Élmény

Minikoncertek a város ikonikus helyszínein – elkezdődött a Zenélő Budapest

Fotó : Zenélő Budapest
Zenélő Budapest
Szponzoráció

Ötödjére jelentkezik a Zenélő Budapest nevű városi kezdeményezés, vagyis ötödik alkalommal nézhetjük meg teljesen ingyenesen, hogyan zenélik körbe tehetséges muzsikusok a várost. Budapest 16 ikonikus helyszínén, közte a Várkert Bazárban, a Magyar Nemzeti Múzeumban vagy épp a Millenárison hangzik fel zene egész nyáron, a klasszikus dallamoktól kezdve a jazzen át a rockig.

Szeretjük az urbánus kezdeményezéseket, és amikor ebbe a zene is bekapcsolódik, egészen biztosan klassz dolgok születnek. A Zenélő Budapest esetében már tudjuk is, hogy pont ilyen a végkimenetel – az esemény már négy nyáron át örvendeztette meg a budapestieket ingyenes minikoncertekkel. Most pedig az ötödik évadba is belevágtak a szervezők: június 1. és augusztus 18. között a város 16 ikonikus pontján lehet belebotlani koncertekbe.

Fotó: Zenélő Budapest

Ezek alatt olyan különleges helyszínekre kell gondolni, mint a Műcsarnok lépcsője, a Várkert Bazár Gloriettje, a Központi Vásárcsarnok, a Vajdahunyad vára, a Zenepavilon vagy a Március 15. tér. Sőt idén több új helyszín is bekapcsolódik; a Magyar Nemzeti Múzeum, a Millenáris Park, a Budai Vár Hollós kapuja (a Budavári Palota és a Sándor-palota között) és a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézó-terasza is izgalmas zenei előadások színtere lesz. Ami pedig a műfajokat illeti, az amúgy is színes felhozatal kibővül a kávéházi és szakrális zenével.

A fellépők Budapest kiváló zenekarainak – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Budapesti Fesztivál Zenekar, a Duna Szimfonikus Zenekar, a Concerto Budapest – rendszeresen együtt kamarazenélő muzsikusai, valamint kiváló népzenészek, világszínvonalú jazzformációk és szólisták, kiváló vokális kórusok, illetve az új generációk tehetségei.

Fotó: Zenélő Budapest

Szólni fog majd erdélyi népzene (a Vajdahunyad várában), cigányzene (Központi Vásárcsarnok), a Budavári Palota Savoyai teraszán gitárosok, valamint a képzőművészeti egyetem festő hallgatóinak performanszára nevezhetünk be, a Szentháromság téri zenepavilonnál kórusfesztivál vár majd bennünket, a Szárazárok színpadon pedig fiatal tehetségek lépnek fel. Ezeken kívül sok gyerekprogramra is lehet számítani (például a Millenárison). Részleteket ITT találtok, és érdemes követni az Instagram- és Facebook-oldalakat is.

Fotó: Zenélő Budapest
Zenélő Budapest 2019