Az 1921-es évben július utolsó hete Pesten békésen telt. A hölgyek napernyővel, kesztyűben és kalapban védekeztek a napsütés ellen, az urak politizáltak és szakállas tréfák kíséretében lapogatták egymás hátát. Miközben néha mindenki elmerült az újságok társasági és pletykarovataiban, és azt kérdezgette magától, hogy „minek is olvasgatom én ezeket”, alattomosan, a nyüzsgő, pasztellszínű városi mindennapok alatt olyan történelmi események készültek, amelyek a mai napig éreztetik hatásukat. Sok esemény azonban csak visszatekintve tűnik igazán jelentősnek, saját idejében néhány soros eldugott sajtóhírként szorult korabeli pomádéreklámok, „merész” társkereső hirdetések, folytatásos regények és vérfagyasztó városi rémtörténetek közé. A történelemben talán az a legizgalmasabb, hogy nem mindig tudjuk, mikor történik. Az akkori legnépszerűbb napilap hírei alapján, a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhány szórakoztató érdekességet arról, hogyan telt 100 éve július utolsó hete a fővárosban.
A korabeli Pesti Hírlap
Gyűjtésünkhöz a legnépszerűbb korabeli napilap, a Pesti
Hírlap híreit használtuk. Az 1878 és 1944 között megjelent újság ebben az
időszakban csak kicsivel volt a virágkora után. A hatvan éven át megjelent lap
hazánkban elsőként kisebb formátumban, fölvágva érkezett az olvasóhoz, és állandó
rovatai, beosztása volt. Olyan üzleti vállalkozás volt, ahol a szerkesztőség helyett
mindig a tulajdonosok döntöttek a szellemiségről, a pártpolitika aktuális
kérdéseiből pedig a példányszámok növelése érdekében kimaradtak. Publicistáikat
ugyanakkor az átlagosnál jobban fizették, így a magyar irodalmi élet olyan jeles
képviselői is dolgoztak a lapnak, mint Herczeg Ferenc, Kosztolányi Dezső, Molnár
Ferenc vagy a fiatal Márai Sándor.
A cikkben szereplő információk és idézetek az Arcanum Digitális Tudománytár alapján, a Pesti
Hírlap 1921. július 26. és július 31. közötti számaiból származnak.
Talán a leghátborzongatóbb, hogy július 29-én választják Hitlert az NSDAP elnökévé, de ez a történelmi szempontból később meglehetősen fontossá váló esemény ezen a héten szinte egyáltalán nem jelenik meg az újságban.
Az országgyűlés amúgy is már a nyári szünetre készül. Rá is fér a szünet a honatyákra, ugyanis éppen ezen a héten lép életbe a trianoni békeszerződés, amely kollektív traumaként a tagadásnak, a beletörődés képtelenségének hangjaival együtt jelenik meg, de az ország gazdasági kiszolgáltatottsága, a csempészkereskedelem is főbb témái a cikkeknek. A hírek közé gyakran, de sosem túl nagy terjedelmű anyagokban a bolsevizmustól való félelem is belevegyül. A Sándor szerb régensherceg elleni, ekkor még sikertelen merénylettel többek közt egy Libisch Róbert nevű „alattvalót” vádolnak, a háttérben vörös szálakat sejtve, a 31-i számban pedig egy elűzött orosz arisztokratával olvashatunk interjút. A Tisza-pernél a részletesen lejegyzett összefoglalók és a vádlottak indulatainak bemutatása miatt szinte magunk is érezzük a bíróságra nehezedő közéleti és politikai nyomást, amelynek nagy része volt abban, hogy végül nem sikerült az igazi bűnösöket kézre keríteni. De hagyjuk most el a történelem zajló vizeit, és evezzünk a bulvár világára.
Július 26-án az első oldalon számolnak be Teleki Pál amerikai utazásáról. A cikk egyik különösen meglepő mellékszála, hogy a „kegyelmes úr” üvegre festett térképeket visz magával, és izgatottan futtatja inasát, hiszen éppen az út előtt találta meg a média. A cikk amúgy múlt idejű, a tudós gróf már július 25-én elhajózott az Újvilágba, ahova majd csak augusztus 6-án fog megérkezni. Tehát a korabeli viszonyok között egy ilyen út majdnem két hetet vett igénybe.
Igazi gyöngyszemeket találunk a kis, vidékről is érkező
hírek és a kultúra rovat eseményei között. Például 28-án igazi tömegközlekedési
anomália sújtja a belvárost, amikor a villamos este három órára kimaradt a
körutakon, mivel robbanás történt az újpesti áramfejlesztő telepen. Július
29-én majd három év pereskedés után föllélegezhettek a Somogy megyei kisgazdák,
mivel megkegyelmeztek nekik a bejelentés nélküli pálinkafőzés miatt. A kánikulában
eközben teljesen elharapódzni látszik az erkölcstelenség. Több szellemes,
finoman sikamlós anekdotában kelnek ki a kávéházi és éttermi rossz morál és
gyors szerelmek ellen.
A fülledt erotika netovábbja, hogy egy hölgy „ügyesen
mutatja ideges bokáját s finom vonalú lábát egész a térdéig”. Míg egyesek a nyers testiségre hagyatkoztak,
addig mások nem bízzák a véletlenre a dolgot. Egy rövid újsághír szerint Beyer
Ignácné Debrecenben 30 kiló nullás liszttel próbálta megvesztegetni az
anyakönyvvezetőt, hogy leányának keresztlevelét úgy állítsa ki, mintha a
kisasszony két évvel fiatalabb lenne. Egy sértett körmendi szerelmes pedig
pisztollyal lőtt adófőtisztként dolgozó kedvesére, aki házassági ígéretét hűtlenül
megszegte.
Örömmel jelentjük, hogy a nyári uborkaszezon ellenére a magyar kultúra sztárjai 1921-ben is töretlenül haladnak a világhír felé: Pálffy Boriska, a „jeles operaénekesnő” például „Holland-Indiában vendégszerepel nagy sikerrel”. Lakatos Ilonka és Tamás Benő főszereplésével pedig a Mágnás Miskát láthattuk a Budai Színkörben. Az újság hasábjain hetente folytatásokban éppen az Ida regényét olvashatjuk, az új előfizetők pedig díjtalanul kapják meg Eje Anders: A madagaszkári kegyelmes című „világhírű detektív regényének eddig megjelent folytatásait”. Lux Terka Szerelem című novellájának viszont már az első sora elég ahhoz, hogy ne akarjuk tovább olvasni: „Az utolsó zsúron, március huszadikán melancholikus volt a hangulat.”
Az élet persze nem állhat meg a forróságban sem, ezt mutatja az apróhirdetések világa. Kármer úr például a Nagymező utca 46-ban keres „munkanélküli fiatalembereket, kik daloskönyv árusítással foglalkozni akarnak”. „Rögtön szépít” a Földes-féle Margit créme, pouder szappan. Fleischmann Samu kereskedő a Károly körút 24-ben pedig arra inti a szülőket, hogy még időben, a tanév kezdete előtt gondoskodjanak bentlakásos iskolában tanuló gyermekükről, és lehetőleg tőle vásárolják meg a szükséges fehérneműanyagot. Budán viszont megnyílt az Erzsébet-híd kávéház, kitűnő ételekkel és méltányos árakkal, a lap hasábjain kér ezért „szíves pártfogást” jövendő vendégeitől Márk Károly „kávés”. A nagy melegben az eddiginél is nagyobb aktualitással rendelkezik: „Hőhullám ellen a legjobb védelmet a Szt. Gellért-szálló Parkteraszán” találjuk, „Katonazene éjfélig” és „Kerti pavilonok” formájában.
A kánikula miatt szenvedőknek vigasztalásul írjuk, hogy száz évvel ezelőtt ugyanilyen időjárásban forrt Budapest. A „hosszú esztendők folyamatán” nem látott meleg vasárnap délután tört az erre felkészületlen városra. „Szinte hihetetlen” (számunkra mérési hibának ható) 52 fokot is elért a hőmérséklet ezen a napon, a helyzeten a hétfői „fröccs” (zivatar) sem enyhített. A hét további részére nem várható enyhülés, a cikkek pedig posztapokaliptikus képet festenek a hőségben elnéptelenedő városról és a lesötétített szobákban pihegő emberekről. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy a Gerbeaud előtt ördögszekeret hajt a forró szél. A hét második felében igazi pestihez híven már száz évvel ezelőtt is egyszerre vizionálunk azonnali világvégét, amelynek hatásai begyűrűznek a tőzsdére is, illetve tréfálkozunk szomorú sorsunkon. Az egyik vicc poénjában egy teljes korabeli összeesküvés-elmélet csíráját is megsejthetjük. Eszerint a kánikula oka, hogy a fagylalt- és jéggyárosok még több pénzt keressenek...
Budapest tehát már száz évvel ezelőtt is ugyanolyan élénk és változatos volt, mint most. Egy hely, ahol hihetetlen ritmusban következik egymásra a jó és a rossz, de mivel valójában minden egyszerre történik, mindig van lehetőségünk arra, hogy valami kellemesre koncentráljunk, vagy legalább sajátos, pesti iróniával szenvedjük el, ami történt velünk.
