kultúra

szerkesztés

Mi lesz velünk, ha eljön az internet vége? – a Ludwig Múzeum új kiállításán lamentálhatunk a jövőnkön: The Dead Web - The end

Szerzők

  • Bartha Dorka

2020. 01. 24. 17:43

Ki tartott már digitális detoxot hétvégén? Milyen érzés volt csak pár napra megpróbálni elszakadni jobbára az okostelefontól, meg úgy általában az internettől? A Ludwig Múzeum kiállításán képzeletben 2023-ban járunk, egy olyan jövőben, ahol összeomlott az internet. Az okostelefonokból maximum fekete tükörfalat építhetünk, körbevesz minket a digitális sivatag és az elektromos hulladéktenger, miközben az emlékeink, kapcsolataink, adataink is elvesztek a nagy szétkapcsolásban.

Bár a Millennials – azaz az Y generáció – egy része és a náluk idősebb generáció még internet nélkül nőtt fel, ma már szinte elképzelhetetlen egy világ, ahol nem a mindennapjaink része. A virtuális térben őrizzük az emlékeinket, a kapcsolataink itt alakulnak és fonódnak egymásba, egyre többünknek kvázi ez adja a munkáját is.

Fotó: Ludwig Museum

A Ludwig Múzeum legújabb kiállításán egy olyan alternatív jövőben járunk, 2023-ban, ahol 25 éves korában összeomlott az internet – az ezt követő időszakot ismerhetjük meg, a gazdaság és a társadalom átalakulását, az átgázolást a gigantikus elektronikus hulladéktengeren, és a művészet kivirágzását a digitális sivatagban. A The Dead Web – The End kiállítás eredeti verzióját 2017-ben mutatták be az Eastern Bloc-ban (Montréal, Québec, Kanada), tavaly a Molior rendezésében volt látható a Mirage Festivalon (Lyon, Franciaország) és a Mapping Festivalon (Genf, Svájc).

Fotó: Ludwig Museum

Félig fikciók, félig a jelen valóságai keverednek az alkotásoknál, Julien Boily Memento Vastum című olaj táblaképe a klasszikus festészet kortalan toposzán csavar egyet – míg a 17. században a vanitas­ábrázolások – az emberiség hiábavalóságát és múlandóságát felidéző csendéletek – visszatérő eleme a tükör volt, itt egy üres képernyő ragyog ránk, hiszen manapság a digitális kütyüink játszanak hasonló szerepet.

Fotó: Dylan Perrenoud

A termekben több helyen is felbukkan Romain és Simon de Diesbach kopott, zsírfoltos, összetört iPhone képernyőkből épített fekete „tükre” – az okostelefon, ami ma pótolhatatlannak tűnik, pillanatok alatt válhat értéktelen műszaki tárggyá.

Fotó: Ludwig Museum

Kedvencünk az a terem volt, ahol Frédérique Laliberté Infinitisme.com alkotása és Roman Ondak Meghosszabbított álom című installációja néz egymással farkasszemet. Míg az előbbi hard drive-ok, külső adattárolók tucatjain tárolt képek, hangok, animált gifek, videók, szövegek stb. segítségével kreál autonóm kollázsgépként random virtuális kompozíciókat addig szemben pedig formalinnal teli, légmentesen lezárt tartályokban Baudelaire, Dosztojevszkij, Kafka, Brecht, Pessoa vagy Borges kötetek úsznak. Az egész zavarbaejtő installáció mintegy távoli visszhangja valaminek, ami bármely történelmi katasztrófa során bekövetkezhet: az információhoz, a világot felépítő tudáshoz való hozzáférés elakadásának.

Fotó: Dominique Sirois

De találkozunk olyan alkotással is, amely egészen plasztikus formában emlékezetet minket az elavulás problematikájára – szobrokká rendezett, rendszerezett, elromlott, meghibásodott és még működő monitorok villognak ránk (Dominique Sirois és Baron Lanteigne In Extremis).

Fotó: Olivier Miche

A kiállítás talán leglátványosabb eleme pedig a sötét szoba közepén forgó, a vásári mutatványosok illúzióit is megidéző tükrös doboz, aminek közepébe most mi ülhetünk be, hogy saját szilánkokra bontott arcunkkal nézzünk farkasszemet (Projet EVA: Az internet tárgya). Az installáció egy disztópikus jövőbe vetíti a látogatót, ahol a közösségi médiában már csak a mesterségesen animált szelfijeink nyomai maradtak mintegy tükörképként.

A kiállítás attól válik igazán izgalmassá, hogy egy ilyen, mindannyiunkat mélyen érintő kérdésfelvetést boncolgat több szempontból, és elgondolkoztat egy talán nem is olyan távoli jövő lehetőségeiről.

Hasonló tartalmak

Admin mode