A sajtófotó mint műfaj mindenütt jelen van: mindenki ismeri, tucatnyival találkozunk nap mint nap, a lapok hasábjain vagy a különböző portálokon. Éppen ezért fontos, hogy a legjobb teljesítményeket össze tudjuk hasonlítani, az alkotók pedig bezsebelhetnek egy-két rangos elismerést. A kiállításokról az elmúlt években sem távoztunk csalódottan, de a Capa Központban látható tárlat után tényleg azt mondhatjuk: jó hírünk van.

1982 óta, vagyis idén 32. alkalommal rendezik meg a magyar sajtófotó legnagyobb hazai ünnepét: ez az egyetlen kiállítás-sorozat Magyarországon, ami ilyen kort és népszerűséget élt meg. Már csak a több évtizedes hagyomány miatt is, de kínálja magát az alkalom, hogy az idei kiállítás fotóit összehasonlítsuk az elmúlt évek anyagával. Mint azt a tárlatvezetésen megtudtuk, röviden összefoglalva: a nyolcvanas években, a (kimondatlan vagy kimondott) cenzúra miatt sokszor idealizált, "szép" fotók kerültek be a válogatásba, majd később rengeteg "kritikus" fotó jelent meg, kicsit talán túl is tengett. Az utóbbi években egyre több a képzőművészeti alkotásokhoz is közelítő, kimunkált, "esztétizáló" kép. És ez jó; azt is megmutatjuk, miért.

A nyolcvanas évek kiállításaira persze nem feltétlen emlékszünk, de a közelmúlt vizuális világa és mondanivalója erősen beleégett a vizuális memóriánkba. Háború, katasztrófák, grimaszoló politikusok, bezárt gyárak, a falvak szegénysorai. Ezek voltak a kedvenc témák, a kiállításról pedig ritkán jöttünk ki feltöltődve vagy vidáman - a cél persze nem is ez volt, de mégis, a válogatás súlypontja egy irányba csúszott el az elmúlt években. Szubjektív benyomásunk alapján ez mintha megváltozott volna. A "hagyományos" témák sem hiányoznak, de színesebb, a hétköznapokat jobban bemutató tárlat ez. A politika szinte kizárólag a humor forrása maradt, a sportfotókra vagy a tüntetések ábrázolására már nem feltétlen az "akció", hanem a mélyebb jellemábrázolás a jellemző.

Sok, korábbról már ismert sorozatot láttunk viszont itt, de sokat most fedeztünk fel. A szakmai zsűri is díjazta többek között Kurucz Árpád sorozatát, amellyel az Eötvös Cirkusz hétköznapjait ábrázolja.

Hajdú D. András szociofotói nem merülnek ki annyiban, hogy lemegyünk falura, beállítunk valakit a háza ajtajába, és aztán szép kontrasztos fekete-fehér képeket lövünk róla, hogy ezzel elmondjuk a pestieknek, mennyire rossz vidéken... Bereczky Örsormánsági szórványlelkész életén keresztül például közelebb kerülhetünk a távoli, a fővárosból nézve elfeledett vidékek valóságához.

Beliczay László anyaga hommage-nak is tekinthető, mivel egy olyan, a hőskorszakot megelevenítő székelyudvarhelyi fotós napfény-műtermet mutat be, amely Európában az utolsók egyike ilyen formában.

Stiller Ákos számos fontos anyaggal jelentkezett: a sorozatai közül nekünk a legjobban a Boszniát bemutató sorozata tetszett, a kilakoltatásra váró, 93 éves nénit bemutató képe pedig úgy érint meg, ahogy kevés kép tud.

Sebestyén László a tőle megszokott színvonalú két - Szörényi Leventét és Kocsis Zoltánt ábrázoló - remek portréfotóval jelentkezett.

Balázs Attila a legjobb vidéken dolgozó sajtófotós díját kapta, az itt kiállított három sorozata alapján megérdemelten. Említést érdemel még Bácsi Róbert László szörfösöket bemutató sorozata, Kovács Imre szentjánosbogarakat ábrázoló képe, Fehér Bertalan Yolandán készült két képe és Bődey János sorozata egy különös "szigetvilágról". Máté Bence természetfotói ismét lenyűgözőek. A "tipikus" sajtófotós témák közül Bielik István szíriai sorozata, valamint Mohai Balázs isztambuli képei arattak elismerést.

A kiállításhoz egyébként számtalan kísérőprogram csatlakozik, a kiállított anyagot könyv formában is megvehetjük (évekre visszamenően), a termekben pedig két multimédiás eszköz is található, ahol az összes, 310 pályázó 9583 pályázata megtekinthető a képernyőkön. A fenti felsorolás, sőt a kiállítás sem lehet teljes. Éppen ezért érdemes mindezt élőben is megnézni a Nagymező utcai Capa Központban, a képeket és a fotósok teljesítményét összehasonlítani az előző évek termésével, na és persze egymással.

Az a szubjektív benyomásunk volt, hogy az idei Sajtófotó anyaga kiegyensúlyozott, mind a kiválogatott témákat, mind az ábrázolás módját tekintve. A zsűri nemcsak a "hírértéket", hanem az elmélyültséget és a kidolgozottságot is értékelte, ezért az anyag könnyen befogadható, de mégis elgondolkoztató és aktuális. Riszpekt érte.