Úgy tiszta, ha rögtön az elején tisztázzuk a nehézségeket: egyetlenegy van, az, hogy a Szakajtó nincs közel, és ez nagyjából minden esetben így van, Budapest bármelyik pontjáról induljunk is oda. A XVIII. kerület egy annyira külső kerülete a pesti oldalnak, hogy még a repülőteret is ott találjuk. A pékségtől – ami egy kedves, kertvárosi rész mesebeli terecskéjén található – mindössze tíz percre esik. Ehhez a nem elhanyagolható távolsági tényhez képest fogjuk szétdicsérni a Szakajtót, mert minden téren megérdemli, továbbá mindenkit arra bátorítani, hogy legalább egyszer vállalja be a kirándulást a kispékség kedvéért, mert azt is megérdemli – már ha nem ott lakik valahol a közelben, mert akkor természetesen nem lesz kirándulás.
Olyat egy pékség kapcsán viszonylag ritkán mond az ember, hogy „de jól éreztem ott magam”, velünk mégis így esett, amikor autóba pattantunk, és meg sem álltunk a XVIII. kerületi, kicsit mesebeli hangulatú Gyékény térig, ahol a Szakajtó kispékséget találjuk. A kispékség szó szerint értendő: ha már két vevő bent van, tele van a hely, ezért az egymás után érkező vásárlók szépen beállnak a pékség előtt gyakran kialakuló sorba. Valahogy azt látni mindenkin – férfin és nőn, idősen és gyereken –, hogy ez itt így működik, ez a dolgok rendje, hogy néha sorba kell állni a finomabbnál finomabb, ránézésre is nagyon kívánatos péktermékekért, ezért nem látni türelmetlen, ideges vagy felháborodott arcot. Lehet közben beszélgetni egymással, és a terecske is olyan kis szép.
A sorban uralkodó békés, már-már békebeli hangulat persze nem véletlen. A Szakajtó alapvetően a környékbeliek kisközösségét szolgálja ki, ami pedig – ha jól hallottam – összetartó és barátságos közeg. Ragyogóan illik bele a képbe a kispékség, ami egy egyszemélyes vállalkozás. Anita, a pék nagyjából nyolc évvel ezelőtt költözött a környékre a családjával, de akkor még más hivatást űzött, egy multicégnél dolgozott – egyre kiégettebben. Nem sokkal a Covid előtt mondott fel, akkor még nem sejtve, hogy milyen két év következik. Közben viszont már tanulta a pékszakmát, amire első körben még csak mint hobbira gondolt, de aztán menet közben megjött az étvágya, hogy nyisson egy péküzemet és egy hozzá tartozó kis üzletet.
A Gyékény téren volt egy lerobbant cukrászda, Anita ezt vette és alakította át, hogy a megálmodott péküzem és -üzlet legyen belőle. Előbbi egy évvel ezelőtt, tavaly tavasszal nyitott meg, utóbbi pedig pár hónappal később – ahogy a méltán népszerű költemény címe is mondja –, szeptember végén. És onnantól indult el igazán a munka, sültek a finomságok, épült a vevőkör, és közben időnként egy-egy fejlesztés is lezajlott. A környéken egyébként nem a Szakajtó az egyetlen péküzlet: van több albán típusú pékség meg a nagyobb bevásárlóláncok saját pékségei, de olyan, az új szelek szárnyán járó kézműves-vállalkozás, mint a Szakajtó, nincs még egy. Keddtől péntekig 13 és 19 óra között tartanak nyitva, szombaton reggel 8-tól 13 óráig, vasárnap és hétfőn pedig zárva vannak. Itt mindig minden friss, aznap lett sütve, amikor az üzletbe kerül, merthogy Anita már éjjel 2 és hajnal 4 között elkezdi a napi műszakot, és nyitásra meg is van mindennel. Az árakra sem lehet panasz, teljesen az átlagosat képviselik.
Anita kimondottan kreatívan áll a sütéshez, bátran kísérletezik, így vannak saját fejlesztésű péktermékek is, nem csak a szokásos, például kifli, ami ennek ellenére a legnépszerűbb portéka a polcokon. Minden más is ott van, ami egy modern pékségben kötelező elem: mindenféle, hangsúlyosan nem fehér kenyerek, kalácsok, gyümölcsös-magos péksütik, babka és focaccia meg még egy csomó minden. Anita eleve úgy áll hozzá a mesterségéhez, hogy bár végigjárta az iskolát is, időnként, egy évben egyszer elutazik valahova a világba egy hónapra, oda, ahol tanulhat valami újat. Járt már Dániában és Spanyolországban, és mindkét helyen végigpékeskedte egy-egy üzemben azt az egy-egy hónapot. Kapott is kellő muníciót meg inspirációt mind a dánoktól, mind a spanyoloktól, és ez a péksütiken is érezhető (lásd például: a dánok és a kardamom).
Bár az üzletben nem Anita szolgál ki, és sokszor besegít a férje is, alapvetően mindent ő csinál és talál ki, mondhatni, a szíve-lelke a Szakajtónak. Kicsit olyan, mint egy jó boszorkány, aki beköltözött az erdőből a városba, ahol szorgosan sütögeti a varázslatos süteményeit és pékáruit, és közben még arra is jut ideje, hogy a környék szépítésére is gondot fordítson. Így például elérte már azt is, hogy végre zebra kerüljön a Gyékény térre, ahol korábban nem volt, pedig van ott egy nagy játszótér is. A pékséget körbeölelő piciny, árnyas parkot pedig angolkertté alakítják át a kezdeményezésére, hogy tényleg ne csak a pékáruk, hanem a pékség környéke is varázslatos legyen. Akkor pedig a pékmester kiül majd a pékség bejárata mellé állított színes kis padocskájára, és a kávéját kavargatva elégedetten végigtekint a kis birodalmán, miközben szóba elegyedik a pékség előtt péksüteményért, kifliért és kenyérért sorban álló környékbeliekkel.
