A XIX. század végén és a XX. század elején a Városligetet és környékét nagyobb kulturális intézményekkel építették be – természetesen a millennium okán. Ekkor készült a Millennium Háza (volt Olof Palme Ház), a Vajdahunyad vára, a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, és ekkor épült a Széchenyi fürdő meg a már lebontott Iparcsarnok is. Erre az időszakra tehető a Városligeti Színház felfutása és tündöklése, ami egészen a II. világháborúig tartott, annak ellenére, hogy az 1920-as évek második felétől kezdődően a színvonal már erősen hullámzott, ami azonban a nézőszámon nem látszott meg.
A színház története – némi előzményt követően – akkor kezdődött el, amikor 1879-ben Feld Zsigmond német színigazgató színre lépett. Korábban is állt már itt egy épület, egy könnyű favázas nyári színház, az Arena im Stadtwäldchen (Városligeti Aréna), amiben német nyelvű előadásokat tartottak, és állítólag ebben az épületben alakult meg az első bábszínház is, Lilliput néven. Feld Zsigmond a nyári színházat átépíttette úgy, hogy az minden évszakra és állandó előadások tartására alkalmas legyen. Így jött létre a Városligeti Színkör, ami eleinte ugyancsak német nyelvű volt, ám Feld 1889-ben elérkezettnek látta az időt, hogy magyar nyelvű előadásokra váltsanak. Azon a nyáron mutatták be – óriási sikerrel – Rákosi Jenő Éjjel az erdőn című népszínművét, Blaha Lujzával az egyik főszerepben.
Ekkoriban ez még ún. krajcáros színház volt, vagyis két omnibuszjegy áráért bárki beülhetett megnézni egy darabot, így ide elsősorban az alsóbb néposztályok jártak, és a bemutatott művek is inkább a könnyed szórakoztatásra mentek rá a drámázás helyett. Az újabb fordulat – ami egyben a szintlépést is jelentette – akkor következett, amikor Feld ismét jobban beruházott a színházba. Az akkoriban nagyon felkapott testvérpárossal, az építész Vágó Lászlóval és a belsőépítész Vágó Józseffel kőszínházzá alakíttatta át az addigi faépületet. A szecessziós épület nemcsak lenyűgözően szép volt kívül és belül – az előtér és a színházterem mennyezetét Kernstok Károly freskói díszítették –, hanem modern is (zsinórpadlás, süllyesztők, korszerű hangosító- és világítóberendezés). Az 1909-ben megnyitott Városligeti Színház – 1912 után már Budapesti Színház néven futott – a legnívósabb színházak közé került, ám ekkor jött az I. világháború, az őszirózsás forradalom meg a Tanácsköztársaság.
A 20-as évekre egyre nehezebbé vált a színház fenntartása, ráadásul Feld is egyre inkább a háttérbe került, majd 1926-ban végleg visszavonult. Ekkor már a fia, Mátyás irányított, aki egészen más elveket vallott, mint az apja. Egyfelől ráment az olcsó bohózatokra – amiket ő írt –, illetve arra, hogy a nagy kőszínházak sikerdarabjainak elkészítette a paródiáit (például a Csárdáskirálynő helyett színre vitte a Csámpáskirálynőt). Másfelől időről időre bérbe adta a színházat, hol egy másik színháznak, hol egy vidéki társulatnak, hol pedig kabaréknak. A nívó közben oda lett, amit csak az hozott némiképp vissza, hogy 1935-ben Erdélyi Mihály vette át a színházat, aki a sikeres operettek felé vitte el a repertoárt. Az 1944 novemberének legvégén bezárt színház 1946 elején nyitott ki újra, és hiába úszott meg sértetlenül két világháborút meg Budapest ostromát, a háborút követően pedig hiába zárt több sikeres évadot is, az épület az útjában állt Rákosi Mátyás nagyratörő tervének, a Felvonulási tér kialakításának és a Liget rendezésének, ezért 1952-ben egyszerűen elbontották.
A színház jelentősége abban is áll, hogy a különböző korszakaiban számos akkor már neves színész lépett fel itt, vagy később híressé vált művész pályája indult innen. A háború előtt olyan színészeket láthatott a színpadon a közönség a Városligetben, mint Honthy Hanna, Jávor Pál, Kiss Manyi, ifj. Latabár Árpád, Latabár Kálmán és Gombaszögi Ella, a háborút követően pedig Both Béla (Bástya elvtárs A tanúból), Görbe János, Kállai Ferenc, Komlós Juci, Dajka Margit, Greguss Zoltán, Tolnay Klári és Lukács Margit. Reméljük, az újjáépítés majd azt hozza magával, hogy a jövőben újabb neveket írhatunk a régiek mellé.
