Gitárszóló vagy markoló legyen a gyártelepeken? – A próbatermek helyzete Budapesten

Nemrég láttak napvilágot azoknak a Dürer Kert és a Keleti Blokk helyére tervezett iroda- és lakó-, valamint kereskedelmi funkcióval ellátott épületeknek a látványtervei, amelyek valamikor 2024 környékén készülnek majd el teljesen. Ez elsőre azzal jár, hogy a területet rendezik: azaz bontanak. A próbák kiszűrődő zajait a munkagépekéi vették át, de hová mehetnek innen a zenészek? Budapesten hol van – vagy merre épül – még a Közvágóhídhoz és a Blokkhoz hasonló komplexum?

Próbaterem-keresés során alapvetően három opció áll egy zenekar előtt: óradíjas, havidíjas és saját terem – utóbbiból viszonylag kevés van, hiszen ehhez saját ingatlan, ahhoz pedig sok tőke szükséges, tehát maradjunk az óra- és a havidíjas termeknél. Ezek közül néhányat, többnyire óradíjas termet, a belvárosban is találunk, hátránya a fix időkeret, és ha valaki napi vagy heti szinten szeretne próbálni, akkor anyagilag nem biztos, hogy megéri. Ennél sokkal gyakoribb, és a zenekarok számára is kedvezőbb, hogy havidíjas termet találnak, amin alapesetben csak pár bandának kell osztoznia, ellenben saját felszerelésen játszhatnak, akár éjszakába nyúlóan, időkorlát nélkül – ezt a jelenlegi helyzet épp felülírja, de a lényegen nem változtat.

Ilyen, havidíjas termeket adott ki a Dürer Stúdió, a Keleti Blokk és a Vágóhíd is, melyek lokáció, megközelíthetőség és felszereltség (ezen az elektromos hálózatot, a falvastagságot, a hangszigetelést és a mellékhelyiségek meglétét értjük) szempontjából, valamint a Blokk közösségépítő volta miatt kiemelkedő szereppel bírtak a budapesti underground, az altervonal alakításában.

„A Blokkba 2010-ben költöztünk a Hangmással, 2015-től viszont a Black Bartókkal volt az otthonunk. Itt írtuk a dalokat, itt stúdióztunk, itt készítettünk klipeket, zenekaros fotókat. Nagyjából 4-5 éve minden évben felröppent a hír, hogy a tulajdonosoknak más tervei vannak a komplexummal. Nem tudok olyan szintű és méretű közösségről és helyről, mint a Vágóhíd vagy a Keleti Blokk volt. Ezeknek a helyeknek abban rejlett az értéke, hogy – azon túlmenően, hogy lényegében a belvárosban voltak – egy közösség is kialakult az ott tevékenykedő emberekből. Tíz évvel ezelőtt is úgy gondoltam a Keleti Blokkra, mint egy unikális jelenségre, amit meg kell becsülni ameddig létezik, mert nem jellemző, hogy egy európai főváros belvárosában ekkora méretű, kapacitású próbaterem-komplexum legyen elérhető” – említette Pogár László, a Hangmás és a Black Bartók gitárosa.

Ha azt gondoltuk, hogy a Keleti Blokk és a Közvágóhíd volt az egyetlen próbaterem-komplexum a városban, akkor egy picit tévedünk. A belvárosi lokáció ideája persze mindenki előtt ott lebeg, de a realitás néha kijózanító. Ha egy kicsit elidőzünk a belvárosi próbatermek választékánál, akkor látjuk, hogy ezek többsége sötét pincében van, ahol rossz a szellőzés is. 

Ezért a termek jellemzően külvárosi ipar- és gyártelepeken jönnek létre, hiszen itt mehet a hangos próba. Ilyen területek az óbudai Harisnyagyár (TEREM, Voice-Beat próbatermek), a Csepel Művek, akár a Soroksári úti vagy épp a Jászberényi úti ipari ingatlanokban. Utóbbi kettő azért is izgalmas, mert mindkét helyen új próbaterem-komplexum épül, rengeteg teremmel, és ami hatalmas pozitívum: mindegyik klímával és mellékhelyiségekkel ellátott lesz.

Ezt azért is hangsúlyozzuk ennyire, mert azok a zenészek, akiket megkérdeztünk a budapesti termek helyzetéről, mind leszögezték – és a Hangfoglaló Program egy 2018-as kutatása alapján is ezt láthatjuk –, hogy a gyártelepek azon termeinek felszereltsége, amelyek nem tartoznak semmilyen komplexumhoz, jellemzően rossz, alapvető szolgáltatások (mosdó, szellőzés, fűtés) hiányoznak. Szóval éppen ezért is örömteli, hogy az egykor a vágóhídi próbaterem-birodalmat is üzemeltető Hajdú Ferenc (Jegenye) a Soroksári úton épp egy új komplexum (SoundGarden) építésén dolgozik, de említhetjük a Dürer Stúdiót is, akik a Jászberényi úton készítik a termek új helyét. Nyitásukra már nem is kell olyan sokat várni!

Hajdú Ferenc egyébként azt is megjegyezte, hogy az új komplexumnál az alapterv egy igényes kultúrház létrehozása volt. „A felső két szinten próbatermeket, az alsó szinten kiállítótér/koncertterem illetve szórakozóhely és vendéglátóipari egység lett volna. Sajnos, a szórakozóhelyek bezárása keresztülhúzta a számításainkat, így most minden szinten próbatermeket alakítunk ki.”

Nem egyértelmű, hogy mi tesz ideálissá egy próbatermet. Figyelni kell a lokációra, a termek méretére, a szellőzésre, a fényviszonyokra stb.

„Nagyon fontos a biztonság, ezért a termeinkben új az elektromos hálózat. Odafigyeltünk a termek hangszigetelésére, a kényelemre, a dizájnra, arra, hogy a bérlőink otthonosan érezzék magukat, szeressenek hozzánk járni. A szobák hangszigetelése megfelel a legmagasabb elvárásoknak. Mindemellett igyekeztünk, hogy javuljon a színvonal az előző helyünkhöz képest: több nagyobb, világosabb, jobban szellőztethető, légkondicionált termünk lesz” – mondja Jelinek Vilmos, a Dürer Stúdió ügyvezetője.

Persze van néhány kivétel is, ahol a belvárosi hangulatot, a könnyű megközelítést sem kell nélkülözni. Ilyen a Nyolcésfél inspirációs övezet a VIII. kerületben, ahol néhány exblokkos is új otthonra lelt. Itt egyelőre még fejlesztések zajlanak, de a tervek szerint stúdió, műhely, műterem, próbaterem és alkotótér is lesz majd ebben a művészeti komplexumban.

A külső szemlélő azt láthatja, hogy azokon a helyeken, ahol a termek voltak, pár éven belül lakópark vagy irodaház létesül, az üzemeltetőnek új telepet, a zenekaroknak pedig addig is új termeket kell keresniük. Hogy ez miért van így, arra viszonylag egyszerű a válasz: az ingatlanfejlesztés jövedelmezőbb, mint a kevésbé látványos, ugyanakkor a kultúrát nagyon is építő, akár több művészeti ágat is összehozó helyek fenntartása. Holott külföldi példák is mutatják, hogyan hasznosítható egy-egy ilyen elhagyott, sokszor a város peremkerületeiben lévő ipari terület, ha az ott alkotó művészek és a kultúrakedvelők összefognak.

Azok szerint, akiket megkérdeztünk a termek helyzetéről, nagy szükség van olyan helyekre, ahol nemcsak a terem adott, de az együtt zenélésre, a közösségek kialakulására is ösztönzőleg hatnak. Ebben a már fent említett SoundGarden és a Dürer Stúdió is segít, ahol ráadásul „luxuskörülmények” között próbálhatnak majd a zenészek. A luxus itt sokkal inkább a mosdót és az éjjel-nappali portaszolgálatot jelenti, mint, mondjuk, egy medencés lakóparkot.

A két fejlesztés valamennyire betömi majd azt az űrt, ami a Vágóhíd és a Blokk megszűnésével nagyobb lett, és reméljük, itt tényleg hosszú távra tervezhet bárki mindenféle jövőbeni, más funkciós fejlesztés helyett. De a kérdés még mindig ott van: elég ennyi hely, vagy többre van szükség? Egy amatőr zenekar számára megfizethető a bérlés, vagy be kell érnie a szélsőséges körülményekkel? Az általunk megkeresett próbaterem-komplexumok a megfizethetőségre, a megfelelő környezetre és a közösségépítésre figyelnek, de még mindig több zenekar van, mint próbaterem.

Ha láthatóan igény van rá, ha még mindig többen próbálnak elhagyott gyárak pincéjében vagy beázástól sem mentes helyeken, akkor olyan rossz lenne, ha a zeneiparhoz kötődőkön és a magánembereken túl kicsit fentebb is támogatnák a hasonló komplexumok létrejöttét? Érdemes újragondolni ezeknek a telepeknek a hasznosítását, és igazán örömteli, hogy – még ha kis léptékben is, de – találunk már példákat rá a városban.