Tatáros barheszszendvics, zsidó tojás és csirkemájpástétom, Szalajka-völgyi kályhás pisztráng és majonézes krumplisaláta. Babka, rugelach, mákos guba a süteményespultban, kiváló kávék és extravagáns tahinis shake-ek. A Babka-csoport legújabb helyén, a frissen nyílt, újlipótvárosi Babka Deliben az átgondolt gasztronómiai koncepciónak, a kozmopolita hangulatnak és a különleges, kiváló adottságú térnek köszönhetően ezek a fogások természetességgel férnek el egymás mellett, és olyan, mintha a vendégek már évtizedek óta járnának ide.

A teljesen felújított – és egybenyitott – Pozsonyi úti saroküzletbe belépve megpillantjuk a falon a három órát, ami a New York-i, a budapesti és a tel-avivi pontos időt mutatja. Már ez tökéletesen jellemzi a New York-i evődelik adta alapvető inspirációt. A Babka mégsem másolása valaminek, hanem a Pozsonyi úttal együtt adja a tökéletes önazonosságát. Közel-keleti ízek, Budapest csavarral, de ha a New York-i vonalat nézzük, azt is főleg a kelet- és közép-európai zsidó bevándorlók hozták létre túl az Óperencián. Egyből elkap minket az összetett múlt letisztult, modern kori értelmezésének hangulata.

A Móricz Deli elengedése is egy tudatos és végiggondolt folyamat eredménye volt. Ott trénelték a személyzetet, tesztelték a vendégigényeket, és a pandémia alatt pedig egy nagyon hasznos bázisként működött, a fő cél azonban a Pozsonyi úti (tovább)terjeszkedés volt. 

„A reggeleink a Babka Deliben napfényesek és frissek, az estéink a Babka étteremben sejtelmesek és fülledtek. Mondhatjuk, hogy a Deli egy kicsit a Babka nappali kis testvére, hiszen számos közös elemmel kapcsolódik össze a két helyünk. A Babka Deliben azonban az ikonikus közel-keleti fogások, mezzék és kulináris ihlet mellett a delik múltjába, a klasszikus New York-i delik örökségéhez és szellemiségéhez is visszanyúlunk – itt és most, Budapesten. Ennek a szellemiségnek megfelelően nálunk mindenki szabad és mindenki önmaga lehet, a közösségi összetartozás helye vagyunk. Egy olyan övezet, ahol a világ sokszínűségét, sokféleségét szeretjük, mind a konyhában, mind a közösségben” – állítja Nemesvölgyi Attila, a Babka alapító tulajdonosa.

A sliderek közül a tatáros barhesz (2500 Ft) egyszerre magyar, New York-i és közel-keleti, a kifinomult csípőssége is pont el van találva, a roast beef tál (5500 Ft) pedig egyszerűen magáért beszél! A vékonyra szeletelt, klasszikusan elkészített, hidegen tálalt marhahús a tormás krémsajttal, a mustárral, a házi savanyúságokkal és a foszlós Deli barhesszel csak úgy olvad a szánkban. A mellé kikért Deli burgonyasaláta már csak hab volt a tortán.

A mezze & mayo kínálatból (egy íz 1700 Ft, két íz 2100 Ft, három íz 2500 Ft) mi a zsidó tojást, a currys-mangós csirkét és a reszelt tojásos, karamellizált hagymás, rusztikus csirkemájkrémet kóstoltuk pirítóssal, és már csak ezekért újra visszajönnénk. Tökéletes arányok, egyszerre elegáns és házias ízek, szuper összhatás!

Zárásként nem tudtuk kihagyni a vaníliaöntettel és Kocsis Bertold biomákjával érkező mákos gubát (1900 Ft) sem, ami kifli helyett a fantasztikus Deli barheszből készül. Az italkínálatot is külön megemlítenénk: a szűk, de jó ízléssel kialakított – és csak elvitelre árusított – bor- és pezsgőszortiment mellett kizárólag alkoholmentes italok kaphatók. Az italválasztékért felelős Gerhes Renáta olyan szuper hideg koktélokat és shake-eket alkotott, mint például a Deli club soda (Dilmah cold brew, pink grapefruit, szóda – 1100 Ft) vagy a vegán pink eper-shake (eper, mandulatej, banán, friss kardamom – 1500 Ft), a „csokis kuglóf” pörkölésű Bányai kávékínálatról már nem is beszélve.

Attiláék a Babka világával nem piaci rést kerestek a környéken, hanem egyszerűen megtalálták azokat a helyi igényeket, amiket tökéletesen próbáltak megvalósítani, és ezekre a folyamatosan bővülő igényekre nagyon magas szintű válaszokat tudtak adni. 

Jól érezhetően működik a kémia, és önmagában is nagyszerű, amit és ahogy Attiláék csinálnak, de mindennel együtt Újlipócia lüktetése adja azt a fajta, mással nem összehasonlítható eredetiséget és egyedi hangulatot, ami abszolút lemásolhatatlanná teszi a Babka-életérzést. New York, Tel-Aviv, Budapest: úgy látszik, van, ami eredetibb tud lenni még az eredetinél is.

Címkék

Elérhetőségek

Babka Deli 1137 Budapest, Pozsonyi út 20. Facebook-oldal