Városi séták #2: Bazárok, bűntények, szerelmek – A budapesti átjáróházak titkos élete

Végre itt a napsütés, és nagyon úgy tűnik, hogy a hidegnek és a rossz időnek egy jó darabig biztosan búcsút inthetünk, így még több időt szentelhetünk a már nem is annyira új kedvenc tevékenységünknek, a sétának. Mivel sokat járunk gyalogosan, megvannak a saját, jól bejáratott útvonalaink, amiken gyorsan átszelhetjük a várost vagy ahol két megbeszélés között kiszellőztethetjük a fejünket és Budapest megannyi különleges épületében, szobrában és virágzó fáiban gyönyörködhetünk.

Ez igaz a szerkesztőségünk tagjaira is, az elmúlt időszakban már megmutattuk nektek legkedvesebb, hol tematikus, hol girbegurba útvonalainkat. Sőt, 10. születésnapunk alkalmából összeállítottunk nektek 10 tematikus sétát, minden hónapra egyet, amik közül márciusban Budapest kevésbé ismert szecessziós épületeit mutattuk meg nektek – és örömmel láttuk, hogy milyen sokan jártátok végig az útvonalat! Második sétánk útvonalát a város átjáróházaiból raktuk össze, és jó ha tudjátok, a közel kétórás – ha minden sarkon megállunk bámészkodni – séta nem merül ki a Gozsdu-udvarban.

Na de mik is azok az átjáróházak?

Valójában semmi extra, de háztömböket vághatunk le, ha egy-egy ilyen, két vagy három bejárattal és címmel rendelkező épületre bukkanunk Pest belső negyedeiben. Egyébként két csoportjuk van: az egyik a gyalogosközlekedést szolgálja, míg a másik autóval is járható. Értelemszerűen mi csak az elsővel foglalkozunk. 

A századfordulós Budapest jellegzetes épületei voltak ezek a forgalmas utcákat összekötő bérházak. Ma már nem botlunk beléjük lépten-nyomon, és az eltelt száz évben nagy részüket kapukkal lezárták az átmenő forgalom elől – vagy luxushotellé alakították az épületet, úgyhogy egykori funkciójukról mára csak emlékeink maradtak. Az útlevágás, az időnyerés mindenkinek jól jött, de ez a passzázsstruktúra bizony a bazárok létrejöttének is kedvezett, sőt, sok esetben kifejezetten azzal a céllal épültek fel ezek a házak, hogy az udvarokban műhelyek, üzletsorok kapjanak helyet. Mondanunk sem kell, ezeket a bazári hangulatokat már csak olcsóságuk miatt is imádták a pesti vevők. 

Indulás a Nagymező utcai rejtett oázisból

Átjárós sétánkat érdemes hétköznap délutánra vagy egy szombati napra időzítenünk, mert a kellemes vasárnapoknál előfordulhat, hogy bizonyos házakat zárva találunk. A Bajcsy-Zsilinszky út hangzavarából lekanyarodva a Nagymező utcába, elég hamar a város első, kifejezetten telefonközpontnak épült épülete előtt találjuk magunkat. Ez ma a Merkúr Palota (Nagymező utca 54–56.), innen indul a városi túránk.

Ez az 1903-ban épült, kicsit szecessziós, kicsit historikus épület igazi kincs, hiszen a Hajós utcára vezető passzázsa egyben az Apacuka kerthelyisége is. Mivel itt tényleg csak azok járnak át, akik tudnak az átjáró létezéséről, a lampionokkal, kortárs szobrokkal, és borostyánnal befuttatott, extravagáns udvar tökéletes hely arra, hogy sétánk elején feltöltsük magunkat az izgalmas ízvilágú ételekkel vagy akár a limonádé, a finom borok és a kávé aromájából gyűjtsünk energiát a ránk váró kalandokhoz.

Szecessziós házakon át a Central Passage-ig

A Merkúr Palotán áthaladva a Hajós utcára érünk, ahol érdemes először jobbra fordulni és egy – szerintünk több – pillantást vetni arra a színes virágokkal borított szecessziós házra, ami már majdnem a Hajós utca végén áll. A virágzó erkélyes Szedő-házat Málnai Béla tervezte, színes ólomüveg ablakait pedig nagy valószínűséggel Róth Miksának köszönhetjük.

Miután kigyönyörködtük magunkat az épületben, és még azt is sikerült elkerülnünk, hogy egy biciklis vagy egy autós áldozataivá váljunk, amíg vígan kattintgatunk, sétánk végigvezet a dunai hajósok és matrózok látogatta kiskocsmákról elnevezett Hajós utcán. A fényképezőgépet érdemes elöl hagynunk, hiszen ha átjáróban itt nem is, de szépen felújított szecessziós épületekben annál inkább részünk lesz – az Ó utca és a Hajós utca sarkán álló Napóleon-udvarba érdemes bekukucskálni, mert a gyönyörű kovácsoltvas kapu mögött még annál is szebb ólomüveg ajtót látunk. Noha a Fodor Gyula tervezte épület tetején egy Napóleon-szobor magasodik – ez az évek óta rajta lévő lepel miatt nem látszik –, a háznak sokkal több köze van egy III. Napóleonról elnevezett sarki kávézóhoz, mintsem Korzika híres szülöttjéhez.

Következő átjáróházunkig gyalogolva érdemes elmélyedni a bérházak és a paloták korinthoszi oszlopaiban, a kapuk fölé magasodó atlaszokban és a járókelőket figyelő szobrokban. Miután átszeltük az Andrássy utat, jobbra fordulunk a Paulay Ede utcán, ahol a már a korábbi sétánkban is említett Újszínház art decóba hajló, késő szecessziós épülete előtt is elhaladunk, miközben egyre közelebb érünk a következő helyszínünkhöz, a Central Passage-hoz. 

Modern átjáróház, újraértelmezett bazárvilág

A Paulay Ede és a Király utcára néző foghíjtelkeken az 1900-as években még három bérház állt, a Paulay Ede utca 3. szám alattiban, ahonnan most átjáró nyílik, még Zwack József is lakott. A területen a 70-es évektől parkoló üzemelt, ezt a 2000-es évek elején felszámolták, hogy helyére egy 270 lakásos társasházat, földszintjére pedig egy passzázsos üzletházat építsenek. A Central Passage kihalt üvegtereiben egészen megdöbbentő bóklászni, azonban ha felsurranunk az épület felső szintjeire, a zöld különböző árnyalataiban pompázó, bokrokkal teli titkos oázis vár ránk.

A Király utcára toppanva szemben találjuk magunkat a klinkertéglás Madách-házak egyik hátsó tömbjével, balra indulva pedig vessük bele magunkat a jellemzően turistáktól nyüzsgő, most viszont az andalgó vagy rohanó budapestiekkel „teli” utcába. A Király utca valójábanaz egyik mintapéldája annak, hogy ha kiürül a város, akkor látjuk csak igazán, mennyi értékes és csodás épületünk van azokban az utcákban, amiket alapesetben nagy ívben elkerülünk – mert valljuk meg őszintén, szívesebben vettük az irányt a párhuzamos utcák felé, csak hogy elkerüljük a hömpölygő tömeget. A Gozsdu-udvar felé sétálva viszont most van helyünk megcsodálni a klasszicista, romantikus, copf – a 9-es szám alatti Pest egyetlen megmaradt copf stílusú háza – és szecessziós stílusban egymás mellett sorakozó épületeket. 

Az biztos, hogy a főváros legismertebb átjáróháza a Gozsdu-udvar, és habár ma leginkább a szórakozás fellegvára, itt bizony az éttermek és a bárok helyén egykor utcai árusok tömkelege várta a pesti polgárokat a félhomályos árkádok alatt. A Nagy Maradékvásáron például remek ruhaszöveteket és blúzokat vehettek maguknak az asszonyok egykor akár 20 koronáért, de a valutaüzérkedéshez sem kellett messzire menni. Ez az újraértelmezett bazár 200 méteres hosszával pedig nemcsak a legtöbbször átjárt, de a leghosszabb pesti átjáróház is. 

A félhomály és a két kapu jó terepet kínált a tolvajoknak és a szerelmeseknek

A Gozsdu-udvart elhagyva opcionális, hogy a Wesselényi vagy a Dob utcán jutunk el a Károly körúti Röser-bazárhoz, de aki a Wesselényit választja, semmiképp se hagyja ki a közel-keleti konyhát, a mediterrán hangulatot és a századfordulós Budapest hangulatát ötvöző Levantét. 

A Röser-bazár az egyik legkedvesebb átjáróházunk, mi is gyakran használjuk, hogy a zajos körútról átjussunk a csendes és csodaszép Vitkovics Mihály utcára. A neoreneszánsz homlokzatú Röser-udvar különlegessége, hogy az egykori bazárok közül ez az egy az, ami ma is eredeti funkciójában üzemel, csak az egykori ékszerészek és cipészek műhelyeit újhullámos kávézó, fiatalos reggeliző és dizájnerbolt váltotta fel.  

Ma romantikusnak gondoljuk az udvart övező félhomályt, de ha az 1920-as években éltünk volna, valószínűleg más véleménnyel lettünk volna nemcsak a Röser-bazárról, de az összes többiről is. Az átjáróházak a tolvajok kedvelt terepei voltak: a mit sem sejtő polgárokat, akik nem tudtak az átjáróházak létezéséről, valamilyen ürüggyel, mondjuk, kölcsönkértek egy zsebórát, az épület egyik kapujához csalták és otthagyták. 

De a sejtelmes fények a titkos szeretőknek is kedveztek: az átjárók magánya, a boltívek, lépcsőházak nem egy csók, szerelmes suttogás és vággyal teli ölelés tanúi voltak.  

Kacskaringós vonalon a neogótikus, mór és romantikus Unger-házig

A Röser-bazárból egy kissé kanyargósan vezet majd az utunk, de annál jobb élményben lehet részünk. A „mediterrán” Vitkovics Mihály utcán érdemes olasz dalokat dúdolva átsétálnunk, szerintünk ez adja igazán a hangulatot. Utunk a Pilvax közben folytatódik, aminek sötét tónusa elég nagy kontraszt, de a Petőfi Sándor utcára érve a Párisi udvar gyönyörűen felújított, több százezer Zsolnay kerámialappal és dísszel ékített épülete kárpótol minket. A volt Jégbüfének is helyet adó épület egykor maga is átjáróház volt, eredetileg a Pollack Mihály által tervezett Brudern-bazár állt a területen, fedett passzázsai párizsi mintára készültek, innen jött a név: Párisi udvar. Az 1900-as évek elején ezt a házat lebontották, helyén ma a Schmahl Henrik tervezte palota áll, amit legtöbben a csodás üvegkupolás passzázsáról ismernek, meg arról, hogy éveken át üresen, sötéten és pusztulva álldogált a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán. 

Érdemes tenni egy kis kitérőt és lesétálni a Szervita tér felé, mert a Petőfi Sándor utca 14-ről is nyílik egy átjáró, amit az oszlopok és a kis kupolákon átszűrődő fény tesz igazán különlegessé.

A sűrű gyaloglás közepette biztosan jólesik egy specialty kávé, még szerencse, hogy a Ferenciek terén betérhetünk a Madal Caféba, és a kávézó teraszán – pont a következő úti célunkkal szemben üldögélve – eszpresszót szürcsölve lazíthatunk egy kicsit. A Ferenciek Bazára egy L alakú átjáróház, eljuthatunk rajta a Kossuth Lajos utcára. Az épületet a ferences rendi szerzetesek építették a megrongált rendházuk helyére, az udvaron egykor kalaposok, szabók, cipészek és virágárusok szorgoskodtak. Árnyas udvarán ma már étterem és kegytárgyboltok találhatók. 

Ne aggódjunk, ha a Ferenciek Bazárán keresztülmenve a Kossuth Lajos utca forgalma számunkra túl sok, mert a Eurostars Hotelnél is van egy kisebb átjáró, így pillanatok alatt a Reáltanoda utca eklektikus épületei között találjuk magunkat. És nem is kell már sokat sétálnunk az utolsó helyszínig, hiszen az utca végén ott vár Budapest egyik leggyönyörűbb épülete – és a mi kedvenc átjáróházunk –, az Unger-ház. 

A Múzeum körutat a Magyar utcával összekötő palota Ybl Miklós legkorábbi pesti művei közül való, amelynél igazi stíluskavalkáddal van dolgunk: keveredik rajta a bizánci, a mór, a neogótika és a romantika. Múzeum körúti homlokzatán még sárkányokat is láthatunk, de sajnos csak omladozó állapotukban. A ház műemlékvédelem alatt áll, és bármennyire hangulatos a fakockákkal rakott udvaron levágni az utat, a szívünk szakad meg ezért a házért, mert évről évre rosszabb állapotban van. 

Reméljük, hogy a budapesti átjáróházak felfedezésével segítettünk kiszakadni egy picit az elmúlt időszak stresszes vagy épp monoton hangulatából, és élményekben gazdag időt töltöttetek velünk sétálva. Amint a helyzet engedi, a sétát élőben is megtartjuk, ahol még több infót és titkokat tudtok meg egy-egy házról.