2009 óta áll lakatlanul az épület, utoljára a Blade Runner 2049-ben láthattuk belülről Harrison Forddal és Ryan Goslinggal. A századfordulón impresszív Tőzsdepalotának épült, kiürítése előtt 40 évig pedig a Magyar Televízió székháza működött benne. Pataki Tamás fotóin most bepillanthatunk az egykor grandiózus, mára elhagyatott belső terekbe.

Ha felülnézetből pillantunk le a Szabadság térre, azonnal feltűnik, hogy mennyire szabályos  nemcsak a rajzolata, de a környező utcák nyomvonala is éles kontrasztban áll a környező városszövet mintázatával – mintha vonalzóval húzták volna meg őket, gondos mérlegelés után. A felvetés nem alaptalan, a mai Szabadság tér helyén 1897-ig egy hatalmas monstrum, a kaszárnyaként használt Újépület állt.

Ez építésekor még a bőven a város határában feküdt, de a századfordulóra már a rohamtempóban fejlődő Budapest körbenőtte – időszerű volt az elbontása a katonai komplexumnak. Ráadásul nemcsak otromba volt az épület, de keserű múltja miatt – itt végezték ki 1849-ben Batthyány Lajos miniszterelnököt, és sok volt honvéd is raboskodott benne – a pesti közvélemény se szívelte a helyet, és már az 1870-es évek óta szorgalmazták a lerombolását. 1898-ra el is bontották, helyére a Pálóczy Antal által gondosan megtervezett Szabadság tér került, melyet a szándékok szerint csupa grandiózus, reprezentatív épülettel kívántak szegélyezni.

A Tőzsdepalota épületére kiírt pályázatra a „banképítő” Alpár Ignác azonnal két tervet is benyújtott, ezekkel meg is nyerte az első és a második helyet. Hogy bármilyen komplexus szerepet játszott-e az építés során, nem lehet tudni, mindenesetre amikor 1907-re teljesen felhúzták az épületet, ezzel a korabeli Európa egyik legnagyobb tőzsdeépülete született meg, amely messze az országigényen felül volt méretezve.

Az összesen 145 méter hosszú épület központi kupolacsarnokának két oldalán, az északi szárnyában működött az áru-, a déliben az értéktőzsde, a termek egyenként 60x22 méteresek voltak, hatalmas ablakokkal. Török András írja Budapest-könyvében, hogy ez a gabonakereskedői lobbi érdeme – a már kész szárnyban kibontatták és megnagyobbíttatták az ablakokat 9 méteresre, hogy a fényviszonyok tökéletesen legyenek. Az épületben természetesen rengeteg iroda is helyet kaptt, hangszigetelt telefonfülkék, az utcaszinten pedig kiadható helyiségekben posta, az elmaradhatatlan kávéház és távirda működött.

1948 május 25-i megszűnéséig volt itt a tőzsde, után a Lenin Intézet működött benne, majd a Technika Háza, 1955-ben pedig elkezdett beköltözni a Magyar Televízió, az első adást innen, 1957. május 1-jén kezdték el sugározni. 1969-re vették birtokba a teljes épületet, ezzel párhuzamosan megindult ez eredeti belső teljes átalakítása, egyes vélemények szerint tönkretétele – a tőzsdetermekből is stúdiók lettek, egyedül a központi lépcsőház maradt meg eredeti formájában.

Végül 2006-ban a kanadai Tippin Corporation vette meg, ekkor nyilvánították műemlékké is, az MTV 2009-ben költözött ki, az épület azóta üresen áll, ezt az állapotot örökítette meg fotóin Pataki Tamás. Utoljára 2017-ban szóltak a hírek a teljes körű műemléki felújításról – ekkor luxusirodákat és kiskereskedelmi egységeket akartak kialakítani benne 2020-ig.



Címkék