Ha emlékszünk még a VAN-ra, akkor van fogalmunk arról az igazán egyedi stílusról, amit Reisz Gábor képvisel. A fiatal filmrendező ahelyett, hogy idealizált háttérnek használná Budapestet, vagy Magyarországot, olyan iróniával mutatja be az itteni mindennapokat, amiből sokan tanulhatnánk. Ez a fajta keserédes önkritika az, ami sokszor hiányzik a magyarból, aki folyton a balsorsra ken mindent. Azt is, hogy vesztett a kedvenc hazai fociklubja, de azt is, hogy a közértből hazafelé kiszakadt a cekker alja. A rendező (és forgatókönyvíró) önéletrajzi ihletésű mozija, a Rossz versek megint egy szakításra és az elmúló, vagy éppen még meg sem lévő szerelemre építkezik, de ennél sokkal többet mond.
A 30-as éveiben járó Merthner Tamás Párizsban él ösztöndíjas barátnőjével, Annával, ám egy szép napon a lány egy filmbe kívánkozó, giccses francia park padján kiadja az útját. A srácot villámcsapásként éri Anna döntése, ezért bánatában hazautazik Budapestre, és próbál minél kevesebbet beszélni az ügyről. Inkább a karrierjét építgetné és zenélne régi barátaival, de mindeközben a múltba néz, hogy vajon hol rontotta el, miért ilyen vesztes, hogy nagy szerelme is elhagyta.
Így ugrálunk az idősíkok között, és ismerjük meg Tamást kisfiúnak, tininek és felnőttnek. Láthatjuk, hogy egy érzékeny, alapvetően romantikus lelkületű kissrác volt mindig, aki egyrészt nagyon szeretett volna szerelmes lenni, másrészt valami maradandót alkotni. Szívesen lett volna például rocksztár, aztán a festés felé indult, majd jöttek azok a bizonyos rossz versek, Zitához. Mindeközben pedig a vízipóló edzések és a felismerés, hogy sosem lesz belőle élsportoló, csak egy középszerű játékos, akkor meg minek a vergődés. És végig, rendületlenül kereste a lányt, a nőt, akibe majd úgy igazán belezúghat, és lehet, még a versek is kicsinosodnának az elsöprő érzelmek miatt. A képzeletbeli Vivien, Zita, Mónika és még ki tudja kik után megérkezett Anna, akivel egy ideig minden mesés volt, de Párizsban, azon a padon minden véget ért. Tamás pedig múltbéli merengései és nosztalgiázásai közepette már abba is belelovalta magát, hogy csak képzelte a kapcsolata tökéletességét, az emlékek az idő előrehaladtával kiszíneződnek, virágba borulnak, a valós dolgok elhalványulnak, esetleg teljesen el is felejti majd őket.
A nosztalgiák nagyon élénkek, nagyon valósak, pláne egy Y generációs számára. Olyan nüansznyi dolgoktól lesz a legszerethetőbb a Rossz versek, mint a nyelvezet (Tamás szülei, vagy éppen a reklámügynökséges accountok párbeszédjei), a képi világ (többféle kameratípussal dolgoztak, még VHS kamerával is), a mesterien lefestett '80-as, '90-es évek és jelen. Olyan általános gegek miatt mosolygunk, nevetünk, mint Lenke néni, a szigorú számtech tanárnő karaktere, a suliban divatos Budmil hátizsákok megjelenése, a tini grunge zenekarok kellemetlenségei, vagy az üvegezés, üres kólás üveggel. Aztán Tamás testvére és az apja vacsoraasztalnál zajló politikai vitája, mikor a migráns-kérdés miatt a komplett meghívott család majdnem hazamegy... De aztán megérkezik a desszert, ami maradásra bírja őket, és béke száll az étkezőre.
A díszletek, képi stílusok, párbeszédek, zenék mellett a színészek is sokat tesznek hozzá a Rossz versekhez: a Tamás szüleit játszó Takács Katalin és Kovács Zsolt ismét zseniálisak (ahogy a VAN-ban is azok voltak), Nagy Katica (Anna) tipikus múzsa alkat, Monori Lili (Vali) is nagyon kedvelhető karakterek. Ahogy a Tamás fiatalkori énjeit játszó Prukner Mátyás, Prukner Barnabás és Seres Donát is jól hozzák az álmodozó srác karakterét. Végül pedig maga a rendező, Gábor, aki a castingok során nem találta meg "önmagát", és ezért neki jutott Tamás jelenkori szerepe. Többször olvastuk interjúk során, hogy annyira nem volt megbarátkozva ezzel, hogy hallja a hangját, látja magát a vásznon, de jó munkát végzett. Hiteles volt és szerethető, ahogy az egész történet az. Megtalálja-e a szentimentális budapesti srác az igaz szerelmet, mit tesz, ha lehet, hogy megvan, de elveszíti, és tud-e önazonos maradni? Büszke lenne-e felnőtt énjére a kiskori Tamás?
Vannak, akik többnyire azért járnak moziba, hogy teljes mértékben elszakadjanak a mindennapoktól. 3D-s szemüveget húznak, 120 percig izgulnak a szuperhősért úgy, hogy közben tudják, úgyis megmenti a bolygót az intergalaktikus infekciótól. Másokat pedig az szórakoztatja, hogy az esetlennek tűnő és nagyon kedvelhető főhős milyen béna verseket írt kiskorában a kukoricás kancsó árnyékában, és hogy füllentett az első szexuális élményéről üvegezés közben. És mindezek után milyen ember válik belőle. Utóbbi műfaj kedvelői biztosan élvezni fogják Reisz Gábor második játékfilmjét, mely a torinói filmfesztiválon már három díjat is nyert. Hecikuma!
A Rossz versek 2018 december 27-én kerül a mozikba.
