Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

éjszakai élet

szerkesztés

Mi lesz itt a Lánchíd lábánál?

Szerzők

  • Tucsni László

2014. 04. 17. 2:00

A nyár közeledtével már most elkezdtünk nézelődni lehetséges szabadtéri helyek után, és kiderült, hogy a város egyik legmenőbb pontján készülődik valami: a Lánchídnál fognak hekket és kenyérlángost sütni, laza fröccsöket, koktélokat locsolni a vendégek szájába, miközben olyan panoráma ég rá mindenki retinájára, amitől még a legdurvább wallpaper.jpg is sírna az irigységtől.

Azt már megszoktuk, hogy amint beköszön a jó idő, pont úgy kezdenek szaporodni a kiülős helyekBudapesten, mint a random vértócsák a Trónok Harcában. A raqpart ugyanezt a hullámot akarja meglovagolni karnyújtásnyira a Dunától.

A srácok egy emeletes vasszerkezetet képzeltek el, ahol ugyanolyan fontos szerepet kap a tánctér, mint a leülős szekció, ezért a fröccsel a kézben beszélgetők is hasonlóan jól érzik magukat, miközben mások a táncparkettel ismerkednek. A frekventált helyszín miatt amúgy sem lehet egy beton monstrumot a világ 10. legtöbbet fotózottvárosának látképébe felhúzni, de jelen helyzetben erről amúgy sincs szó, már szépen lassan körvonalazódik, hogyan is fog kinézni a hely.

Az már biztos, hogy a pultokat a máskor csótányinváziót múzeumokra zúdító Kiss Miklós tervei alapján telenyomják olyan ikonokkal, amelyek egyszerre jellemzik a környezetet és a hely kínálatát is.

A 120 négyzetméteres tánctéren is lesznek asztalok, de a komolyabb fellépők estéjén értelemszerűen száműzik őket a placc szélére. Ez az épületnek csak Teréz anyai jóindulattal nevezhető szerkezet minket leginkább egy nagy fesztivál valamelyik random színpadára emlékeztet. Szóval nem gondolták túl dolgot, de amikor a hely mögé 0-24-ben a legdurvább tapétát lógatták ki, akkor nem is kell elterelni a figyelmet az ilyen járulékos elemekről, mint a Budavári Palota, vagy a Gellért-hegy.

A május 1-i nyitást kőbe vésték, így a munka ünnepén már majálisozás közben is koccinthatunk egy laza koktéllal. Mert italfronton a trafiqos pultos arcok hozzák az eddig megszokott formájukat, és különböző nyári ízeket kevernek ki előttünk: így kerülnek az itallapra smoothie-s koktélok vagy mentás shotok, de természetesen a különböző arányú fröccsök vagy sörök sem kerülnek feketelistára.

Kajafronton a hekk and chips kifejezetten eredeti ötletnek tűnik, az olyan turistavonzó kötelező köröket, mint a gulyásleves pedig megpróbálják majd egy két meglepő ötlettel feldobni. Több belvárosi gasztroguru (pl. ) által megálmodott kenyérlángost például egy fokkal könnyebb tésztából készítik, aminek inkább lesz köze a foccacciához, mint az ujjnyi vastag magyaros verzióhoz, és olyan feltétekkel dobják meg, mint a lecsós-kecskesajtos, vagy a bélszíncsíkos-ruccolás verzió.

A programokért felelős Dévényi Dani az első heti próbaüzem után a május 8-i hétvégére egy nagyobb nyitóbanzájt tervez, aminek a legnagyobb durranását kicsit később jelentik be. Egész nyárra nézve 4-5 közismert előadót akarnak meghívni, egyébként pedig a fellépő DJ-szetteketakusztikus fellépőkkel fogják megtámogatni.

A raqpart egészen október 1-ig nyitva tart, és az öt hónap alatt a teljes közeget szeretnék füvesítéssel, területrendezéssel megújítani, amit végképp nagyon kíváncsian várunk.

Hasonló tartalmak

Admin mode