Ha van Budapestnek olyan tere, amit a város szívének is nevezhetünk, akkor az a Deák Ferenc tér. Két kerület, az V. és a VI. határán helyezkedik el, de az előbbi kanyarít ki nagyobb szeletet a térből. A „haza bölcsének” nevét már nagyon régóta viseli, pontosan 147 éve, vagyis 1876-ban kapta meg. Ezt megelőzően viszont mindig az ott lévő piac jellegére utaló neve volt a térnek: Zsidó tér, Szén tér, Káposztás tér, de hívták Török térnek meg Evangélikus térnek is. Bár a tér neve hosszú idő óta nem változott, maga a terület viszont igen – leszámítva pár épületet (az evangélikus templomot, valamint a gimnáziumot), melyek talán az első fecskéi voltak a ma Deák Ferenc térként ismert területnek.
Az evangélikusok iskolája volt a korábbi épület. A területet 1791-ben kapta meg a gyülekezet, majd két évvel később, 1793-ban Pollack Mihály tervei alapján megépült az egyemeletes ház, melynek a földszintjén kezdődött meg az oktatás. A mellette álló, klasszicista stílusú templomot is Pollack Mihály tervezte, de az valamivel később, 1799 és 1808 között épült meg.
A Deák Ferenc téren mindig is voltak piacok, és a tér nevét az határozta meg, hogy épp mi volt a piac fő profilja. 1819 után több mint egy évtizeden át Szén piac, illetve Szén tér néven ismerték, azt megelőzően pedig Káposzta piac és tér volt az általános elnevezés. Az 1830-as évektől jórészt zsidó kereskedők árultak a téren, így mielőtt 1876-ban – a politikus halála után – felvette a Deák Ferenc nevet, Zsidó térként volt ismert. Idetartozik az is, hogy mivel az egyik akkori épület, a Kemnitzer-ház – ma az Akvárium van a helyén – homlokzatát két, török alakot ábrázoló szobor díszítette, hívták Török térnek is meg Evangélikus térnek a templom miatt, de valójában több kisebb köztér egyesülésével jött létre a mai Deák Ferenc tér.
A Deák Ferenc tér napjainkban az egyik legfontosabb közlekedési csomópont a fővárosban. Három metróvonal találkozik itt, nem beszélve számtalan átmenő buszról meg két, Budára tartó villamosról, és a repülőtérre is innen indul a járat. A folyamat, melynek a végén a közlekedési csomópont Deák Ferenc teret találjuk, hamar elkezdődött: már egész korán létesült itt fiáker- és konflisállomás is, 1896-ban pedig megérkezett a kisföldalatti.
1915. szeptember 12-én avatták fel a Nemzeti Áldozatkészség szobrát, Sidló Ferenc monumentális, fából készült alkotását. Mindössze pár koronáért fémlemezt szögelhettek a szoborra az adományozók, és erről egy emléklapot is kaptak. A bevételen az Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal fele-fele arányban osztozott meg, a befolyt összeget pedig a hadirokkantak, a hadiárvák és az özvegyek támogatására fordították. Az egyre inkább lepusztuló szobrot 1924 novemberében a Ludovika kertjébe szállították, majd a II. világháborút követően szétdarabolták.
A II. világháború és Budapest ostroma viszonylag megkímélte a Deák Ferenc teret, mint ahogy az 1956-os forradalom is. Persze itt is voltak bombatalálatok, törmelékek, kiégett autók és temetetlen holtak, de a város más részeihez képest olcsón megúszta a környék.
Bár már a II. világháború előtti hatalomnak is az volt a célja, hogy a Deák térből közlekedési csomópont legyen, a folyamat a háború után lendült neki igazán. Az 50-es években igazítottak a kisföldalatti Deák Ferenc téri megállóján, majd előbb 1970-ben megérkezett a 2-es metró, 1976-ban pedig a 3-as. Amíg ki nem épültek teljesen, addig a két vonal végállomása is a Deákon volt.
