Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Látnivalók és kultúra

Rombolás, építés és elátkozott szobrok azon a téren, ami nem is létezik, mégis ott van – Az Ötvenhatosok terének története

A II. világháború utáni kommunista hatalomátvételig ez a tér nem létezett, sőt még csak térszerű sem volt a terület. Ám jöttek Rákosiék, és létrehozták a rendszer első számú terét, aminek az volt az elsődleges funkciója, hogy a fontos nemzeti ünnepeken reprezentálja a fennálló hatalom nagyságát és erejét. Vagyis az Ötvenhatosok terét a politikai akarat szülte, akkor még Felvonulási tér néven, és bár sokat változott a rendszerváltás óta, mégis lassan kopik le róla a politika bélyege. Ma már ugyan Múzeumi Negyed, de közben a múlt mementójának is megmaradt.

Mennyi az annyi?

Hogy pontosan mi számít Ötvenhatosok terének, arról megoszlanak a vélemények. Az egyik szerint mindössze egy téglalap alakú rész a Városligeti fasorral szemben, ahol egykor a Városliget „kapuja", a Rondó (vagy másik nevén Körönd) terült el. A másik vélekedés szerint viszont a térhez tartozik  az egykori kommunista vezetés szellemében  a Dózsa György út azon szakasza is, ami az Ajtósi Dürer sor és az István utca találkozásától egészen a Hősök teréig, de legalább a Délibáb utcáig tart. Utóbbi esetben pedig egy egészen szabálytalan és furcsa alakú teret kapunk, amire egyébként nehéz is térként tekinteni, pláne hogy állítólag a hivatalos fővárosi közterületnév-jegyzékben nem is szerepel ilyen néven tér. (Valóban nincs, ellenőriztük, és bár létezik Budapesten hivatalosan jegyzett Ötvenhatosok tere, de az a XIX. kerületben található, nem a XIV.-ben.)

A háború előtt a tér még csak nem is létezett, parkos, részben beépített része volt ez a városnak, bár a mai Dózsa György út  csak akkor még Aréna út néven és korántsem ilyen szélességben  már akkoriban is keresztülszelte a területet. Korábban ez a vidék volt a város széle, kirándulóhely, ahova a városi polgárság pihenni meg kikapcsolódni jött, és a Városligeten túl nem is voltak akkor még házak. A mai tér helyén, a fasorral szemben volt a Rondó, itt léptek be a polgárok a Városligetbe, és bár azt mondták róla, hogy kapu, szó szerint nem az volt, hanem egy szépen rendezett, csodálatos park, ami a város felől érkezőket illendően fogadta és szépségével csalogatta őket még beljebb a Városligetbe. 

A terület térszerűségét először egy olyan esemény emelte ki, ami pár évtizeddel később már alapvetően határozta meg a funkcióját – sőt a kialakításában is lényeges szerepe volt. Ez pedig az első május elsejei – akkor még nem ünnepség, hanem – demonstráció volt, amire 1890-ben került sor. A közelben volt a Keleti pályaudvar mellett rohamosan kiépült munkásnegyed, a nyomor és a bűnözés melegágya, amit hamar elneveztek Csikágónak, és ahonnan a Damjanich utca egyenesen a Városligethez vezetett. A hatvanezresre duzzadt tömeg pedig pont ebbe az irányba fordult, merthogy tudták jól, ott el fognak férni. Az esemény egyébként, pedig nagyon tartott tőle a hatalom, atrocitásmentesen, jórészt békésen zajlott le. Másnap így írt róla a Pesti Hírlap:

Az idétlen rémülés csakugyan hiába volt. A fegyverbe hivott katonaság és rendőrség végig unatkozta a gyönyörű szép májusi napot s a rémeket látó nyárspolgár szivébe visszaszállott a társadalmi rend biztonságába vetett boldogító bizalom.
Nem történt semmi.
Mi is történhetett volna?
A szociális forradalom nincsen napirenden. Vérontást nem akart senki, a munkások legkevésbé. Békés jellegű tüntetés volt az egész. Meeting, amilyent sokszor és sokfelé tartanak.

Az idétlen rémülés csakugyan hiába volt. A fegyverbe hivott katonaság és rendőrség végig unatkozta a gyönyörű szép májusi napot s a rémeket látó nyárspolgár szivébe visszaszállott a társadalmi rend biztonságába vetett boldogító bizalom.
Nem történt semmi.
Mi is történhetett volna?
A szociális forradalom nincsen napirenden. Vérontást nem akart senki, a munkások legkevésbé. Békés jellegű tüntetés volt az egész. Meeting, amilyent sokszor és sokfelé tartanak.

40 évnyi május elseje

Már az első szabad, 1945-ös május elsejét a szomszédban, a Hősök terén rendezték meg, és talán ez adta az ötletet – meg kellett hozzá persze a kommunista hatalomátvétel is –, hogy 1949-ben végül központi, hivatalos döntés szülessen arról, hogy az egykori Aréna utat – ami akkor már 1945 óta Dózsa György nevét viselte – kiszélesítik egy olyan térré, ahol méltóképpen lehet majd hatalmas felvonulásokkal tarkított, nagy népünnepélyeket rendezni május elsején, április 4-én, augusztus 20-án és november 7-én. A tervet tettek követték: a következő években épületek sorát (Regnum Marianum templom, Városligeti Színház és pár lakóház) bontották le, megszűntették az itt közlekedő villamosjáratot, kivágtak rengeteg fát és felszámoltak számottevő zöldterületet, majd mindent leaszfaltoztak. A végére maradt, az átalakítást megkoronázandó, a Városligeti fasorral pont szemben felállított méretes Sztálin-szobor (a teret a nép ezért Sztálin tér névvel is illette), melynek talapzata volt az a – ma már legendásnak számító – tribün, ahonnan aztán évtizedeken át integettek le a politikusaink a jónépnek. 

1956-ban fontos, sőt jelképes események zajlottak a Felvonulási téren, melynek gyújtópontjában a Sztálin-szobor ledöntése állt. A forradalom leverését követő május elsejét érthetően már nem itt, hanem újra a szomszédos Hősök terén rendezték meg, és csak 1958-ban helyezték vissza a térre. Ekkor került takarás a tribün domborműveire, a talapzaton maradt Sztálin csonka csizmái helyére pedig egy vörös csillag. A tribün komolyabb átalakítására 1975-ben került sor, de a tér átrendezésébe már 10 évvel korábban belefogtak, ám végül alig valami valósult meg az elképzelésekből. Pedig terveztek ide hangversenyteremtől kezdve ifjúsági központon át az új Nemzeti Színházig mindent. A folyamatnak a rendszerváltás tett be végleg, illetve terelte más irányba a Felvonulási tér jövőjét. 

Jó darabig az egyetlen változás az volt csupán a téren, hogy a szocializmusra emlékeztető szobrokat eltávolították. Aztán a Regnum Marianum egykori helyén felállítottak egy hatalmas emlékkeresztet, majd a Műcsarnok mögötti részen előbb 2004-ben az Időkereket, két évvel később kicsit arrébb, a fasorhoz közel pedig a sok vitát kiváltott 1956-os emlékművet. Ekkor nevezték át a Felvonulási teret Ötvenhatosok terére, de igazából ennek akkor már két okból sem volt jelentősége – a politikain túl persze. A korábbi név sem volt hivatalos elnevezés, és ami nem az, azt nem is lehet és teljesen felesleges megváltoztatni. Pláne hogy a név addigra már alaposan megkopott, mondhatni, okafogyottá vált, hisz a területen abbamaradtak a korábbi nagy népünnepélyek, megszűntek a felvonulások, a terület az alapfunkcióját veszítette el – és így a nem hivatalos nevét is. Ráadásul a fasoron túli, az Ajtósi Dürer sor – István utca sarokig tartó részt már egyre kevésbé tekintették a Hősök tere és a fasor közti résszel szorosan egybetartozó térnek. Az Ötvenhatosok tere elnevezés eleve csak arra, a fasorral szembeni részre áll, ahol az emlékmű is található, és ahol egykor a tribün is állt. 

2010 után kezdtek hozzá a Városliget rendezéséhez, ami ezt a területet – az egykori Felvonulási tér teljes hosszát – is érintette. A Városligetnek ez a része lett az ún. Múzeumi Negyed, amibe beletartozik a Hősök terén található Szépművészeti Múzeum és Műcsarnok, a Millennium Háza néven megújított egykori Olof Palme Ház, a Vajdahunyad vára, az Állatkert, a két új épület, a Néprajzi Múzeum meg a Magyar Zene Háza, és a régi helyén egyelőre még az újjáépítésére váró Városligeti Színház. Vagyis ha úgy tetszik, visszakanyarodtunk a Városliget és környéke eredeti rendeltetésének irányába: egy park kikapcsolódásra, pihenésre, művelődésre és szórakozásra. Ezért is a térszerűség meg bármilyen térnév emlegetése a terület kapcsán teljesen okafogyottá vált mára. De ha már Ötvenhatosok terének nevezünk bármit is, akkor az mindössze az a placc lehet, ami a fasorral szemben található, és annál semmivel sem több. 

Nem szobornak való vidék

Végezetül említsük meg a tér szobrait, melyek közül egyik sem volt itt hosszú életű, van, amelyik meg sem valósult, vagyis nyugodtan élhetünk azzal a viccel, hogy a Felvonulási téren vagy Ötvenhatosok terén egyetlen szobor sem volt képes tartósan gyökeret ereszetni. A Regnum Marianum mellett állt a Deák-párti politikus és újságíró, Csengery Antal szobra 1938-tól, ám Csiszér János szobrászművész alkotását 1950-ben, a Felvonulási tér kialakítása idején átszállították jelenlegi helyére, az Almássy térre. A fasorral szembeni területre tervezték felállítani Kisfaludi Strobl Zsigmond monumentális Madách-szobrát, ám annak csak a gipszmintája készült el. 1938-ban ugyan felállították a talapzatot, de aztán jött a háború, ami után viszont más tervek voltak a területtel, a szobor pedig nem illett bele a képbe, így az soha nem készült el

A Sztálin-szobrot és az ahhoz tartozó domborműveket Mikus Sándor készítette el 1953. május 1-jére, és bár akkor egy szót sem szólt, amikor 1956-ban ledöntötték a szobrot (ekkoriban a nép egy ideig gúnyosan Csizma térnek nevezte a területet), de amikor 1975-ben átalakították a tribünt és a már 20 éve takarásban lévő domborműveket is megsemmisítették, akkor élénken tiltakozott. A Műcsarnok mögött állt Lenin-szobrot (Pátzay Pál) 1965-ben, a Regnum Marianum helyén felállított Tanácsköztársasági emlékművet (Kiss István) 1969-ben állították fel. Mindössze a rendszerváltásig álltak eredeti helyükön, akkor viszont átkerültek budatétényi Szoborparkba, és azóta is ott állnak. 

A rendszerváltást követően állított szobrok sem jártak jobban. A 2004-ben felállított Időkerék (Herner János és Janáky István) eredeti formájában igazi látványosság lehetett volna: egy hosszú sínpályán gördült volna végig a tér teljes hosszában, ám helyette mindössze egy helyben álló, nyolc méter átmérőjű, két és fél méter széles, tárcsa alakú homokóra lett belőle. Az órát irányító szerkezet rendszeresen meghibásodott, és sem az időjárás, sem a művészetet nem tisztelő huligánok nem kímélték a művet, ami kimondottan rossz állapotban volt már, így 2021-ben szétszedték és elszállították – majd valahol, valamikor felújított állapotban ismét felállítják. 

Az 56-os emlékmű mind esztétikai, mind politikai vitákat gerjesztett, sőt gerjeszt a mai napig, 

Az 56-os emlékmű mind esztétikai, mind politikai vitákat gerjesztett, sőt gerjeszt a mai napig, 

pedig már megszoktuk, hogy ott áll a fasorral szemben, meg azt is, ahogy kinéz. Az i-ypszilon alkotócsoport (Emődi-Kiss Tamás, György Katalin, Horváth Csaba, Papp Tamás) által tervezett emlékmű miatt 56-os szervezetek sora tiltakozott, de annyira, hogy végül egy másik, kevésbé formabontó és ezért könnyebben elfogadható emlékművet is felállítottak, a Műegyetemnél. A városligeti viszont még áll, bár kicsit kilóg az újraformált park arculatából, jobban illett a kissé leharcolt, de vadregényes Városligethez. Hogy meddig marad ott, hogy ott marad-e, azt most még nem tudni, szándékot sem ismerünk, ami erre irányulna. De ha egyszer már nem lesz ott, akkor végképp okafogyottá válik az Ötvenhatos tér elnevezés, mint ahogy az is, hogy a területet térnek nevezzük. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Oscar-nap a Művészben

Március 11-én 96. alkalommal díjazza az előző év legjobb filmjeit és filmeseit az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Nincs is jobb hangolódó program a gálára, mint a március 10-ei Oscar-nap a Művészben, amikor 13 órától estig jelölt filmeket nézhetünk meg.

Kultúra

Janikovszky-est a vaksötétben – avagy a lemez két oldala

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület közreműködésével március 13-án a Lurdy Moziban egy egyedülálló képzeletszínházi előadásban lesz részünk, A lemez két oldala címmel: Janikovszky Éva írásainak segítségével teljes sötétségben, csak a hangokra és szavakra koncentrálva fedezhetjük fel mindennapjaink rejtett oldalait.

Kultúra

Mai Manó fotográfiái

A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló, ingyenesen megnézhető válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.

Neked ajánlott

A