gasztró

shopping

szerkesztés

Ahol a tízdekás szalámira tizenhét deka hús jut – megnyitott a Venison Gustore

Szerzők

  • Nemes Nóra

2020. 11. 04. 10:27

Prémiumszalámik vadhúsból, vízibivalyból és szürke marhából, illatos kolbászok, amelyeket a Michelin-csillagos éttermek kapkodnak el – megnyitott a Venison Gustore a Margit körúton.

A Margit körút 29. az egykori Trust Nyugdíjegyesület által 1936-ban építtetett, hatalmas belső kertet rejtő, márványborítású lépcsőházzal és tágas, napfényes lakásokkal büszkélkedő Bauhaus-ház a kor összes kihívásának tökéletesen megfelelt, egyfajta nagypolgári luxust képviselt. Bár mára egykori fénye az utcáról nézve kicsit megkopott, mégis az az ember érzése, hogy nagyon is illik hozzá a földszinti üzlethelyiségben pár hónapja nyitott, az olasz salumeriák világát idéző prémiumszalámi-bolt, a Venison Gustore. 

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Ivánácz Gábor vidéken töltötte a gyerekkorát, édesapja gazdálkodó volt, így aztán kora gyerekkorától kezdve tisztában volt azzal, hogy milyen különbségek vannak az ipari és a kistermelői élelmiszerek között. A világra azonban határozottan kíváncsi volt, így meglepő és nem mindennapi szakmát választott magának – éveken keresztül volt egy gazdag orosz család komornyikja. Repült velük a jetgépükön, kiszolgálta őket a luxusjachtjukon, bejárta velük a világot, és szorgalmasan szerezte be az újabb és újabb méregdrága élelmiszereket. Mint mondja, egy idő után rájött, miután végigkóstolta a fél világ prémium élelmiszereit, hogy füstöltáru-fronton nem nagyon tudják lenyomni a magyar kistermelői termékeket.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Egy idő után úgy döntött, hogy elindítja a saját vállalkozását – megmutatja, hogy a hazai füstölt áru, ha minőségi alapanyagból készül, akkor megállja a helyét a világ prémiumtermékei között. Az üzlet alapjait azonban nem bízta a véletlenre, nem a piacon lévő termékeket gyűjtötte össze, hanem saját márkát hozott létre. A cél az volt, hogy a lehető legtisztább húsból készítsen szalámit és kolbászt, így a vadhúsra alapozta a kínálatot, amely vízibivallyal és szürke marhával egészül ki. 

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A kínálat két fő részre osztható: sertésmentes és sertés szalonnával készült termékek, ezen belül találhatóak a kolbászok, a szalámik és a bresaolák. A sertésmentes füstölt termékek szarvasból, vízibivalyból vagy szürkemarhából készült szalámik, melyeket vízibivalyfaggyúval vagy szürkemarha faggyúval kevernek – 80% hús és 20% faggyú az alaprecept.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A sertés szalonnát is tartalmazó termékek fő alapanyaga a szürke marha, a vaddisznó, az őz vagy a szarvas vagy vizibivaly – itt a faggyú helyett prémium hasaaljaszalonna felel a zsírosságért, 70–30%-os hús–zsír arányban. A szalámikat általában 3 ízben készítik, van a hagyományos paprikás, a pikánsabb, csípősebb és a paprikamentes verzió. 

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A bresaola szarvas- és vaddisznó-hátsósonkából is készül. Csontos egészet is vehetünk, annak az ára azonban kicsit borsos, főleg fine-dining-étteremekbe szállítanak belőle, a Venison Gustora ugyanis jó ideje látja el prémiumtermékekkel a Four Seasonst, a Kempinskit, a Marriott Hoteleket, a Michelin-csillagos és csúcséttermeket is a gourmet-boltok mellett. Szerencsére pár héten belül kisebb, 20-30 dekás, szeletelt kiszerelésben is hazavihetjük őket. 

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Az üzletben egyébként van egy gyönyörű szeletelőgép, de ez csak a kóstolókra van – 5 dkg szalámit nem fogunk tudni megvenni, csak egész rudakat értékesítenek. Egy 416 grammos szalámi füstölés és érlelés után 250 grammos lesz, ami egyrészt nem nagykereskedelmi mennyiség, másrészt elég nehéz még egy olyan „felvágottat” találni, ahol 10 deka szalámira 167 gramm hús jutna. A szalámik és a kolbászok ára változó, a legolcsóbb darab 1900 Ft, a legdrágább pedig egy őzből készült, ez 3900 Ft – ha belegondolunk, egy átlagos boltban egy rúd téliszalámi kerül ennyibe. 

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A bolt július végén nyitott, de a webshop és az üzlet már 7 éve létezik, azóta szállít Európa különböző pontjaira. Gábor nagyon szeretné, ha itthon is jobban megismernék a termékeit, és nem csak egy-egy csemegeboltban lehetne hozzáférni. Ez különösen annak lehet fontos, aki szeretné pontosan megismerni a terméket, amit megvásárol – a Venison Gustoréban ugyanis nemcsak kóstoláskor állnak a rendelkezésünkre, akkor is nagyon széles körű tájékoztatást kapunk a termékekről, ha csak az utcáról sétálunk be. 

Hasonló tartalmak

Admin mode