Barangolás a 60-as, 70-es évek Budapestjén – Megjelent a Budapesti időutazás című könyv

A lebilincselő kötet írója és szerkesztője Kuti Zoltán, aki valamikor a 70-es évek első felében (gyerekként) találkozott a két képzőművész, Kass János és Mácsai István rajzaival, rajzolt Budapest-térképével. Az akkori jelent részletgazdagon ábrázoló látványos, rajzos térkép annyira lenyűgözte a kisfiút, hogy az emléktől később sem szabadult. De annyira nem, hogy a művészek közös Budapest-térképének eredeti kiadásait – ezekből összesen négy volt: 1963-ban, 1968-ban, 1972-ben és 1987-ben jelentek meg – többéves kutatás után sorra megszerezte. Ezek a térképek és rajzok sarkallták aztán arra, hogy megírja és összeállítsa a Budapesti időutazás című könyvet, benne egy régenvolt Budapesttel, az 1960-as és 1970-es évek jellemző épületeivel, változásaival, történeteivel, alakjaival és hétköznapjaival. Ráadásképpen pedig a Budapest-térkép 1972-es változatát is újra kiadta. Ez és a Budapesti időutazás kötet jól kiegészítik egymást. 

Nagy segítséget nyújtottak a szerző számára a képzőművészek gyermekei, Kass Eszter és Mácsai János, akik egy-egy rövid bevezetőt is írtak a szüleikről és a közös térképrajzolásról. Bár még kisgyerekek voltak a térkép születésekor, néhány emlékük azért van róla. Például az, hogy egy hasonló, Párizst ábrázoló térkép volt az ihlető forrás, és hogy a két család sok időt töltött együtt, de nem csak a közös munka miatt. Mácsai János többre emlékezett: arra, hogy a családi Trabanttal járták a várost, hogy az édesapja vázlatokat készítsen a végső térképrajzhoz, vagy hogy mennyi nehézséggel járt kiadót találni, majd folyamatosan egyeztetni velük hónapokon át, mire végre dolgozni kezdhettek. De akkor sem ment minden egyszerűen: a rajzokat például rendszeresen be kellett vinni a Honvédelmi Minisztériumba ellenőrzésre, hogy a katonai szempontból érzékeny területekről (például a pályaudvarokról) készült rajzok ne stimmeljenek. 

Budapest az 1960-as évekre lett „kész”, vagyis akkorra hozták helyre a II. világháború, majd az 1956-os forradalom okozta károkat meg építették újjá a lerombolt vagy megsérült épületeket. A főváros nagy léptekben fejlődött, a borús évtizedek után a felfelé ívelés időszaka köszöntött be. Azzal pedig együtt járt a város megújítása is. A Budapesti időutazás az akkor emelt épületeket veszi sorra, és elmeséli a történetüket, de persze a korábban emelt házak akkoriban megváltozott sorsát sem hagyja elmeséletlenül, lásd az egykori Tőzsdepalota Magyar Televízió-székházzá válásának sztoriját. De elsősorban azért a kor jeles újdonságait veszi sorra a kötet.

A könyv mesél a pesti oldal szállodasorának megszületéséről, de a korszak legmenőbb hotele, a Körszálló sztorija sem marad ki a kötetből. Az első fejezet a Déli pályaudvarról szól, az utolsó pedig a dunai szárnyashajókról, a kettő között pedig az élet minden területe kap pár fejezetet: a szórakozás és a kultúra (Ifipark, Fővárosi Nagycirkusz, Magyar Színház – Nemzeti Színház, Alfa mozi), a kereskedelem (Corvin, Domus, Fontana áruházak és a Skála), a sport (Császár–Komjádi uszoda, Népstadion), az oktatás (Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, Államigazgatási Főiskola), az ipar (Alumíniumipari Tröszt székháza, Kohó- és Gépipari Minisztérium) és maga az élet, a lakhatás (Lottóház, Pontház, Élmunkás-házak). De ezzel még nem értünk a felsorolás végére, mert a kötet a példák többszörösét – több mint 70 épület történetét – tartalmazza. 

A Budapesti időutazás című kötet izgalmas része az utolsó két passzus is. Az Ami a térképről lemaradt cím beszédes, mert ez a fejezet pontosan azt a pár épületet és helyszínt emeli ki, amik valamilyen oknál fogva lemaradtak a térképről. Ilyen például a népligeti Planetárium vagy a Munkásmozgalmi Panteon a Fiumei (Mező Imre) úti temetőben. A legutolsó fejezet pedig olyan emlékeket, helyszíneket sorol, 

olyan jelenségekről mesél, melyek nagyban meghatározták a korszakot, mint például a jellegzetes formájú telefonfülkék, a valutáért nyugati termékeket kínáló dollárboltok vagy az épp oda igyekvő párt- és állami vezetők szolgálati gépkocsijai. 

A kötetet nézegetve, lapozgatva apró részleteiben tárul fel előttünk egy régenvolt kor, annak legalábbis egy jellemző, a budapesti szelete. A családi legendáriumok és fotók mellett a Budapesti időutazás is sokat segít abban, hogy jobban megismerjük a múltunkat, azt az időszakot, amikor a szüleink és a nagyszüleink még fiatalok voltak. Egyfelől jó, hogy már nem abban a korban élünk, másfelől pedig milyen jó is a nosztalgia, ami mindent és bármit megszépít, mert elfedi a rosszat, és csak a szépre meg a jóra emlékezik. Persze ne legyünk igazságtalanok, 

Kuti Zoltán könyve ugyanis több mint nosztalgikus visszatekintés. Hiteles és érdekes korrajz, amihez a kor két kiváló rajzmesterét, Kass Jánost és Mácsai Istvánt hívta segítségül.