Megvan az a tipikus amerikai filmes jelenet, amikor két ember egy kockás padlós dinerben találkozik, ahol gofrit, juharszirupos palacsintát esznek, és a (jó esetben görkoris) pincérnő kérdés nélkül újratölti a kávét? Nos, valami ilyesmit próbál csinálni a WOW névre keresztelt egység, ami a Nagymező utcában nyílt nemrég. Annak ellenére, hogy a hely már csak életkora, kulturális háttere és földrajzi helyzete miatt sem tud versenyezni tengerentúli társaival, igen kellemes hely egy baráti öszejövetelre, ha az ember éppen nem sörözni szeretne.

Az amerikai típusú “diner”, ahogy ma ismerjük, a II. világháború után jelent meg, a hosszú gazdasági válságból való kilábalás szimbólumaként: az '50-es évek elejére a hadiipar jótékony hatásainak köszönhetően már a legtöbb család megtehette, hogy elmenjen valahova reggelizni, ebédelni.

A tengerentúlon ritkán változtatnak azon, ami már régóta jól működik, ezért ez a tipikus jelenség azóta is létezik, és szakadatlanul hódít. Mivel sokan régóta irigylik azt az életérzést, amikor egy ilyen helyen a pincérnő kérdezés nélkül feltölti bögrénket kávéval, ezért egy házaspár úgy döntött, hogy megpróbálja elhozni ezt Budapestre is. Ezen kívül csak a III. kerületi Dallas nevű étterem és a hűvösvölgyi Sunny Diner foglalkozott komolyabban ezzel a hangulattal, de az mégis egy kicsit más koncepció.

A WOW American Retro Diner névre hallgató hely egy kis galériás helyiség, amely egy pultból, sok-sok asztalból és megszámlálhatatlan, Amerikából beszerzett tárgyból áll: a dizájnelemek között találunk zenegépet, pepita kockás padlót, falfestményt, a rendelést pedig mosolygós pin-up lányok hozzák ki, ami egy nagy pluszpontot ad az egészhez.

Étel fronton a tipikus kalóriadús, amerikaireggelik jellemzőek, az ízkombinációkra pedig egy átlag magyar először biztosan furcsán nézne, másodszorra viszont már valószínűleg kérne még.

Mi egy Cadillac Eldorado turmixot (klasszikus epershake koktélcseresznyével és funfetti cukorkával, Hershey-eperöntettel), egy Natalie Wood gofrit (óriás amerikai gofri francia vaníliakrémmel, karamellizált fahéjas almával, juharsziruppal, dióval - 1390 Ft), egy Elvis Presley bagelt (pirított bagel, bacon, tükörtojás, cheddar sajt, lilahagyma, teavaj - 690 Ft), és egy Melrose Place palacsintát (3 szeletes amerikaipalacsinta-torta: epres sajttortakrémmel, fehércsoki-chipsszel, eperöntettel és friss eperrel - 1490 Ft) kóstoltunk, és megállapítottuk, hogy a tészták könnyedek, nem érződik rajtuk a rengeteg cukor, és nagyon könnyen fogyaszthatóak a masszív adagok ellenére.

A berendezési tárgyakhoz hasonlóan a konyhai eszközök is Amerikából érkeztek, amikhez “tökéletes” tésztareceptek is érkeztek. A bejáratott technológiának köszönhetően a vendégek mindig ugyanazt a minőséget kapják.

A jövőbeli tervek között szerepel a hamburger bevezetése (közkívánatra), amellyel a különböző ételallergiával küzdőket és az alternatív igényűeket is ki tudják majd szolgálni.

WOW American Retro DinerCím: 1065 Budapest, Nagymező utca 37-39
Facebook