A Munch egy két éve indult honlap és mobilalkalmazás, ahol 50-70% kedvezménnyel lehet megvásárolni olyan, jó minőségű ételeket, amik jellemzően aznap készültek és a lejárati időn belül vannak. Csak letöltjük az alkalmazást és láthatjuk a környékünkön elérhető kedvezményes csomagokat, amiket online bankárttyás fizetéssel lehet lefoglalni, majd személyesen lehet átvenni egy meghatározott idősávban – ez általában a zárás előtti órákat jelenti. Három legyet üthetünk egy csapásra: fenntarthatóság a környezetnek, a vendéglátóhelyeknek és a saját pénztárcánknak is.
We Love Budapest: Rengeteg újító ötlet és felfedezés közös eleme, hogy utólag visszagondolva abszolút kézenfekvő és pofonegyszerű megoldásnak tűnik, de az igazi forradalmiságát pont az adja, hogy kicsit más szemlélettel kell vizsgálódni, hogy kipattanhasson az újító gondolat. Mi volt a Munch létrejövetelének kulcsa?
Wettstein Albert: A forradalmi ötlet a Munchban valójában nem is igazán forradalmi, mert az ételpazarlás már régóta zavar rengeteg embert és voltak is már rá megoldási kísérletek, csak általában nem rendszerszinten gondolkodtak a megoldást keresők. A pékségeknél is régi gyakorlat, hogy akár másnap reggel olcsóbban adják az előző napi pékárut, ahogy menzáknál is gyakori eset, hogy a záráshoz közeledve kedvezményesen árulják a megmaradt ételeket. Egyszerűen mi azt csináljuk, hogy a technológia segítségével ezt az információt egy sokkal könnyebben fogyasztható formában, aggregált módon összegyűjtjük és a városban lakó, járkáló embereknek megmutatjuk, hol lehet féláron jókat enni. Amilyen egyszerűnek tűnik az ötlet, annyira bonyolult a megvalósítása: nemcsak egy működő, komplex informatikai rendszert kell létrehozni, a maga költségeivel és megtervezésének nehézségeivel, de közben rengeteg egyéb apróság is felmerül. Érteni kell a vendéglátósok és étteremtulajdonosok logikájához, lelkivilágukhoz, hogy ez valóban egy olyan újítás legyen, ami eredményesen beépíthető a napi üzletmenetükbe. A mostani gyors világban nem egyszerű egy pörgő vállakozásba még egy huszadik applikációt beépíteni, így ahhoz, hogy a jelenlegi 600 magyar partnert elérjük, egy egyszerű, könnyen és gyorsan kezelhető felületet kellett létrehoznunk, ami a vendéglátóhelyeknek gyakorlatilag pluszmunka nélkül hozza az új vendégeket és – nem mellesleg – a nagyszüleink korosztálya is gond nélkül tudja használni.
WLB: Négyen alapítottátok a startupként rohamosan fejlődő Munchot. Hogyan jön létre egy ilyen cég és mennyi idő telt el az ötlet felmerülése és a tényleges megvalósítás között?
W. A.: Két hét. Van egy ilyen mentalitás, amit mi startup körökben úgy szoktunk hívni, hogy „lean mindset”, vagyis ha van egy ötleted, akkor ne dugdosd és csiszolgasd évekig a pincében, hanem menjél ki vele az utcára és beszélj róla az embereknek, a vevőidek, mutasd meg, próbáld ki és ne szégyelld, ha esetleg még rosszul műkődik. Mi pontosan ezt csináltuk. Szerencsés véletlenek folytán összeállt a négyes alapítócsapatunk, majd rögtön bementünk az első szembejövő étterembe és megkérdeztük, hogy mit csinálnak azzal a rengeteg étellel, ami a nap végén megmarad. Mivel általában kidobták, ezért nekik is jó ötletnek tűnt, hogy majd mi hozunk rájuk vevőt csökkentett áron. Miután ezt végigcsináltuk néhány helyen, rájöttünk, hogy a vendéglátóhelyek részéről alapvetően van rá nyitottság, de mindenkinek más a motivációja.
Az újhullámos helyeknek már az üzleti működésükben is fontos szempont a fenntarthatóság és a vendégkörük is elvárja tőlük, hogy felelős vendéglátók legyenek, ők elsődlegesen tehát ezért csatlakoznak. Vannak nagyobb kifőzdék, irodai menzák, ahol már havi szinten több, mint egy alkalmazott bérét meg tudják takarítani a Munch segítségével, mert kiszámolták, hogy a hulladék gyűjtéséből, elszállításából, a belekerült alapanyagok meg a munka árából képződő veszteséget bevétellé lehet fordítani. Előfordul azonban olyan is, hogy egy újonnan nyílt, kisebb üzlet a Munch által tudott komoly láthatóságot elérni és vendégkört generálni, hiszen a platformunkat, az applikációnkat jelenleg már több, mint 270 ezer ember töltötte le.
WLB: Maga a munch szó mit jelent pontosan?
W. A.: A szó maga angolul „majszolnit” jelent, cégünknél pedig egy meglepetéscsomagra vonatkozik a kifejezés, mert a vendéglátóhelyek nem tudják pontosan megmondani előre, hogy mi fog maradni, de a tapasztalatuk alapján nagyjából be tudják lőni, hogy miből állhat majd a csomag. A termékcsoport természetesen adott, tehát ha egy tibeti étkezdébe megy az ember, akkor ne számítson pizzára és a pékségből is előbb fog kakaós csiga előkerülni, mint resztelt máj.
WLB: Ez egy magyar cég, magyar fejlesztésű app-pal, de úgy tűnik, a határ a csillagos ég. Várható hamarosan külföldi terjeszkedés is?
W. A.: Az alkalmazás folyamatos fejlesztésének egyik fontos eleme, hogy nemzetközi szintűvé alakítsuk a rendszert, hogy a koncepció a világ más tájain is megállja a helyét. A következő év abszolút arról fog szólni, hogy újabb országokban tervezzük elindítani a szolgáltatást. Első körben itt a régióban, de vannak nagy világmegváltó ambícióink is, ezért remélhetőleg, ha mondjuk két év múlva újra leülünk beszélgetni, akkor talán már egy másik kontinensen is jelen lesz a Munch.
WLB: Vérbeli zero waste gondolkodás sugárzik a Munchból, abszolút pazarlásmentes mentalitás és még az ételt sem utaztatjátok közben.
W. A.: Most ebben a háborús környezetben – miközben az országok folyamatosan bezárkóznak és egyre magasabbak az üzemanyagárak is – minden elkezd felértékelődni, ami lokális. Nálunk sincsen kiszállítás. Ahol lakom, ami mellett elmegyek, tehát a közelben lévő pékség, kávézó, étterem szolgáltatásait kell segítsem, ez szerintem nemcsak logikus, hanem alapvetően etikus is, ráadásul ebben a hiperlokalitásban a személyes találkozások, a közösséghez tartozás is kiemelten fontos elemnek számítanak.
WLB: Úgy látom, ez a gondolkodás végre szembemegy azzal a hosszú évtizedek óta tartó nemzetközi gyakorlattal, aminek a központosítás, a területek kizsákmányolása, a tőkekoncentráció a fő elve, és amibe a parasztság szisztematikus eltüntetése után már a kisebb közösségek sem férnek bele, csak a „fenntartható fejlődést” megfizető fogyasztó. Végre azt érzem, hogy ez a viszonylag új mentalitás a jelenre ráébredő emberek valós önvédelmi reakciója a túlélés érdekében.
W. A.: A Munch csak egy csepp a tengerben, nem szeretném túlbecsülni ebben az egész folyamatban a szerepünket, de talán pillangóhatás-szerűen új szemléletmódot tudunk vinni az emberek hétköznapjaiba. Elsősorban az ételpazarláshoz kapcsolódik, hogy értéke van az ételnek és a ha elkezdek muncholni, akkor később talán a saját vásárlásaim során is jobban megbecsülöm és jobban átgondolom, hogy mit és hogyan főzök. Ráadásul ezek a kis közösségek az igazi motorjai az egésznek. Nem a külföldi nagy cégekre kell várni, nem az ő dolguk megoldani a problémáinkat, amikor mi a saját kis életünkben, az apró döntéseinkkel – akár munka után hazafelé egy ötperces kitérővel – hozzátehetünk valamit ehhez a gondolatisághoz. Nem kell húszmillió forintért elektromos autót vennünk, hanem elég 700 forintért egy jót ennünk, hogy részesei lehessünk egy mozgalomnak, ami ezt a fenntarthatóbb irányt képviseli.
WLB: A ti generációtok egészen máshogy és más környezetben szocializálódott, mint mondjuk az enyém és már ezekből a fejlesztésekből is látszik, hogy szerencsére a gondolkodásotok is sok tekintetben teljesen más a miénkhez képest. Mi az, ami a te generációdat zsigerileg motiválja és esetleg szembemegy a megszokottal?
W. A.: Viszonylagos fiatalságunk lévén gyakran megkapjuk ezt a kérdést és sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ez egy generációs dolog-e, amit mi csinálunk, de azt látom, hogy ennek nincs köze a különböző generációkhoz. Ha a Munch felhasználóinak a demográfiai adatait nézzük, akkor azt látjuk, hogy abszolút kiegyenlített a különböző korcsoportok között. Bár egy picit több a hölgy, de ugyanúgy használja az alkalmazást a gimnazista, a nyugdíjas, vagy a kisgyermekes családanya is, mint ahogy a különböző korú férfiak. Ez nem egy exkluzív, városi, újgenerációs sznobéria, hanem ez egy olyan, alapvető felelősségen, takarékosságon és tudatosságon alapuló szemléletmód, aminek semmi köze az életkorhoz. Bennem a nagyszüleim ültették el a környezettudatosság magját, csak akkor ezt ők még nem így nevezték. Az akkori infláció és háború tanította meg nekik, miközben a pincékben bújtak, hogy minden falat maga az élet. Sosem dobtak ki kenyeret, egészen más szerepe volt az ő társadalmukban az ételnek, mint amilyen a köztes és a mi generációnkban lett, de talán ez elkezd felértékelődni. Minket sajnos most az energiaárak, az aszály és az egyéb katasztrófák tanítanak meg újra arra, hogy az étel érték.
WLB: A kezdeteknél mennyire volt nehéz bevonni az üzleteket? Hogyan reagált a piac a megjelenésetekre?
W. A.: Habár ez kívülről egy lineárisan fejlődő, habkönnyű sikertörténetnek tűnik, a valóságban kőkemény napi munkát jelentett már a legelejétől fogva. Volt olyan vendéglátóhely, aminek a meggyőzése hetekig, sőt hónapokig tartott, mert mindenkinek annyira megvannak a berögzött szokásai, módszerei, hogy óhatatlanul előfordul egy kis bizalmatlanság minden új irányába. Mostanra országosan több, mint 600 üzlettel jutottunk el oda, hogy már elhiszik nekünk, hogy ez egy hiteles szolgáltatás és mi megkönnyítjük az életüket, mert ha a szomszédom, meg a szemben lévő vendéglátóhely is használja és nekik megéri, akkor nekünk is jó lehet. A honlapon néhány kattintás a regisztráció és semmilyen elkötelezettséggel vagy mennyiségi vállalással nem jár. Akkor tesz ki egy üzlet megvásárolható „munchot”, amikor neki éppen megfelelő. Mára az informatikai rendszerünk, a folyamataink, az ügyfélszolgálatunk és az egész csapat megérett arra, hogy egyre vonzóbb megoldást tudjunk nyújtani esetlegesen a nagyobb láncok részére is.
WLB: A Munch igazából pompás reklámfelületet is kínál ezzel a résztvevőknek.
W. A.: Abszolút, mivel új vásárlóközönséget tudnak rajtunk keresztül megszólítani, sőt, akik elkezdenek „muncholni”, azok rendszeresen visszatérnek rendes vásárlóként is. Elsőre furcsának tűnhet a megközelítés, de nekünk alapvetően nem a tényleges fogyasztók a célközönségünk, mi konkrétan a vendéglátóhelyek bővülésével tudunk organikusan fejlődni. Ha már van elérhető kínálat, akkor azt könnyen megtalálják a fogyasztók. Ha van egy olyan kerület, ahol egymáshoz közel elérhető egy „muncholható” hentes, egy cukrászda, egy pékség és mondjuk egy kifőzde, akkor ott hamarosan kialakul egy mikroközösség, ami folyamatosan bővülni fog a környéken élő, dolgozó új felhasználókkal. A csatlakozó partnerekre visszatérve pedig fontos kiemelni, hogy akár a legkisebb üzlettel, vállalkozással is érdemes nálunk regisztrálni, mert ahogy a nagyszüleinktől megtanultuk: minden falat étel számít!
