Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

gasztró

szerkesztés

Kemencében sült, kovászos pita és új falafelreceptúra – Megújul a hummusbar

Szerzők

  • We Love Budapest

2021. 04. 26. 12:55

A karantén alatt sem pihent a hummusbar csapata – új belsővel, friss receptúrával, megújult étlappal készültek a tavaszra.

A lezárások ideje alatt sem pihentek a hummusbar egységei, a külső-belső átalakulásban pedig a Socially volt a segítségükre – a cég immár teljes brandkialakítással és belsődizájn-tervezéssel is segíti a partnereit. Az Alleeban található egység volt az első, ahol a megújult belső debütált, ezt követi nemsokára az Október 6. utcai, de a jövőben az összes hummusbar belseje idomul az új tervekhez – az újakról nem is beszélve, hiszen az Allen kívül már Bulgáriában is megnyitott három hummus-franchise.

Fotó: Hummusbar / Socially

Fotó: Hummusbar / Socially

Az étlapon is vannak változások bőven. A régi, megszokott fogások egy kis ráncfelvarráson estek át: a piták mostantól kőkemencében, kovásszal készülnek, és új humusztálak várják a vendégeket. A hely két húzófogását, a falafelt és a shakshukát is felturbózták – a falafel új technológiával, új fűszerekkel készül, a shakshukánál pedig az európai ízlésnek megfelelő, mégis tradicionális ízélmény elérése volt a cél. 

Fotó: Hummusbar / Socially

A megújult receptekkel készült két fogás már az összes hummusbarban elérhető – a fenntarthatóság nevében pedig környezettudatos csomagolásba teszik nekünk, ha nem a teraszon ennénk meg.  

Fotó: Hummusbar / Socially

3-féle vegán chilltea is költözött az italok közé – a veryberry-energy- és super-ízesítésben kapható italok egyelőre csak az Alleeban érhetőek el, de nemsokára mindegyik hummusbarban megkóstolhatjuk őket.
 
Desszertfronton is van újítás: három vegán desszertet kóstolhatunk mostantól, a klasszikus közel-keleti tejpudingot, a malabit, a pirított hajdina roppanósságával kontrasztolt tahini mousse-t és a fehér és a sima csoki rétegezéséből született csokimousse-t.

Fotó: Hummusbar / Socially

Hasonló tartalmak

Admin mode