Néhány évvel ezelőtt nem csak szimplán nem volt mit enniük a vegánoknak Budapesten, de pluszban még mindenki rovarszerű földönkívüliként is tekintett rájuk. Mostanában viszont úgy tűnik, a város nem csak felfedezte ezt a fajta táplálkozást, de eléggé meg is kedvelte, hiszen hétről hétre nyílik egy újabb hely, aminek mi nagyon örülünk. Legutóbb az áprilisban nyitott Kozmoszban jártunk, ahol többek között elfogyaszthattuk életünk legjobb vegán sajtburgerét. Igen, azt.

A Kozmoszétterem április 25-én nyitott a Hunyaditéren. A történet egyébként érdekes, mert az első olyan példát hallottuk, hogy egy vegán gyerek átkonvertálta addig húsevő édesanyját, aki annyira belejött a vegánkodásba, hogy 30 éves háziasszonyi tapasztalattal felvértezve úgy döntött, éttermet nyit. Remekül tette.

A kicsit sötét pincehelyiség első ránézésre nem kecsegtet a legnagyobb reményekkel, de ha az ember beleszagol a levegőbe, akkor egyből megváltozik ez az előítélet, a pozitív benyomás pedig az étlap megtekintésével csak eszkalálódik.

A választék összesen 10 ételből áll, ami egyrészt azért jó, mert nem kell tanácstalanul, fejvakargatva lapozgatni, másrészt pedig azért, mert olyan egyszerű, mindenki által kedvelt ételek vannak rajta, mint a hamburger(1000Ft), a sajtburger(1100 Ft), a lasagne(1200 Ft), a gyros tál(1200 Ft), a zöldségestortilla(1200 Ft), a babgulyás(690Ft), a csokisrakott palacsinta(450 Ft) és a szejtánpörkölt(1100 Ft). Ez a menü valószínűleg minden vegán számára lelkesedésre ad okot, mert nem könnyű dolog növényevőként például hamburgerhez jutni.

Természetesen ezt mi ki is próbáltuk, mellé pedig megkóstoltuk a gyros tálat, a lasagne-t és a rakottpalacsintát. Természetesen nem cél, hogy a vegán ételek ízvilágba hasonlítsanak a húsos ételekhez, de a sajtburger már az első harapásnál felidézte a gondtalan gyermekkor legjobb hévmegállós hambiját. Ahogy anno azt sem, a Kozmoszburgert sem lehet kulturáltan enni, ez pedig ennél az ételnél szinte elvárt.

A lasagne-nak is nagy lelkesedéssel vágtunk neki, és abban sem kellett csalódnunk. Ebben a hús-sajt problémát szójagranulátummal, illetve kókuszzsírból készült vegánsajttal oldották meg. Ez utóbbi egyébként remek dolog, ugyanúgy olvad, mint az “igazi" sajt és az íze is csodálatos. A sajtburgerben amúgy ugyanezt használják. Ez az étel annyira el lett találva, hogy sokat emlegetett - egyébként húsevő - fotósunk azt mondta, ha nem tudná, hogy vegán, észre sem venné a különbséget.

Harmadikként a gyrostál következett, amin a hús helyett házilag készült szejtán (búzasikér) volt. Aki nem szereti eleve a szejtánt, annak ezt nem ajánljuk, aki viszont ismeri és tudja, hogy ez a húsnál valamivel rágósabb valami, az valószínűleg elégedett lesz. Ezt rögtön a rakottpalacsinta követte, ami bár kifogott rajtunk, nagyon szerettük. Az ételek egyébként egy pimaszul fiatal és roppant szimpatikus hölgy művei, aki otthon, egymaga tanult bele a szakmába.

A Kozmoszétterem célja az, hogy amellett, hogy kielégíti a vegán igényeket, a húsevőket se riassza el ezektől az ételektől, így semmilyen túlgondolt, túlkomplikált fogást nem fogunk itt találni. Cserébe viszont nagyon rugalmasak, a választék napi szinten változik, de ha valami ízlett korábban, és esetleg épp nincsen az étlapon, akkor is lehet kérni, bármit szívesen elkészítenek.

Kozmosz Vegán Étterem
Cím:
1067 Budapest, Hunyadi tér 11.
Nyitvatartás: K-P: 11:30 - 15:00, 18:00 - 22:00
Facebook