Ezúttal egy csendes ünnepvárás lesz a Szent István téren, a vásár online térbe költözik,  de a három ünnepi szimbólumot megtaláljuk majd – a 12 méteres, feldíszített karácsonyfát, a Szent István Bazilika lépcsője előtt felállított betlehemi jászolt és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorút.

A koronavírus-járvány miatt idén rendhagyó lesz az ünnepi időszak, elmaradnak a karácsonyi vásárok is, így a tavaly Európa legszebb karácsonyi vásárának választott rendezvény is a Bazilikánál. De a szervezők úgy gondolják, hogy ebben az időszakban még fontosabb, hogy megéljük az ünnepet, ezért karácsonyfát állítanak a Szent István téren, és egészen az újévig tartó online aktivitás- és élménysorozattal készülnek. 

A remény adventje! mottóval indul 2020-ban az AdventBazilika, ami a koronavírus-járvány miatt ugyan hagyományos formájában elmarad, azonban számos aktivitásával az online térbe költözve változatlanul igyekszik betölteni legfontosabb misszióját, hogy átadja a karácsonyi ünnepkör üzeneteit és hangulatát. Az érvényben lévő szabályozásnak megfelelve, idén nem lesznek gasztro- és kézműves kiállítók, a csendes ünneplés jegyében a Szent István téren azonban három ünnepi szimbólum – a rendezvény 12 méteres, gyönyörűen feldíszített karácsonyfája, a Szent István Bazilika lépcsője előtt felállított betlehemi jászol és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorú – lesz kihelyezve. 

Nem marad el az adventi gyertyagyújtás, videóinterjú-sorozat készül, melyben hírességek mondják el az adventtel kapcsolatos emlékeiket, gondolataikat, az AdventBazilika 10 éves évfordulója apropóján pedig a rendezvény fotóarchívumának darabjaival idézik fel a rendezvény legszebb pillanatait és ugyanerre kérik azokat a látogatókat is, akik rendelkeznek a vásárban készített képpel. 

Indul AdventBazilika online kézműves kalendáriuma, amely minden nap bemutat egy-egy kézműves kiállítót. Az AdvenBazilika „A legszebben díszített ünnepi ablak” online versenyt is meghirdeti, hogy megtalálja az ország legdekoratívabb ünnepi ablakdíszítéseit.

WEB
Facebook

Címkék