éjszakai élet

szerkesztés

Ítélt a Legfelsőbb Beeróság: csak a hazai kézműves sörök!

Szerzők

2016. 10. 05. 14:53

Mostanság a kézműves szó a dobogó környékén tanyázhat a legnépszerűbb magyar szavak toplistáján, bár a Dohány utcában székelő Legfelsőbb Beeróságon nemrég kiderült, hogy ennek ellenére még sokan rácsodálkoznak a nem nagyüzemi főzésű sörfajtákra vagy ízekre. A hely egyik ismérve, hogy kizárólag hazai söröket forgalmaz, hatalmas választékban és hozzáértő kiszolgálással.

A sörös törvényszék (kaptak már hivatalos levelet is a Facebookon a legfelsőbb bíróságnak címezve...) 2015 áprilisa óta működik családi vállalkozásban édesapa és két fia irányításával. Horváth Bence üzletvezető régóta készült erre pályára, példának okáért szakdolgozatát is a kézművessörökből, pontosabban piaci, gazdasági helyzetükről írta. "Szeretnénk, hogy a magyarországi sörkultúra elérné a bor- vagy a pálinka kultúra szintjét, például a vendég ne nézzen értetlenül, ha az itallapon meglátja mondjuk a Távoli Galaxist" – mondja Bence, akitől azt is megtudtuk, hogy a Beeróságon szándékosan csak magyar kézműves söröket tartanak. Jelenleg mintegy 25 főzdével állnak kapcsolatban, 137 fajta üveges sörük van, a csapolás pedig 10 sörcsapról történik.

Ítélt a Legfelsőbb Beeróság: csak a hazai kézműves sörök!

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

A kézműves forradalom évek óta a szemünk előtt zajlik, ám kissé meglepő módon a 2015-ös év magyarországi sörfogyasztásának mindössze 4%-át tették ki a kisüzemi főzdék sörei. Lehetőség és fejlődés bőven van még tehát ebben az iparágban, bár a nagyüzemi versenytársait aligha éri utol valaha is.

Ítélt a Legfelsőbb Beeróság: csak a hazai kézműves sörök!

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Ami a Legfelsőbb Beeróságot kiemeli a többi hasonló hely közül, az mindenképp a választéka. Valamennyi termékről külön leírás és kedvcsináló található a sörlapon, fajták, ízek vagy alkoholtartalmuk szerint "szétszedve." A kalandvágyból betérő vagy tanácstalan vendégek egyik kedvelt foglalatossága a minikiadvány böngészgetése, amelyből tényleg mindent megtudhatnak a kóstolás előtt álló sörről.

Ítélt a Legfelsőbb Beeróság: csak a hazai kézműves sörök!

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Nekünk bejött a Kapucinus főzde barna meggyes söre, mely a "Nem vagyok én apáca" fantázianévre hallgat – kíváncsiak vagyunk rá, hogy vajon ZalatnayCini is hasonló véleménnyel lenne-e róla. Szintén kellemes a kicsit erősebb, jó kis őszi sörként ható fekete búza, illetve mindenki kedvence, a manapság egyre népszerűbb IPA-k egyike. Azért szeretik, mert nagyon komlós, elsőre gyümölcsösnek érződik, de mégsem az, a vége felé pedig kesernyés és mintha megmarná a nyelvet, egyszóval igen összetett ízvilágú, furcsa sörről van szó.

Ítélt a Legfelsőbb Beeróság: csak a hazai kézműves sörök!

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Ha már őszi hónapokat élünk, kíváncsiak voltuk, milyen sört ajánlanak mondjuk egy borongós, esős, októberi hangulatú estére. Horváth Bence szerint ilyenkor remekül csúszik egy erősebb, például egy vörös vagy barna. Lehet amúgy bőven választani a folyamatosan változó kínálatú sörcsapról, ahol mindig van egy lager, egy ízesített, egy stout (fekete, kávés jellegű), a többi pedig IPA-tól APA-ig terjed.

Ítélt a Legfelsőbb Beeróság: csak a hazai kézműves sörök!

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

A bátrabbak bepróbálhatják a 10-12% körüli alkoholtartalommal bíró söröket is, de ahogy az egyik ilyen durvább verzió neve is mutatja (Game Over), velük igen óvatosan kell bánni, mert könnyen idő előtt véget érhet az este. Árait tekintve kicsivel olcsóbbnak mondanánk a Legfelsőbb Beeróságot, mintha valamelyik sörfesztiválon vásárolnánk fel a kézműves készletet – már 550 forinttól választhatunk a "Chef ajánlatából".

Hasonló tartalmak

Admin mode