gasztró

shopping

szerkesztés

Magyar divat, török mezzék, eklektikus eventek – újragondolt koncepcióval nyitott meg a The Garden Studio & Café

Szerzők

  • Szolga Gordana

2020. 11. 19. 10:51

A The Garden Studio 2012-ben még showroomként működött egy Városház utcai lakásban, majd abból lett egy üzlet, 2015-től egészen tavaszig pedig a Paulay Ede utca 18. szám alatt találhattuk meg a TOMCSANYI márka fő bázisát néhány más magyar márkával, elöl egy üzlethelyiséggel, hátul pedig a varrodával. Néhány hónap alatt azonban Tomcsányi Dóri és Merve Ilgım Deprem keze alatt kinőtte magát egy olyan sokoldalú hellyé, ahol a magyar divattervezők darabjainak vadászása mellett kávézhatunk, bruncholhatunk, koktélozhatunk vagy akár török mezzét is falatozhatunk a rakı mellé.

Tomcsányi Dóri és Merve egy közös barátjukon keresztül ismerkedtek meg, azóta jó barátnők. Dóri tudta Mervéről, hogy mindig is szeretett volna egy kávézót nyitni, ez volt az álma, Merve pedig hozzásegíthette Dórit az üzlet felpezsdítésében, így a közös ötletelésből megszületett a The Garden Studio & Café – egy Budapesten egyedülállónak számító koncepció, a „slow fashion, slow food” jegyében, ahol egyszerre vásárolhatunk, ehetünk-ihatunk és szórakozhatunk.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Az üzletből végleg kiköltözött a varroda, egy fél évre a stúdió is, és elkezdték kialakítani a konyhát, a bárt, az üzletrészt, illetve az éttermet. Dóri és Merve a saját kezükkel gyártott mindent, fizikailag is ők csinálták a kivitelezést, igyekeztek minél több tárgyat újrahasználni az előző berendezésből, hogy az enteriőrben is visszaköszönjön a fenntarthatóság. Az üzletben lévő virágos fal például Merve születésnapi csokrából alakult ki, de terveik szerint mindig a szezonnak megfelelő virágokkal díszítik. Bár nyár végén még voltak kérdőjelek, hogy megnyissanak-e, de úgy döntöttek, hogy mindenképp belevágnak. Azóta az élet lelassult, de talán nem is akkora baj, hiszen az alapkoncepciójuk még illeszkedik is hozzá.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

„Egy kertben nagyon különböző növények nőnek, és nagyon sok minden megfér egymás mellett, a tulipántól kezdve a meggyfán át a vadvirágokig vagy a térdig érő fűig; tehát hogy attól lesz egy kertnek jó hangulata, ha sokféle. Ha van egy szabad és vadregényes hangulata” – meséli nekünk Dóri. Így a Garden nevet meghagyták, amely ráadásul valóban nagyon jól lefordítható a termékpalettájukra, amellett, hogy az üzlet, a kávézó, az étterem és a DJ-s vagy zenés események egyesülnek egy helyen, jól szimbiózisban tudnak lenni egymással az itt megjelenő magyar márkák is.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A boltban a TOMCSANYI-kollekciók mellett megtalálhatók például a YöLANDA pólói és kerámiái, a SUSU Keramika termékei, a DAIGE pólói, a GRANDPA uniszex ruhái, Németh Franciska ékszerei, sőt még Dóri egyik frissen végzett tanítványának, Szarvas Valentinnak a pólói és kendői is. A színes repertoárt ők alakítják, arra törekszenek, hogy olyan márkákat árusítsanak, amelyek tetszenek nekik is, mivel jó érzés, hogy magyar tervezői darabokkal vehetik körbe magukat.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Merve a magyar divat mellé hozza magával a török vendégszeretet: az, hogy valaki mindig kedves, mosolyog, szívesen beszélget a vendégekkel, érdeklődő, Törökországban természetes jelenség. Merve ezt ráadásul őszintén csinálja, ami egy nagyon jó vibe itt” – hangsúlyozta Dóri. A sokszínűség és a multikulturális jelleg megmutatkozik az étlapon is. Merve számára az olasz konyha izgalmas, ezért a török séf mellett egy olasz is van, ráadásul vegán is, ugyanis fontos volt Mervének, hogy valaki értse a vegán filozófiát, mivel az ételek egy része vegán, a másik része pedig vegetáriánus.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A török kultúrában szép dolog, hogy az egész család beül valahová egy reggelire, ahol az ételt megosztják, és órákon át esznek, így Merve is ez alapján alakította ki az étlapot: az egyik vonal a brunch, a másik pedig a mezze lett. A családjától tanult főzni, így minden, ami a menün látható, onnan ered, és a séfekkel együtt kísérletezték ki a recepteket.

A reggelik közül a gouda sajtos Oriental Originalt (2100 Ft), illetve a humuszos Oriental Spinachot (2100 Ft) kóstoltuk meg. Különlegességük, hogy mindkettő alapja a simit, amely egy olyan jellegzetes, gyűrű alakú szezámmagos pékáru, amely Törökországban bármely sarkon kapható. Bár ott például elképzelhetetlen egy mogyorós, avokádóval töltött simit (Oriental Avocado, 2600 Ft), mivel a legtöbb helyen szimplán kenyérként árulják. Legbőségesebb, kétfős reggelitáljuk Turkish Breakfast (7000 Ft) néven fut, ami egy olívabogyó- és sajtválogatás simittel, shakshukával, édes és sós krémekkel, zöldségekkel és török kávéval, ami garantálja, hogy órákon át pihenjünk és átadjuk magunkat a brunch életérzésének. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A mezzék közül a sült paprikakrémes mártogatóst, a Muhammarát próbáltuk ki, amit melasszal és mogyoródarabokkal is megtoldottak. Sok étel attól lesz különleges, hogy nemcsak a török konyha dominál az ízekben, hanem európai, északi és déli vonalat is belecsempésztek, ezzel is utalva a hely nyitottságára.

Az itallapról kihagyhatatlan a rakı, ami egy ánizsos párlat, Törökországban a mezzét és a rakıt ugyanis nem igazán lehet szétválasztani, a mezze egy olyan dolog, amit a rakı mellé fogyasztanak. Autentikus török desszertet is kóstolhatunk náluk, a Pumpkin Dessertet (990 Ft), ami sütőtök tahinivel.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Ezenkívül vannak klasszikus koktéljaik, mint például a gin-tonik, de a legtöbb saját recept alapján készül, mint a Tomcsanyi fantázianévvel ellátott ital is, amely egy viccből alakult, és a Jägermeister és a Malibu furcsa, de annál izgalmasabb párosából áll. A jelenlegi helyzethez alkalmazkodva már a Wolton keresztül is lehet tőlük rendelni, a reggeliken kívül mindent. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Az alapelgondoláshoz tartozott az is, hogy a Garden egy olyan hely legyen, ahova szombaton elmész koktélozni, meghallgatni a DJ-ket vagy a jazzkoncertet, másnap pedig visszamész egy elnyújtott reggelire. Erre most sajnos nincs lehetőség, azonban a hétvégéket feldobhatjuk egy különleges koktéllal, mivel külön kis üveget is beszereztek hozzá, így most már azt is kiszállítják. 

Fotó: Garden Studio

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Szívesen várják a külföldieket is, hogy megismerjék a magyar divatot. Nem számít, hogy magyar vagy külföldi vendég látogat el hozzájuk, hiszen a hely eklektikus jellegéből adódóan és Merve szavai szerint „inkább mi vagyunk egy kicsit külföldi hely itt, Budapesten”.

Hasonló tartalmak

Admin mode