Vajon mi vesz rá bármely közülünk való embert, hogy évről-évre lefussa az Athén-Spárta 246 km-es több ezer méter szintkülönbséggel tarkított távot 36 órás szintidőn belül? Simonyi Balázs futó-rendező szűk 1,5 órás kreatív dokumentumfilmje, az Ultra nem kínálja tálcán a választ, hiszen az olyan hosszú és lehetetlennek tűnő kihívások teljesítésekor, mint a Sparthatlon vagy életünk “ultrái”, magunknak kell kiizzadni saját kérdéseinket és válaszainkat. Bár ahogy a direktor filmbéli szavaiból kiderül sokszor a “Mire jó ez az egész?”-re csak a “Mit tudom én?”-t tudjuk reagálni, mégis a megpróbáltatás pszichedelikus egyéni drámaterápiája többé és jobbá tesz minket. Vagy ahogy Simonyi fogalmazott az április 4-i bemutatón az Uránia Moziban, utalva a dátumra: a futás felszabadít!
Az HBO Europe és a külföldre költözött fiatalok életét bemutató Menjek/Maradjak sorozatot is jegyző SpeakEasyProject gondozásában készült filmben öt rendszeresen induló ultramaratonistával futjuk végig frissítőpontról frissítőpontra a világ egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű versenyét. A résztávokat szintidőn belül teljesíteni kell, ha nem: vége a versenyüknek. A tortúra alatt kitekintünk életükre is, így egyszerre ismerjük meg magánéletüket és a versenyen zajló drámájukat, belső világukat, motivációikat és természetesen az aszfalttal, a kilométerekkel, a nappali hőséggel, az éjszakai hideggel-esővel, és a legtöbb indulót megállásra késztető 1200 méter magasan tornyosuló Parthenio-heggyel vívott testi-lelki tusájukat. A föld talán legdurvább önismereti tréningjébe kapunk betekintést.
A távot a forgatás alkalmával negyedszer teljesítő Simonyi Balázs nyers őszinteséggel és profán humorral mesélve, közvetítve, szerepelve szenvedi végig a távot. Van, hogy a kínlódás tudatszűkítő (vagy épp -tágító) hatása alatt a semmi közepén 40 fokban Görögországban jéghideg görögdinnyéről és bevetett ágyról álmodozik, egy másik pillanatban pedig már annak örül, hogy a hányásból hasmenés lett és így legalább felszívódnak a tápanyagok. Látjuk őt reménytelenül sírni és nevetve-együttérezve “leülni” egy falusi aggastyán mellé. Olykor a leggyengébb, legsötétebb énje bukkan a felszínre, máskor igazi barátként és bajtársként próbál segíteni a krízisben lévőkön. Ő áll a sztori origójában és fogja össze a futósorsokat.
A francia futócsalád három tagja sem először veselkedik neki az ultrának. A mindig elégedett 50-es éveiben járó családfő Gilles, aki 20 éve fut és sosem adott föl még versenyt. Legkisebb fia, a veleszületett mentális hátránnyal is küzdő Angel, aki szellemi nehézségeit futással kompenzálja: csak így tud tanulni, ezért édesanyja, Francoise bemagolva az iskolai tananyagot, loholva öntötte fia fejébe a tudást. A Sparthatlonon önfeláldozó anyukaként, de őszinte, kemény edzőként is követi a családot. A 49 éves német Annett révén egy versenyző anyával is együtt szaladunk. A 2012-ben negyedik helyezést elért fizioterapeuta 24 éves korában leukémiában elhunyt fia iránti gyászát szeretné letenni Spártában. És végül, de nem utolsó sorban a kakukktojás: Szabó Béla. Az egykori láncdohányos, futásfüggő, szerény családos vidéki pénzügyi kontroller, aki úgy aposztrofálja magát, mint egy igazi kisember, akiből 15 oldalnyi van a telefonkönyvben: „Soha nem volt tehetségem. Nekem szorgalmam volt.” Béla ötször próbálkozott sikertelenül az ultramaratonnal és a szabályok szerint ezért nem nevezhet. Elhatározza, nem hivatalosan, versenyen kívül győzi le a negyedezer kilométert felesége, Judit autós kíséretében. Nemcsak a soron kívül küzdő Béla próbatétele ez, de házasságuké is.
Vajon mindenkinek sikerül testileg-lelkileg célba érnie? Mi is megkapjuk a virtuális esélyt, ha megnézzük Simonyi Balázs Ultráját április 8-án az HBO GO online platformon vagy április 16-án az HBO tévécsatornán. A hazai mozipremier egyelőre még nem ismert, viszont a film többek között szerepelni fog az Oscar-nomináló krakkói filmfesztiválon, a svájci A-kategóriás Visions du Réelen és a Müncheni DOK.festen. Mi mindenesetre szellemi és lelki izomlázzal álltunk fel a moziszékből, de felszabadulva. Azt mindenképp megtudtuk a hosszútávfutásról, hogy tervszerű, egyszerű és elvezet önmagadhoz. Pontosan azt kapod vissza, amit beleteszel.
