Lezárásokkal tarkított világjárvány idején viszonylag ritka, hogy valaki új helyet nyisson – kivéve, ha a fő termék egyébként street foodnak is tökéletes. Az olaszok városnézős szendvicse, a töltött focaccia pedig hibátlan ebből a szempontból, úgyhogy megnéztük, hogy interpretálja négy hazai fiatal a Bródy Sándor utcában.
Olaszországban járva nyilván mindenki találkozott már a focacciával – a nevéből következtethetően valamikor a kemence hőfokának tesztelésére szolgáló kenyérféleség több verzióban létezik, attól függően, hogy az ország melyik részén járunk, vagy hogy honnan származik a hely tulajdonosa.
Míg Liguriában a nagy buborékos, vékony a jellemző, délen sokkal inkább a puha, vastag fajta terjedt el. Ezen belül is van olyan, amibe sütés előtt zöldségeket, olajbogyót nyomkodnak, van sima sós, rozmaringos, húsos és szendvicsnek megtöltött is.
A Scusi Focaccia ötletgazdái Firenzében, egy városnézés alatt szerettek bele a középvastag, ropogós, gazdagon töltött toszkán verzióba – és amikor budapesti helyben gondolkoztak, akkor mindjárt ez az olasz szendvics jutott eszükbe. Bertha Pál, Fáy István és Major András régóta ismerik egymást. Mindegyiküknek bőven van tapasztalata a vendéglátásban – Palinak a Tantiból és az Alabárdosból, Istvánnak a Callasból és a Getto Gulyásból, Andrásnak pedig baristaként, majd üzletvezetőként a Café Freiből –, ráadásul ők felelnek az aligai Aligha Kertért és a Vasmacska Bisztróért is. A csapat negyedik tagja, a belsőépítész Hoffmann Dorottya pedig a Scusi kivitelezéséért felelt az első perctől kezdve.
A Bródy Sándor utcai kis helyiség otthonos és kellemes, finoman letisztult, de nem indusztriális – a műszőrme széktakarókkal és a hangulatos, bájosan kopott Baumgardt pianínóval olyan, mint egy kényelmes, modern nappali.
Az október végén nyitott szendvicsező fő terméke nem meglepő módon a focaccia, mégpedig az előbb említett toszkán típusú. Ezenkívül van még antipastitál és saláta, valamint kávé és gondosan válogatott üdítőszortiment is. Sőt, egy-két focacciából még a helyben készült belevalót is megvehetjük a Spájzra keresztelt delipolcról. A deli ugyan még gyerekcipőben jár, de a későbbiekben szeretnék kiszélesíteni a kamrapolc kínálatát az általuk készített szószokkal, kenegetőkkel és fűszeres olajokkal – az adventi időszakban debütáló termékeket addig is érdemes kipróbálni.
A fiúk leszögezték, hogy bár az ötlet és maga a focaccia olasz, ők kifejezetten saját fejlesztésű focacciákat terveztek – vagyis az alapanyagok nyolcvan százaléka ugyan Olaszországból érkezik, de a töltelékek kombinációja már nem feltétlenül autentikus. Mint mondják, ők alapvetően a helyieknek és nem a turistáknak tervezték a boltot, azt szeretnék, ha az itt élők gasztronómiai palettája gazdagodna egy új színfolttal. És mivel egyikük sem rendelkezik olasz felmenőkkel, nem éltek, dolgoztak vagy tanultak ott huzamosabb ideig, nem is akarják eljátszani, hogy ők az autentikus focaccia készítésének fekete öves karatésai. Ami egyébként rendkívül szimpatikus hozzáállás abban a szcénában, ahol sokan úgy érzik, hogy egy-két hetes külföldi tanfolyam elvégzése után nagymesterré váltak.
Meg persze azt se felejtsük el, hogy a srácok különböző helyeken szedték össze a konyhai tudományukat, a Tanti, az Alabárdos és a Callas is elég jó iskola ahhoz, hogy ha nem is teljesen originál, de kifejezetten gourmet-szendvicseket kapjunk. Saját fejlesztés például a porchettás (1750 Ft), amelyben a sült malaccsászárszeletek mellé ndjuás szardellakrém kerül. Bár a kenhető calabriai kolbász és az apró hal is jól ismert az olasz konyhában, az ezekből készült krém porchettával feldobva kifejezetten Paliék ötlete volt. Unortodoxnak számít továbbá a vega változat (1650 Ft) is, ahol a kecskesajt mellé homoktövis-chutney és mogyoróvaj kerül, vagy a monarchiás konyhára rímelő füstölt marhanyelves focaccia (1900 Ft) tormával és retekkel – tipikusan nem azok a darabok, amiket egy olasz kisváros főterén kapnánk.
Aggodalomra azonban semmi ok, van pár hagyományosabb darab is pestóval és prosciuttóval (1790 Ft) vagy a mortadellás-szarvasgombás (1950 Ft), amit kapribogyóval fűszereznek. A fő hozzávalók mellett minden szendvicsbe jut bőségesen zöldség és saláta is – nem is akármilyen. A salátalevelek a balástyai Saliverzumból érkező termelői zöldek, olyan különlegességekkel, mint a japán mustárlevélként is ismert mizuna, ami a Scusi logójában is megtalálható. A focaccia maga nem helyben készül, a budafoki Brucker Pékséggel dolgoznak együtt, akik több vendéglátóhelynek is sütnek – a csapat a pékséggel együtt legalább 10 receptet kipróbált, mire megtalálták a tökéletes (kívül roppanós, belül puha) darabot. A kész focacciákat kettőbe vágják, de még a két fél szendvicsünk is kitesz egy átlaghamburgert – az egész szendvicsek 480 és 500 g közötti súlyban vannak.
A szintén rendelhető saláták ugyancsak nagyon tisztességesen vannak összepakolva – szép, laktató darabok pirított focacciával kísérve. Olasz inspirációjú hely lévén a kávé is fontos szerepet kap, az Impressóból érkező, sötét pörkölésű kolumbiai kávét egy San Remo kávégépen főzik le nekünk – és bár az olasz vonalat közelebb érzik magukhoz, kétféle világos pörkölésű, újhullámos kávé közül is választhatunk. Az italok közül különösen büszkék még a szombathelyi őstermelőtől érkező homoktövises és céklás almalevekre is.
Szomorú, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehet beülni a Scusiba, mert a kedves, otthonos belső az egyetemek környékén kifejezetten békés és csábító – de talán majd tavasszal. Öröm az ürömben, hogy egyelőre a Wolt, de napokon belül a Netpincér és a Bolt is házhoz hozza nekünk – és természetesen, ha arra járunk, egy rendelés erejéig mi is benézhetünk hozzájuk.
