25 éves a Cirko-Gejzír, Budapest egyedülálló művészmozija

A Cirko-Gejzír története akkor kezdődött, amikor nem volt túl jó ötlet új mozit nyitni. A szocializmus idején még virágzott a mozikultúra, a 80-as években 80 filmszínház is működött Budapesten, de a paradicsomi állapotnak a rendszerváltás utáni hatalmas társadalmi mozgások véget vetettek. A bizonytalan egzisztenciális helyzetben a moziba járás nem élvezett prioritást, és szépen lassan a fenntartás is ellehetetlenült. Nem segített az ügyön az sem, hogy 1996-ban megjelentek az első plázák, velük pedig beköszöntött a multiplexes mozik korszaka.

1994-ben ennek ellenére megalakult a Cirko-Gejzír, és alapítói, Bíró László, Rózsavölgyi Adél és Balassa Péter bele sem gondoltak a kockázatokba. Együtt jártak az esztergomi Tanítóképző Főiskola Filmelméleti Specializációjára Lányi Andráshoz, és határozott elképzeléseik voltak, milyen mozit szeretnének: társadalmi, emberi jogi problémákat, kisebbségeket, hátrányos helyzetűeket akartak képviselni, párbeszédet kezdeményezni róluk, betöltve ezzel egy űrt a művészeti életben.

És ez így is lett. A Cirko foglalkozott elsőként az országban olyan negligált témákkal, mint a roma holokauszt, a HIV-prevenció, a migráció; a vetítések után beszélgetéseket tartottak, és oktatási programokat is vittek budapesti középiskolákba multikulturalizmus és drámapedgagógia témakörökben. Nem véletlen, hogy a törzsközönség elsősorban az underground értelmiség köreiből került ki az El Kazovszkij kutyáival kidekorált előterű moziban, amely a Lőrinc pap téren nyílt meg (három évvel később, 1997-ben költöztek a Jászai Mari térre). A helyiségben korábban az Egocentrum nevű szórakozóhely működött éjjel-nappali nyitvatartással, állandó balhékkal, amelyeknek köszönhetően viszonylag hamar be is zárt.

Egészen másfajta hangulatban telt akkortájt egy vetítés, mint ma. Ha a réges-régi vetítőgépben elszakadt a film, előfordult, hogy Péter meseolvasással szórakoztatta a nézőket, vagy kiugrott a boltba kárpótlásnak szánt Balaton szeletért. „Ma már ez nem működne, de akkor még bőven belefért minden ilyesmi. Mindenki nyugodtabb volt” – emlékezett vissza Balassa Péter, a három alapító közül egy egyetlen, aki megmaradt a mozi élén.

Mai szemmel szinte elképzelhetetlen módon „áramlott” az információ a potenciális nézőkhöz. A Pesti Műsor és a Hová? Menjünk moziba? plakátokon lehetett hirdetni a vetítéseket, illetve a legtöbb napilap szerdánként leközölte az összes budapesti mozi műsorát. A Cirko ide felkerülve, illetve pár interjút követően került be a köztudatba. A legelső film, amit levetítettek, Alekszandr Aszkoldov 1967-es, Komisszár című betiltott szovjet filmje volt; az első, amit forgalmaztak is, a Latcho Drom, Toni Gatliff romákról szóló zenés dokumentumfilmje.

A ma Budapesten működő művészmozik (például a Művész, a Puskin, a Toldi) mind léteztek a rendszerváltás előtt, csak más néven, a Cirko viszont az egyetlen rendszerváltás után létrejött művészmozi. Teljesen független, és működési modellje is egyedülálló: igen hamar ráálltak, hogy maguk vásárolták a vetítésre szánt filmeket. A filmek beszerzése akkortájt nem volt egyszerű: telefon, fax állt rendelkezésre, a tájékozódást pedig olyan európai filmvásárokon ejtették meg, amelyek közül több már meg is szűnt. A személyes kapcsolatokon, információkon sok minden múlik még ma is, hiszen a mai napig nem küldenek online filmet megnézésre, ki kellett menni legutóbb is Dániába, Párizsba. Más mozikkal ellentétben megtehetik, hogy saját ízlésük, értékrendjük alapján válogassanak; 99%-ban saját forgalmazású filmeket vetítenek. A filmforgalmazás leginkább 2011-től indult be, és ma már Sopronban, Pécsen és több budapesti művészmoziban is láthatunk Cirko-filmeket; így lehetséges, hogy bár teljesen független mozitól van szó, átfedést is észrevehetünk az artmozi-hálózat tagjaival.

A kortárs filmtörténet több ikonikus alakját is a Cirko tette ismertté a magyar nézők számára. Hozzájuk kötődik Lars von Trier korai filmjeinek behozatala (Európa, Járvány, A bűn lélektana), illetve később a Melankóliát is ők forgalmazták. A 2000-es években eluralkodó skandinávfilm-őrületen ők löktek egy nagyot: ezeknek fontos állomása volt Anders Thomas Jensen Ádám almái című sikere, vagy Susanne Bier majdnem összes filmje. A Cirko neve összefonódott a Törökfürdő és a Tudatlan tündérek című Özpetek-filmekkel, a Haneke-alkotásokkal, illetve Reisz Gábor filmjeit is ők forgalmazzák. Híresek voltak még a Tarr Béla-retrospektívek: az összes filmjét megnézhettük minden évben decemberben, egészen addig, amíg celluloidon lehetett vetíteni.Az átállás A klasszikus filmvetítés ugyanis 2013-ban véget ért, a 35 milliméteres celluloidszalagról való vetítést felváltották a digitális vetítőgépek és a DCP Digital Cinema Package technológia; úgy, hogy a mozinézők szinte észre se vettek semmit az egészből. A Cirko mondjuk filmfesztivállal „ünnepelte” meg, vagyis búcsúzott el a hagyományos vetítéstől.

Sok filmesztéta és filmrajongó ennek nem volt elragadtatva a változástól, mondván, oda a mozi tradíciójának „szentsége”. „Őszintén, én örülök neki, hogy átálltunk. Mindig bántott, ha nem volt éles a kép, de igazából egyik moziban se volt. Mikor kint voltam külföldön, láttam, hogy lehet élesen is vetíteni” – mesélte Balassa Péter.  Igaz, hogy a digitális gép sokkal drágább, de a gyártás olcsóbb – 100 kilós kópiák helyett winchesteren jön az anyag. Anyagilag viszont mégis eléggé megingatta a Cirkót a változás, de ennek régebbre nyúlik vissza az oka.

2010 előtt minden mozi igényelhetett állami támogatást egy normatív rendszeren keresztül, de ez a struktúra 2010-re összeomlott, és most eseti támogatások állnak rendelkezésre az NKA-tól. A digitális átállásban az önkormányzat támogatta a saját mozijait, de a függetlenek nem számíthattak segítségre. Az átállás ráadásul egyik pillanatról a másikra történt, egyszer csak nem lehetett már megkapni 35 mm-en a filmeket. Muszáj volt azonnal lépni, amit baráti kölcsönökkel oldottak meg. A finanszírozás mára stabilizálódott: a jegyárusítás a bevétel 85-90 %-át adja, de ez csak a fenntartásra elég, fejlesztésekre már nem.

Érdekes, de azt gondolnánk, az online filmletöltések, streamoldalak a mozik nézőszámait is hátrányosan érintik, de ez nincs így. „A mozi társas szórakozási forma. Az emberek szeretnek kimenni a lakásukból, elmenni egy közösségi térbe, színházba, moziba, főleg a városiak. Amíg ez a mozgás működik, a Cirko is biztosítva van” – fejtette ki Péter. Igaz, volt egy időszak, amikor minden mozi nézőszáma csökkenni kezdett, de ez olyan 4-5 évvel ezelőttig tartott, és nem lehetett eldönteni, hogy a digitális filmnézés vagy a pénzügyi válság miatt következett be a nézőpont. A mélypont idején könnyedebb, szórakoztatóbb alkotásokat is elkezdtek játszani.

Más módon is reflektáltak a netes korra, tavasszal ugyanis elindult a mozi online videotékája, amelyet egy hétig ingyen ki lehetett próbálni. Kevesen tudják, hogy mindössze két dollárért lehet filmet nézni a honlapjukon, és olyan, nehezen elérhető filmekről van szó, amelyek az online térben nehezen elérhetőek (főleg magyar felirattal). Ide felkerülnek azok a filmek is, amelyek a 25 éves évforduló alkalmából rendezett Ami kimaradt fesztiválon szerepeltek: olyan ritka alkotások ezek, amelyeket valamilyen oknál fogva a premierjük idején nem tudtak bemutatni a moziban.