Mi is az a food styling? – Interjú Filep Katával, a műfaj egyik legfoglalkoztatottabb képviselőjével

We Love Budapest: Beavatnád kicsit az olvasókat a karriered indulásába? Hogyan találtál rá erre a nem mindennapi szakmára?
 
Filep Kata: Közgazdász vagyok, reklám szakirányon végeztem, és először reklámügynökségnél is dolgoztam pályakezdőként. Ezen a vonalon indultam a Chefparade főzőiskola felé, immár 12 éve – ekkor kerültem szorosabb kapcsolatba a gasztronómiával. Akkoriban kezdtek itthon a gasztroblogok, nos, nekem is volt egy pici, aminek persze azóta már a belépőkódját sem tudom. (Nevet.) Mikor az iskola a 10. szülinapját ülte, előálltak egy szakácskönyvötlettel, amihez én örömmel jelentkeztem, hogy segítek a stylingban. Még én sem tudtam pontosan, hogy miben, és ők sem voltak ebben tapasztaltak, de együtt csináltuk, és szabad kezet kaptam. Aztán ez elragadott, és kezdtem a klasszikus irodai munkát is úgy szervezni, hogy jusson idő az új elfoglaltságra is. Aztán a környezetem is tudomást szerzett róla, hogy mi felé húz a szívem, és kezdtek megtalálni a munkák. Például sokat köszönhetek Zimre Krisztának is, aki akkortájban volt a Mindmegette.hu „anyukája”. 

WLB: Mennyi ideje főállásod a food styling?

F. K.: Már 8 éve. 8 éve gyártok tartalmat: élelmiszeripari cégeknek a közösségi oldalaikra, weboldalakra, fotókat, videókat, én magam is főzök, és receptet is fejlesztek. Nekem ez a speciális skillem, minden a szakmában lévő társam másban jó pluszban. Én nem fotózom, hanem jól átlátom a receptek, főzések mögötti logisztikát, van benne tapasztalatom, nem jövök már zavarba, ha a lehető leggyorsabban meg kell oldani valamit. Megrendelői oldalról, azt hiszem, vonzó: ha ez a fajta komplexitás kell, engem hívnak, ha például fotóstudás is szükséges, akkor mást.
 

WLB: Van kedvenc műfajod a megrendelések között? Amiért igazán tudsz lelkesedni? 

F. K.: Igen, a szakácskönyvek. Óriási, ahogy megszületik egy-egy könyv, ahogy összeáll a koncepció, hogy van rá viszonylag több idő, és a végén bekerül az otthonokba fizikai valójában. Ez annyira jó érzés! 

WLB: A munkádhoz csapatban kell dolgoznotok, és esszenciális a fotós személye is. Van fix társad ebben, vagy megrendelése válogatja?

F. K.: Több lehetőség van. Szerencsére előfordul már olyan is bőven, amikor ajánlhatok magam mellé szakembert egy projektre. De az a jó, hogy már van egy egész tárházam: tudom, hogy ki az, aki csodásan világít, ki az, aki természetes fényben a legjobb, kit hívjak, ha szószos-szaftos street food a téma, és ki az, aki a kifinomultabb, szöszölős melókat is szereti. Csapatmunka ez tényleg, mert ha én elhelyezek az asztalon egy kompozíciót, azt mindegyik fotós másképp tudja megjeleníteni. Egyébként mostanában sokat dolgozom Körmendi Imrével, vele a Nők Lapja Konyha kapcsán kezdtünk együttműködni, és szerintem jó kis team vagyunk. Imre borzasztóan profi, 30 éve van a szakmában, és mégis mindig megújul. És van egy nagyon fiatal srác, Balogh Kristóf is, aki szerintem még sokra fogja vinni! Valamint Balogh Katának is szeretem a látásmódját. 

WLB: Itt az Instagram, a telefonos fotók világa. Ezeknek a térhódítása mennyire szólt bele a te munkádba? Úgy is kérdezhetném, hogy: belerondít-e az üzletbe? 

F. K.: Nem mondanám. Talán azért nem, mert az idő és a tapasztalat engem igazol. Lehet, hogy megjelenik valaki csodás képekkel az Instán, de az a kép 550 beállításból és kattintásból született, a saját otthonában, saját tárgyaival, nem üzleti megfontolásból, egy megrendelő részére, akinek van elvárása, időkerete, véges erőforrása minderre. Otthon nincs nyomás. Pedig ez a gyakorlatban hogy néz ki? Kibérelnek egy stúdiót 5 órára, ami alatt 25 beállítást szeretnének megcsinálni. Tételezzük fel, hogy 35 fok van, miközben fagylalt is van a képletben. Olvad, folyik, újra kell csinálni, pakolni kell, kiszedni, betenni, nagy a stressz.

WLB: Ki tudod szúrni, ha valakinek tényleg ennyi próbálkozásból lettek meg a tökéletes stylingjai, képei?

F. K.: Persze! Ez már megy… de mindenki élesben, gyakorlatban bizonyít.


WLB: Mennyi előkészülettel számolsz egy fotózásnál? 

F. K.: Egy nap biztosan, pláne ha az én feladatom a mutatós alapanyagok és a kellékek beszerzése is. A tökéletesen friss és vibráló zöldfűszer, a tankönyvbe illő alma kiválasztásához is kell idő és szem. 

WLB: Vagyis azért ez nem úgy megy, hogy akkor minden szépen a rendelkezésedre áll majd a helyszínen, hanem utána kell menned és majd a saját szerzeményeiddel dolgoznod.

F. K.: Ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy az angolszász országokban van külön „prop styling” és „food styling” egy-egy projektnél. Vagyis az egyik szakember a kiegészítőkkel, a kellékekkel, a tárgyakkal foglalkozik, míg a másik összeállítja a kompozíciót. Például én felelnék azért, hogy a magazinban bemutatott torta hogyan legyen felvágva, hogy legyen-e rajta porcukor, vagy sem. De a „prop stylist” feladata meghatározni, hogy üveg tortatartó vagy kerámia legyen. De ugye kis ország, kis foci, nekem mindkét feladatot el kell látnom. 

WLB: Volt már olyan, hogy kaptál magad mellé külön embert ezekhez a tennivalókhoz?

F. K.: Inkább azt mondanám, hogy van olyan, hogy kifejezetten a kellékes mivoltomra van szükség egy projektnél, és nem a stylistra. Szatmári „Főzelékes” Ferivel például sokat dolgozom, ő csodálatosan tálal, és nem is akarja ezt kiadni a kezéből, mert mindig van már egy víziója. Átbeszéljük, egyeztetünk, melyik fogást melyik tányérba gondoljuk, aztán hozom a tányért, Feri beletálalja az elkészített ételt, de hogy én azt szettben hogy teszem le, lesz-e mellette kanál, bármi egyéb kiegészítő, az az én reszortom.

WLB: Hányan vagytok most itthon, akik food stylistként dolgoztok? Van köztetek párbeszéd vagy esetleg konkurálás?

F. K.: Szűken olyan 8-10 ember van, szerintem, aki hivatásszerűen csinálja. Persze hogy van párbeszéd, sőt ajánljuk is egymást, ha a másik éppen nem ér rá, vagy alkalmasabbnak tartjuk a feladatra a pályatársunkat. Két személyt emelnék ki: Milutinovits Pankát és a Hello garlic!-ot, valamint László Ágnest. Velük néha megvitatjuk az aktuális kérdéseket is.

WLB: Van valamilyen teljesen sajátságos stílusjegyed?

F. K.: Nem tudom, mennyire az, de például nem szeretek a stylingjaimba olyan tárgyakat belehozni, amik nem képezik az étkezés részét. Ez egy alkalmazott dolog, öncélúskodni kár volna. Aztán... szeretem a tökéletlen kerámiákat. Amikor vendégül lát egy hazai keramikus, mindig rálelek valami alsó polcos, rég eldugott kis csodára, amiről persze szeretne lebeszélni, hogy csak egy kísérleti darab. Illetve mostanában nagyon érdekel a virág is. Van is egy mikrovállalkozásom, virágkötéssel foglalkozom. Jó ezt is belevinni a képekbe, egyszerűen érdekel ez, magaménak érzem. Az is jólesik, hogy fejlődhetek, és össze tudom kötni a főállásommal. Látod, eleve így kezdtem anno az egész food stylingot is. Érdekelt, hozzáláttam, és bele is vágtam. Menni kell előre!