Bemutatták a H5-ös, szentendrei HÉV rekonstrukciójának részleteit, az új állomás látványtervét, amiből többek között az is kiderül, hogy a végállomás fedett lesz.

A terveket Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) igazgatója osztotta meg Facebook-oldalán. Mint írja: „A H5-ös a legnagyobb forgalmú HÉV Budapest elővárosában, naponta 116 ezer ember veszi igénybe, a szentendrei végállomás azonban nemcsak közlekedési, hanem kereskedelmi funkciókat is betöltött, ezért mi arra törekszünk, hogy ne csak a telekhatárokon belül gondolkodjunk a felújításkor, hanem egy új városközpontot hozzunk létre a városban, fejlett közlekedési kapcsolatokkal, és minél több zöldterülettel, teljesen integrált, a hévvel közösen fedett buszpályaudvarral.”

Az új szentendrei végállomáson az időjárástól védve lehet majd átszállni a buszokra, a HÉV és a Volánbusz utasforgalmi terének pedig közös, nagy ívű teteje lesz. Fedett lesz a taxiállomás és a ki- és beszállás idejére igénybe vehető K+R (Kiss + Ride) parkoló is. Az autóról HÉV-re átszállók számára egy nagy kapacitású, 250 férőhelyes P+R parkolóház is épül, ami egy kisebb parkolóval együtt közel 400 autó számára biztosít majd helyet.

Címkék