A Lucky Cap specialty kávéival, növényi alapú ételekkel és pazarul bezöldített enteriőrrel nyílt meg múlt héten a Pesti Palánta a Dózsa György úton. Monstera-, fikusz-, filodendron- és begóniarajongók, itt a helyetek!
Enyhe déjà vu-érzéssel lépünk a Dózsa György út 50. szám alatti hangárba: ez az az egykori postai elosztópont, amely a Skie Energie síszimulátorán pár hete még a síelés alapjait sajátítottuk el a kánikulában. A tágas, jól hasznosítható csarnok más vállalkozók figyelmét is felkeltette: a Pesti Palánta a bejárattól jobbra bérel helyiséget, amit a két alapító saját kezével épített át és alakított ki kellemes kis dzsungellé jó kávéval és vegán harapnivalókkal.
Még mielőtt rátérnénk a növényekre és a gasztronómiai kínálatra, muszáj leszögeznünk: ritka az olyan hely, ahol dizájn terén minden apró részlet ennyire stimmel, beleértve a minőségi fabútorokat, mintás cementlapokat, a bádogbögrének álcázott kerámia kávéscsészéket és a rengeteg, kreatívan elrendezett zölddekorációt. Mintha egy élő instaposzt fotójába „léptünk” volna be, aminek nem kell már se szűrő, se retus, a valóság magáért beszél, a színek, kontrasztok igaziak. A fiúk mindezt ráadásul két kezükkel építették fel és alakították ki – igaz, korábban hobbiszinten azért komolyan foglalkoztak a barkácsolással, és nem volt ismeretlen számukra a glettelés, burkolás, betonozás és a különböző asztalosmunkák.
Vajda Viktor és Murguly Peti régi barátok, Viktor eredeti szakmáját nézve reklámfilmes, Peti pedig autószerelő. Ahogy sok mindenkinek az Y generációban, nekik is álmuk volt egy saját hely, kocsma, kávézó, bár, akármi, ami az önmegvalósításnak teret enged. Viktor hobbi-lakáskertészként komoly növényállománnyal bír otthon, illetve 4 éve vegán; mindkét személyes szálat beleszőtte a vállalkozásba.
A Pesti Palánta így lett egy vegán igényekre szabott kávézó, valamint kiskertészet, ahol számos, manapság divatos trópusi szobanövényt, fikuszt, begóniát, zöldikét, nyíllevelet, filodendront és monsterát be lehet szerezni reális áron. Helyben szaporítanak is direkt az erre a célra legyártott, felakasztható üvegecskékben, amiket kémcsövek mintájára faállványon is tárolhatunk – ezeket is meg lehet vásárolni. Beszédes, hogy pénteken nyitottak, az azóta eltelt hétvégén pedig 20-30 növénnyel meg is csappant az állomány, akkora volt rájuk a kereslet.
A fal mellett párásító pöfékel, biztosítva az optimális páratartalmat az állománynak, ami a szűrt fény mellett elengedhetetlen életfeltétele a trópusi „házikedvenceknek”. Viktor néhány növényét be is hozta dekorációnak, a belső, csarnok felé nyíló teraszon fent terpeszkedik egy hatalmas monstera, míg büszkesége, az Indonéziából hazahozott nyíllevél az ajtó mellett kapott helyet.
Bár egyiküknek sincs vendéglátós múltja, kávé terén az egyik legjobb hazai forrást választották, a szekszárdi Lucky Cap pörkölőt, mely a híres magyar kávétermesztő, Bányai László Costa Ricai-i földjeiről szerzi be a kávébabot. A vegán harapnivalókhoz is igyekeznek magyar forrásokból beszerezni a hozzávalókat, a csicseriomletthez a növényi sajt és a gabonakolbász (Vegan-Farm) is hazai kézműves termék. Kapható még falafel waffle humusszal és füstölt krémmel, úgynevezett palántaszendvics majonézes-kapros krémmel, smoothie tál granolával, fagyasztott gyümölcsökkel, amerikai palacsinta és rizskása granolával, különböző ízekben (az ételek 1490-1790 Ft közötti áron kaphatóak, a presszókávé 590 Ft-ba kerül).
Érdekes jelenség egyébként, ahogy a közhivatalokban és a nagymama ablakpárkányán évtizedeken át megtűrt, unalmas szobanövények rövid idő alatt trendi urbánus kiegészítővé váltak. A nemzetközi „szobanövény-mozgalom” köré sorra nőnek ki a szolgáltatók, de addig jó, amíg egy ilyen ügyből válik divat. Egy növényke gondozása, életben tartása sok mindenre megtanít, a Pesti Palánta pedig remek hely lesz az inspirációra, amellett, hogy kávézni, falatozni egy ilyen dzsungelszerű környezetben is élvezetesebb.