We Love Budapest:
Anélkül, hogy bármit előre elárulnánk a film jelentősebb fordulatairól, hogyan mutatnád be a Seveled című új, magyar filmben általad eljátszott fiatal nőt?
Tenki Réka: A Seveled központi alakja egy 42 éves férfi, aki képtelen leválni az édesanyjáról, akiről kiderül, hogy halálos beteg, mire a férfi felbérel egy fiatal, állapotos nőt, és azt hazudja az anyjának, hogy révbe ért, övé a gyerek. Számomra az a legfontosabb filmben, hogy a három főszereplő, akiket Mészáros Béla, Básti Juli és én alakítunk, mind fontos változáson mennek keresztül, amikor megismerjük őket, ám ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, valami külső behatásra lenne szükségük. Ami megadja nekik a lökést.
Az én karakterem a fiatal nő, aki pár hónapos terhes, és épp próbál berendezkedni erre az új, babás életre, hogy a születendő gyermekének biztonságos jövője legyen. De nehezen megy neki a sajátos stílusa miatt. Szabadszájú, öntörvényű, két lábbal a földön áll, és szerethető. Időnként olyan dolgokat mond ki, amiket lehet, hogy nem kéne, mert olyan hibáikkal szembesíti az embereket, amit mások nem mernek a szemükre vetni. Ám a filmben van olyan, amikor ez a tulajdonsága meg pont jól jön.
WLB: A nők szerepe a társadalomban, ez napjaink egyik aktuális és egyben divatos témája. A Seveledben egy – a film elején még – gyenge jellemű férfi és két erős nő a főszereplő. Esetleg rajtuk keresztül reflektál valamennyire a film a nők helyzetével kapcsolatos dilemmákra?
T. R.: Más dolgokra fókuszál a Seveled, ami alapvetően egy vígjáték. Nemrég láttam, és nagyon tetszett. Általában jót jelent egy film esetében, ha gyorsan elmegy, amikor olyan érzésed van utána, mintha alig telt volna közben az idő. Nagyon tetszett benne, hogy bár vicces, mégis nagyon érzékeny és érzelmes film. Folyton változik, hogy éppen ki a gyenge: hol az anya, hol a fia, hol meg én. Akkor érted meg, hogy miért olyan az a karakter, amilyen. Megható jelenetek is vannak a benne, amikre aztán mindig érkezik egy poén, ami visszatereli a filmet a vígjátékos mederbe.
A rendező, Orosz Dénes nagyjából a főszereplő életkorában jár, és érezni rajta is, hogy már más dolgok fontosak a számára, mint korábban: a család, a szülők, az emberi kapcsolatok, amiken folyamatosan dolgozni kell, de úgy, hogy az ember ne adja fel önmagát közben. Ebből a szempontból pedig teljesen mindegy, hogy az ember férfi vagy nő. Lehet, hogy a filmben a két nő alapból erősebb, mint a férfi karakter, de közben náluk is jönnek pillanatok, amikor elgyengülnek, és akkor kapnak valami olyasmit a férfitől kedvességgel és gyöngédséggel, amire nem számítottak, és ami erőt ad nekik. Mindenki eljut egy olyan pontra, amikor szüksége lesz a másikra, és ettől kovácsolódik össze aztán ez a három ember, majd változik meg pozitív irányba az életük. Ez pedig jó dolog. Kijössz a moziból, és tele leszel jó érzésekkel magad, a családod, a szüleid iránt.
WLB: Annak ellenére, hogy egy vígjátékról beszélünk, mintha egész sor gondolatot indítana el az emberben. Benned még mi merült fel a film kapcsán?
T. R.: Sok minden. Például azt, hogy mindenkinek vannak olykor elviselhetetlen vagy fárasztó tulajdonságai és szokásai, és hogy minden életkornak, ahogy az előnye, úgy a hátránya is megvan. Mindig van valami, amin lehet dühöngeni, stresszelni, idegeskedni. De ha az emberek tudnak beszélgetni egymással, és kimondják őszintén azt, amit gondolnak és amit szeretnének, akkor minden nehézség ellenére is könnyű együtt haladni előre. Azt sem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttünk és kik voltak a szüleink. Már csak azért sem, mert nem az a világ van már, mint régen, a szüleink idejében, amikor még több generáció élt egy fedél alatt, vagy szoros közelségben egymással.
Most a fiatalok elmennek tanulni a nagyvárosokba, ott párra találnak és teljesen külön életet kezdenek el élni a szüleiktől, akikkel onnantól már egyre kevesebbet találkoznak. Kitölti a napjaikat a karrier, a munka, a pénz meg a még több pénz, a lakás, a ház, a még nagyobb ház, a fogyasztás, és mindezt nem csak a reklámok, hanem az egész társadalom sulykolja a számukra. Közben egyre magányosabbnak érezzük magunkat, pedig lenne segítség, csak már elfeledkeztünk róla, és egyre nehezebben találjuk meg az utat visszafelé. Sok szempontból nehéz korban élünk.
WLB: Ki is lyukadtunk a drámánál, téged pedig elsősorban a drámai szerepeid alapján ismer a közönség. A Seveled viszont romantikus komédia. Felüdülés időnként egy-egy vígjátékban játszani a sok dráma után?
T. R.: Az nagyon jó érzés, amikor nevetnek az emberen. Tényleg felüdülés. Persze azért ebben az esetben is komoly munka folyik, mindent le kell előre próbálni, hogy ritmusban legyünk, mindent ki kell találni és rendesen meg kell írni, hogy ne csupa béna mondatot adjanak a szánkba. De szerintem Várady Zsuzsi és Orosz Dénes – ők írták a forgatókönyvet – nagyon jó munkát végeztek.
Fontos, hogy legyen az embernek humorérzéke, de az még fontosabb, hogy komolyan vegye a jeleneteket. Ha egy adott helyzet kívülről humorosnak is tűnik, de te halálosan komolyan veszed, akkor attól még viccesebb lesz az egész. Akkor lesz meg a pillanat igazsága, és úgy lesz igazán hatása. És ebből a szempontól meg édesmindegy, hogy a film vígjáték vagy dráma. A Seveled esetében az nagy segítség volt, hogy Julinak és Bélának is remek a humora, meg nagyon jó velük forgatni. Dénessel is dolgoztam már együtt, ismerem őt, félszavakból megértjük egymást. Nagyon jól összefogta a stábot, ráadásul neki is jó a humora, lehet ugratni, veszi a lapot, mindenre vevő. Nagyon jó élmény volt.
WLB: A Poligamy című első Orosz Dénes-filmben dolgoztál együtt a rendezővel, ami pont 10 évvel ezelőtt volt. A kereksége miatt ez akár még jelképes idő is lehet, ami alatt egész sok minden történt veled. Eszedbe jutott most? Egyáltalán mennyire vagy nosztalgikus vagy időről időre összegző alkat?
T. R.: Persze, eszembe jutott. Most visszanézve a filmet, feltűnt, hogy mennyire gyerek voltam még akkor. Kicsit olyan volt, mintha egy másik embert néznék. Annyi minden történt és változott azóta, meg annyiféle döntéshelyzetbe kerültem, ami átformált. Felmerült bennem, hogy vajon ismerem-e még azt a lányt, aki akkor voltam? Emlékszem még rá, hogy mik voltak akkor a fejében, miben hitt és mi foglalkoztatta? Annyira jó lehetett neki, hogy csak úgy volt, és még nem szembesült a felnőttkori nehézségekkel. De hát ő még csak a forgatáskor 22 éves volt akkor, én meg most 33 vagyok. Nem mennék vissza a mostani eszemmel az akkori életembe. Sokat változtam azóta. Minden változásra reagál az ember, valahogy alkalmazkodik az új helyzethez. Nem vagyok már egészen ugyanaz az ember, aki akkor voltam.
WLB: Debrecenben nőttél fel, a vidék egyik legnagyobb központjában. Milyen volt onnan Budapestre költözni? Mi az, amit azóta sem tudtál megszokni a fővárosban? És mi az, amit kaptál?
T. R.: Amit nem tudok a mai napig megszokni, az a forgalom. Budapest számomra óriási meg beláthatatlan, és állandóan GPS-szel kell közlekednem mindenhova, még akkor is, ha ismerős környéken járok. A távolság meg az állandó utazgatás fárasztó. Bárhova megyek, egy órát biztosan rá kell számolnom az útra. Azt se tudom hova tenni, hogy rengeteg ember él itt, de tudom, ilyen egy nagyváros. Közben meg Debrecenben tíz perc alatt mindenhova eljutok bicajjal, és ott akármelyik utcába fordulsz be, biztosan tudod, hogy kilyukadsz majd valami ismerős helyen. Budapesten ez nem így van.
Amit viszont kaptam Budapesttől, az a munkám, az életem meg a családom. Nem költöznék már el innen. Majdnem minden ideköt. Imádtam már az egyetemet is. Aztán ahogy lett saját családom, férjem és gyerekeim, onnantól kezdve ott van az otthonom, ahol ők is vannak. Meg ahol a hivatásom, nem beszélve a lehetőségekről, akár darabról vagy filmről van szó. Azt is nagyon szeretem Budapestben, hogy negyvenvalahány színház működik városszerte. Ez szerintem egyedülálló Európában. Előny és luxus is egyben. Nekem kifejezetten jól esik, ha esténként azon töpreng az ember, hogy vajon melyik színházba menjen el, mert négy előadás is van egyszerre, ami érdekli.
WLB: Állítólag a debreceni színházban nőttél fel szinte. Hogyan kerültél be oda a kulisszák mögé?
T. R.: Nagyon szerettem Debrecenben élni, felnőni, meghatározó a gyerekkorom sok szempontból. Táplálkozom belőle. A szüleimmel is nagyon jó a kapcsolatom a mai napig, szeretek hazamenni hozzájuk. A színházba meg úgy kerültem, hogy a családból többen is ott dolgoztak. Bent voltam olyan helyeken, hátul, a takarásban, ahova más nem tudott volna bejutni. Megismertem a kulisszatitkokat. Úgyhogy már gyerekként kialakult bennem a színház iránti szeretet, szenvedély, amit a mai napig érzek is magamban.
WLB: Akkor neked egyenes út vezetett a színpadra. Vagy volt, amikor hezitáltál kicsit?
T. R.: Nem volt ez mindig ennyire egyértelmű. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mit is akarok csinálni. Azt tudtam, hogy a színházban jól érzem magam, szeretem, biztonságos közeg. Amikor elmentem felvételizni a Színművészetire, még akkor sem tudtam biztosan, hogy ezt akarom tűzön-vízen át. Csak annyi volt bennem, hogy ezt a világot ismerem és érdekel is. Aztán felvettek, és menet közben megváltozott minden. Második otthonommá meg a szenvedélyemmé vált a színészet. Nem tudnék már úgy élni, hogy ne álljak színpadra vagy ne forgassak.
WLB: Melyik a jobb?
T. R.: Mindig az, amelyikből épp kevesebb van.
WLB: Most épp a második gyermekedet várod, így egy darabig a közönségnek nélkülözniük kell téged a színházból. Előreláthatóan mikor térsz vissza?
T. R.: Nem tudom pontosan. Van, aki előre tudja, hogy mennyit akar otthon lenni, én meg ezt már az első gyerekemnél sem tudtam. Egyszer csak elértem egy pontra, amikor azt éreztem, hogy most van itt a pillanat, testileg-lelkileg már ismét készen állok arra, hogy megint kiálljak az emberek elé. Most sincs időkorlát, hanem majd meglátom. Szerencsére ebben a színház is nagyon jó partner. Az igazgató, Mácsai Pál nagyon kedves és megértő. Persze megkérdezte tőlem, mikor kezdenék, de végül abban maradtunk, hogy majd meglátjuk.
WLB: A filmben egy várandós nőt alakítasz. A forgatás alatt esetleg már tudtad vagy érezted, hogy új élet sarjad benned? Egyáltalán mikor zajlott a forgatás?
T. R.: Ááá, akkor még nem. Még a fejemben sem volt. Másfél évvel ezelőtt, 2018 nyarán forgattuk a Seveledet. Ilyen sok idő nem szokott eltelni egyébként a forgatás és a moziba kerülés között, de mostanra olyan szerencsés helyzet alakult ki, hogy nagyon sok az új magyar film a mozikban, és senki nem akarja, hogy ezek üssék egymást. Meg eleve augusztus például teljesen kiesik, mert olyankor járnak a legkevesebben moziba. Rendesen logisztikázni kellett. Emiatt pedig akadt egy kis csúszás, de ez a filmnek szerencsére nem ártott. Végül december elején, az ünnepi időszakban kerül majd a mozikba.
WLB: Ebben az esetben pláne adja magát a záró kérdés, hogy te melyik csoportba tartozol: akik az Igazából szerelem című filmet nézik meg karácsonykor, vagy akik a Reszkessetek betörőket?
T. R.: Utóbbit biztos, hogy nem. Én az Igazából szerelem pártján állok. Vicces és ráadásul értelmes humorú film. Nálunk minden karácsonykor az megy.
