Budapest turisták által egyik leggyakrabban látogatott pontján lángosozót nyitni üzleti szempontból magától értetődő döntés, a minőséget tekintve viszont minimum kételyekre ad okot. A Gozsdu-udvar bejáratánál megnyílt Lángosh magyaros klasszikusaira viszont egyáltalán nem lehet panaszunk – végre a Király utcai poharazások után háborgó gyomrunkat is csitíthatjuk egy jó káposztás vagy fokhagymás lángossal!
Hiába tűnhet fővárosunk sokszor a különböző nemzetiségi konyhák olvasztótégelyének, ha közben pont a hazai gasztronómiát képviselő (és minőségi) helyeket kell nagyítóval keresni. Főleg street food terén hiányoljuk a magyaros ízeket, még akkor is, ha az utóbbi időkben érezhetőek a pozitív tendenciák, elég csak a Pöriző vagy a Paradicsom megnyitására gondolni.
![](https://welovebudapest.com/i/68/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
Lángososból sincs hiány, egy jó sajtos-tejfölösért bármikor felkereshetjük a Retró Lángost vagy a Lángos Bárót, a kevésbé rendhagyó változatai miatt pedig a Fritúba is szívesen járunk. Ennek ellenére kíváncsiak voltunk, hogy mit tud a Gozsdu-udvar Király utcai bejáratánál, az egykori Hot Dog Cold Beer helyén nyílt Lángosh – mint kiderült, az édes és a sós opciók sem hagynak kívánnivalót maguk után.
![](https://welovebudapest.com/i/5e/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/1d/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
Egy főleg turisták által látogatott környéken mindig nagyobb a valószínűsége, hogy lángos címén olajban fuldokló diszkoszt kapunk, ami semmire nem jó azon kívül, hogy felszívja az éjszaka elfogyasztott alkoholt.
![](https://welovebudapest.com/i/76/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
Így meglepődtünk, hogy az elsőként kipróbált magyaros (szalonnával, sajttal, tejföllel és lila hagymával) változat nem volt átharaphatatlanul vastag, nem tolakodott be az összhatásba a fáradt olaj íze, ráadásul a feltétekkel kapcsolatban sem volt az az érzésünk, hogy egy hipermarket alsó polcáról származnak. Helyette egy finom, laktató és ideálisan könnyed lángost kaptunk, aminek szerencsére a feltétein sem spóroltak.
![](https://welovebudapest.com/i/5e/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/fd/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
Az olyan „sima” verziók mellett, mint a káposztás vagy sajtos-tejfölös, kérhetünk például mexikói változatot is, amin chilis bab, sajt, tejföl és jalapeño van, az édesszájúaknak pedig jó alternatíva lehet a túrókrémes változat, amely kandírozott gyümölcsökkel érkezik, esetleg a sima lekváros.
![](https://welovebudapest.com/i/ae/langosh_hirling-balint_20180227_2.exact1980w.jpg)
Illetve náluk is kapni töltött lángost, melyek közül nekünk a juhtúrós volt a kedvencünk (kaporral, fokhagymával és lila hagymával), de a carbonarásért (szalonnával, sajttal és tejföllel) is vissza fogunk térni.
![](https://welovebudapest.com/i/cf/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/63/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
Egy szimpla lángos egyébként 500 forint, a különböző feltétekkel megdobott változatok 600 és 800 forint között mozognak, míg a töltött verziókért egy ezrest kérnek. De ha valaki kevesellné a kapott porciókat, természetesen kérhet még extra adag pirított szalonnát vagy füstölt kolbászt.
![](https://welovebudapest.com/i/f7/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
![](https://welovebudapest.com/i/d7/langosh_hirling-balint_20180227.exact1980w.jpg)
Külön öröm, hogy – valószínűleg a lokáció miatt – mindennap egészen háromig, sőt, hétvégén hatig (!) betérhetünk hozzájuk lángosozni, ráadásul a söröknél is adnak a minőségre: a FIRST Craft Beer négy főzete közül választhatunk.