzett az 1912-es stockholmi olimpián. Korábban részt vett az 1908-as londoni olimpián is, 1924-ben, 40 évesen pedig már csehszlovák színekben a párizsi olimpián is versenyzett (1920-tól a Sparta Praha dobóatlétája volt, Csehszlovákiában élt).
Bár Kóczán Mór az olimpiai bronz mellett ötszörös magyar bajnok is volt, 1911–1914 között és 1918-ban foglalkozott mással is. A sportélet mellett a hitélet töltötte ki az idejét és az életét, református lelkész volt. 1948-ban települt vissza Magyarországra és lett Alsógöd lelkésze, meghatározó alakja. Itt is hunyt el 1972-ben.
(Borítókép: Új Nemzedék hetilap – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
