Bodó Sarolta és Fabio Telles 6, a barcelonai vendéglátásban eltöltött év után határozta el, hogy Budapestre költöznek családot alapítani. A sorsuk azonban itt is megtalálta őket: barcelonai ihletésű, magyar ízekkel kevert és uruguayi családi receptekkel tarkított kis mediterrán világukba egy élmény belépni.
Hetek óta mondogatják nekünk, hogy menjünk már el megnézni a La Casitát, mert ízléses, hangulatos, és szuper szendvicseik és uruguayi specialitásaik vannak. Ahogy ma végül a Kinizsiből befordultunk a Knézich utcába, egyből megütötte a fülünket a halkan, ütemesen és hívogatóan szóló latin zene, ami magával az utca hangulatával együtt kifejezetten barátságos és otthonos érzetet váltott ki belőlünk. „Hola!” – köszönt nekünk széles mosollyal még az utcán az uruguayi Fabio, aki Barcelona után Budapestre is követte szíve választottját, Sacit, aki éppen a közös kisbabájukkal van most otthon.
A hely pici – remélhetőleg hamarosan nyithatnak teraszt –, de minden apró részlet ki van találva, mindennek megvan a helye. Az antik asztalnak a bejáratnál, az ételleírásoknak az oldalsó könyöklőknél, a nagy csokor levendulának az ajtóban és a védőszentszobrocskának az empanadák mellett. Még egy kikacsintásra is futotta: a magunkkal hozott matéteához a forró vizet itt ingyen adják, ajándékba, szemben Dél-Amerikával, ahol ezért a szolgáltatásért pénzt kérnek. Valószínűleg ezt a gesztust a Budapesten élő néhány uruguayin kívül nem sokan értik, mindenesetre igazán kedves tőlük!
Szinte még meg sem érkeztünk, amikor Fabio már nekünk is szegezte a kérdést, hogy szomjasak vagyunk-e. Hát, 38 fokban ez gyakran előfordul az emberrel, szóval bólogattunk, ő pedig elénk tolt két pohár gyöngyöző görögdinnyés gazpachót (paradicsomalapú zöldségleves, ami eredetileg az andalúz konyha készítménye, és hidegen tálalják egész Spanyolországban és Dél-Amerikában). A hőség miatt feltehetően elfogultak voltunk a hideg dolgok iránt, de ez valami fantasztikus volt: egyszerre édeskés, fűszeres és hűsítően savanykás. Erős kezdés.
Ezt követően neki is estünk az empanadakínálatnak. A feltehetően galíciai eredettel rendelkező, de egész Latin-Amerikában hatalmas népszerűségnek örvendő empanadas péksüteményből és töltelékből álló sült harapnivaló, street food, amely jellemző a dél-európai, a latin-amerikai és a Fülöp-szigeteki kultúrákban is. Biztosra vesszük, hogy az árak hamarosan emelkedni fognak, mert míg a gazpacho 600 forint, addig az összes empanada egységesen 350 forintba kerül.
Fabio nagymamájának receptjéből készült autentikus uruguayi empanadával kezdtünk, aminek a tölteléke darált marhahús, hagyma, fokhagyma, sárgarépa, főtt tojás, paprika, paradicsomszósz és fűszerek keverékéből áll. Nincs túlfűszerezve, nem csípős, kifejezetten jó ízek találkozásáról van szó, amit a házi tészta omlós állaga tovább emel. Mi, magyarok ilyen tésztába gesztenyét vagy almát szoktunk tölteni, ezért is lehetnek izgalmasak számunkra a hússal töltött verziók. Van még csípős, wokzöldséges, csirkehúsos és magyaros, ami szintén személyes kedvencünk volt a kolbász, csicseriborsó, bab, hagyma, fokhagyma kombinációjú töltelék miatt.
Jöhettek a szendvicsek, amikhez a bagettet egy francia pékség szállítja fagyasztva, hogy itt süssék mindennap készre őket. A hidegen fogyasztandók között van almával és brie sajttal töltött, érlelt sonkás, füstölt scamorzás (tehéntejből készült félkemény olasz sajt) vagy csirkemájas, az árak pedig 850 és 950 forint között mozognak. Az összepirítással készülő szendvicsek közül a marhahúsos criollaszósszal (paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma, petrezselyem, napraforgóolaj, bors), salátával és mustárral mellett az uruguayi choripan szendvics (chorizo criollo, mustár, chimichurriszósz, saláta) volt a kedvencünk.
A chorizo criollót (50-50%-ban marha- és disznóhúsból készült friss uruguayi kolbász) szintén házi recept alapján készíti nekik egy hentesüzem. Az összetett ízű chimichurriszósz (adobo fűszerkeverék, ecet, napraforgóolaj, petrezselyem, fokhagyma, bors) – aminek ősi receptjét az uruguayiakon kívül az argentinok is magukénak vallják – sokaknál nem véletlenül a rajongás tárgya. Tartalmas, laktató, friss, jóízű és kifejezetten könnyednek érződő szendvicseket és falatokat kaptunk, amiknek az ára egyébként 950 és 1200 forint között van. Emellett a rendszeresen változó napi ajánlatok közül hatalmas sláger a sárgadinnye spanyol sonkával 1000 forintért.
Ekkor már igencsak tele voltunk, de hát az élet nem kívánságműsor, és mi sem szórakozni jöttünk, szóval megkóstoltuk a szintén hagyományos Martín Fierrót (birsalmasajt és dulce de leche – 450 forint), ami a La Casitában pirított croissant-ban érkezik, birsalmaszezon híján jelenleg cheddarral. A dulce de leche is házilag készül, ami igazából egy sokáig főzött, karamellizált tejkrém, és hiába lényegi alkotóeleme a cukor, mégsem gejl, hanem telt, és selymes íze van. Ezzel a tejkrémmel van töltve a másik tradicionális édesség, az Alfajor is (400 forint), ami egy kukoricalisztből készült habkönnyű linzertészta. Egyáltalán nem bántuk meg a további kóstolásokat, az arányok itt is remekül el vannak találva.
Változatos kínálat, magával ragadó hangulat: a La Casita egyszerűen egy szuper kis hely. Nem mondanánk kifejezetten uruguayi szendvicsezőnek, hiszen a spanyol, a katalán meg a latin hatás mind érezhető, ahogy a magyar is. Így kell szívvel-lélekkel és jó ízléssel minőséget teremteni. La Casita, bienvenido a Budapest!
