A Normafa Delikát egy több éves projekt eredménye, aminek az i-jére éppen akkor került volna fel a pont, mikor a válság beütött. Így aztán két hónap késéssel, de végre megnyitott az egykori delikátüzlet helyén a családbarát bisztró remek kávékkal, borokkal, bőséges reggelikkel, szezonális ebédekkel és a verhetetlen Damniczki Balázs-féle fagyikkal.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Családbarát hely igényes retró beütéssel Buda kedvenc kirándulóhelyén – megnyitott a Normafa Delikát
Merker Dávid és Koniorczyk Bori neve nem ismeretlen azok számára, akik érdeklődnek Budapest rejtett titkai iránt – az életben is egy párt alkotó Bori és Dávid ugyanis a Hosszúlépés. Járunk? alapítói. A gondolat, hogy saját helyet nyissanak, már régóta érlelődött, a helyszín azonban csak nem akart meglenni. Pár éve – mikor a bontásra ítélt egykori Hotel Olimpiában tartottak bejárást – fedezték fel az Eötvös úti KFKI lakótelep mellett lévő lepukkant, évek óta zárva tartó kis üzletet. A folyamat végül sokkal hosszabbra sikeredett, mint gondolták, és mire készen lettek volna, éppen beütött a válság.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
A hosszas előkészületek nemcsak a szokásos helynyitási mizériának voltak köszönhetőek, hanem annak is, hogy Bori és Dávid lelkes urbanistaként minél többet szerettek volna megőrizni az eredeti épületből és a belsőből, ráadásul Bori arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy az enteriőr tükrözze a 60-as évek végén épült egykori delikát eredeti stílusát. Ez sikerült is: a metlachi padlózat instant nosztalgia, a pult és a dekor pedig szintén ezt a korszakot idézi. Ugyanakkor figyeltek arra, hogy a hely ne egy nosztalgiabarlang legyen, a letisztult, modern bútorok tökéletesen kiegészítik az egyesével összeválogatott eredeti tárgyakat.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Bori és Dávid azért mertek belevágni egy hely nyitásába vendéglátós tapasztalat nélkül, mert mint mondják, a kedvenc helyeik mögött ugyanúgy lelkes autodidakták állnak, mint amilyenek ők maguk is. Ráadásul olyan helyet akartak létrehozni, amilyet ők is keresnének, ha a Normafára jönnének kirándulni a kislányukkal. Bár a Normafa környékén van pár hely, ahol bekaphatunk pár falatot, Dávidék egy XXI. századibb helyet szerveztek. „Pár évet éltem Londonban, nekem hiányoznak azok a helyek, amik olyan jellemzőek az ottani parkokra: igényes kávé, finom szendvicsek, családbarát fogások” – mondja Bori.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Az egész hely koncepciójában végigvonul a motívum, hogy gyerekeknek és felnőtteknek is megfelő legyen – az egyelőre még nem látogatható belső térben meghitt kis gyereksarok van, de a felnőttek is elbújhatnak a hátsó traktus egy kuckósabb részében. A könyvekkel és gyerekbútorokkal tarkított gyereksarkot egyébként szakértő segítségével állították össze: saját kislányuk válogatta a polcra kerülő könyveket.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
A Normafa Delikátban egész nap várnak miket: a koránkelőket „nem keményvonalas” specialty kávéval és friss péksüteményekkel, valamint egy viszonylag széles reggeli étlappal, amiről egyébként egész nap rendelhetünk, nem csap senki a kezünkre, ha délután kettőkor kívánjuk meg az amerikai palacsintát.
A napindító meleg reggelik között találunk roppanós virslit mustárral és francia bagettel, amerikai palacsintát szederlekvárral vagy juharsziruppal, bundás kalácsot, omlettet vagy éppen zabkását. Az árak barátiak, a komolyabb reggelik 1490 Ft-ba kerülnek, az egyszerűbbek 890 Ft-ba.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Boriéknak rendkívül fontos, hogy a konyhán lehetőleg kistermelők alapanyagaival dolgozzanak, és hogy az ételek, ha nem is tájjellegűek, de lokálisak legyenek. „Nehezen tudom elképzelni a lazacot és az avókádót itt a Normafán, így aztán nem került fel az étlapra” – mondja Bori mosolyogva. A fentiek szellemében a környezettudatos csomagolásra is nagyon figyelnek, nem használnak műanyagot, az összes csomagolóanyag lebomló.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Napközben lesz pár házias főétel is, lecsó, rántott csirkecomb salátával, házi tészta, izgalmas saláták és laktató bowlok teszik ki a kínálat gerincét, este pedig a – szintén gondolsan válogatott – borszortiment kóstolgatása mellé könnyed kencéket kérhetünk - kacsamáj pástétomot, padlizsánkrémet, humuszt vagy sült paprikás juhsajtkrémet 1490 és 2190 Ft között. A szabályok természetesen nincsenek kőbe vésve, reggelire is ehetünk kacsamájpástétomot és vacsorára is választhatunk omlettet.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Az étkezéseket azonban érdemes desszerttel zárni, mert azt is nagyon komolyan veszik – a mentes életet élőknek a Nyersből hozzák a desszertet, a flódni stílusosan a Flódnistól érkezik. A Normafa Delikát nagyágyúja azonban a gesztenyepüré – a retró jegyében került az étlapra, de hiába a nosztalgikus akarat, csak utalás a h60-as évek kedvenc desszertjére – a krémes gesztenye, a finom meggyöntet és az igazi tejszínből készült hab együttesen biztosan verik a legkifogástalanabb darabokat is az adott korszakból.

Fotó: Hirling Bálint - We Love Budapest
Aki pedig csak egy fagyira állna meg, az is jól teszi, ha erre kanyarodik – Damniczki Balázs remek jeges desszertjei várnak minket a fagyipultban a klasszikustól egészen az újító ízekig széles választékban.
Ha pedig nincs kedvünk a frissen átadott Eötvös Parkkal szemben ücsörögni, inkább elbújnánk a lombok fák között, vagy kiülnénk a Nagyrétre, akkor piknikkosarat is kölcsönözhetünk – kapunk hozzá takarót, és kérhetünk bele fix kínálatot, vagy mi magunk is összeválogathatjuk a tartalmát a krémek, péksütik vagy desszertek közül.